Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október - Róbert Péter: Dózsa – 500
A keresztes hadjáratot 1514. április 9-én, Virágvasárnap hirdették ki Budán: ,,Most látványosság készül, nagy pompa Budában. / Órjás méretű kört mértek ki a várban. Amennyi / néptömeg ott elfért házak tetejére zsufolva, / annyi sok ember volt a magasban. Alant a / férfiakat látod hullámzani, lent az anyókák, / férjjel a sok feleség, bámulnak a szűz hajadonkák, / nézik a nagy dobogót.” ( Taurinus István : Paraszti háború). Paviai Bernát gróf, a pápai küldöttség tagja felolvasta a bulla latin szövegét, amelyet a budai obszerváns szerzetesek főnöke, Dézsi Balázs tolmácsolt a tömegnek. Nagy hatása volt a felhívásnak, néhány nap múlva már háromezer leendő keresztes gyűlt össze a mai Dózsa György út és Thököly út sarkán felütött sátrakban. Akkor még ez tavas-bokros, lakatlan terület, Rákos mezejének része volt, ahová Pest városának falai éppen csak odalátszottak. Április 24-én, éppen a neve napján a had vezérévé ütötték Dózsa György öt. Erre az eseményre a Zsigmond kápolnában, a budai csehek templomában, a mai Szent György téren került sor. Bakócz Tamás hercegprí más mondta a misét. Egy szabó felvarrta a vezér és tíz társa köpenyére a vörös keresztet, és a székely lófő megkezdte hadserege szervezését. Istvánffy Miklós krónikája szerint: ,,Székely György a tábornak katonai formát adott, s az újoncokat, amennyire az idő rövidsége engedte, oktatta, különböző katonai gyakorlatokat végeztetve velük.” Nagy hiány volt a fegyverekben, általában csak maguk készítette hadiszerszámokkal voltak ellátva. Taurinus szerint: ,,Kardja van eggyének, de kaszát ragad ottan a másik, / ennek fegyvere íj, amazé meg a röpke parittya, / és sokakat láthatsz pusztán fene cséphadaróval / kis kapa, nagy kapa is bőven forog ott a kezükben. / Volt, aki nagybuzgón a kapát s az ekének az ércét / olvasztván abból új fegyvereket kalapált ki, / mégis a többségük csak kajla kaszával igyekszik.” (Az egyenesre kalapált kasza később is fő fegyvere, szinte jelképe volt a parasztmozgalmaknak.) Május 15-éig Dózsa a kiképzésükkel foglalkozott, a tábor élete nyugodt mederben folyt, sok paraszt elhozta családját is, a nők főztek – ha volt mit. Papok is jöttek, különösen az alsópapság, minden reggelt tábori misével kezdtek, utána gyakorlatoztak. Esténként a tábortűz körött folyó beszélgetések mind gyakrabban fordultak keserűre, a jobbágyok sorsukra panaszkodtak. Már mintegy harmincezer ember volt a táborban, ezeket többfelé osztotta a vezér, mivel ekkora sereget a korabeli élelmezési viszonyok közt nagyon nehezen lehetett volna ellátni. Közben rossz hírek érkeztek: a földesurak a mezőgazdasági munkák közeledtével visszatartották a parasztokat, és akik már eltávoztak a táborba, azokat családtagjaik fenyegetésével, néha lefogásával igyekeztek visszatérésre bírni. Május 14-én, a húsvét utáni negyedik, úgynevezett „cantate” vasárnapon királyi futár érkezett a táborba, a toborzás abbahagyására és a török által fenyegetett horvátországi Knin város felmentésére szólítva fel a kereszteseket. Ez nem tetszett sem a vezérnek, sem seregének. Vártak újabb jelentkezőket és szívesebben harcoltak volna sík terepen, mint a hegyek között. Mészáros Lőrinc prédikációja a nemesség bűneit ecsetelte: hatására a keresztesek betódultak Pestre, Dózsa – 500 szöveg: Róbert Péter, fotó: Sebestyén László Félezer éve, hogy a Dózsa-féle parasztfelkelés alapjaiban rázta meg a feudális Magyarországot. Az összecsapások főleg az Alföldön zajlottak, de bizonyos események és vonatkozások érintették az akkori fővárost is. De ahogy az országos emlékezetkultúra hivatásosai és hivatalnokai, a budapestié se sok szót vesztegettek erre az egész újkori történelmünket felforgató, több okból is históriai tanulságokkal terhes eseményre, az alaklomra, amit a kerek évforduló kijelöl. 12 BUDAPEST 2014 október
