Budapest, 2014. (37. évfolyam)
3. szám március - Ráday Mihály: NANEEE! - Veremben
Rettenetes, ahogy „kortárs” építményekkel eltakarták a Rákóczi téren a vásárcsarnokot, ahelyett, hogy talajszint alatt alakították volna ki az új metróállomást, udvariasan meghagyva a József körút felőli rálátást a csarnok remek homlokzatára. Megbízót és építészt egyaránt terhel a felelősség. Most még ugyanott egy „apróság” – ráadásnak. Megölik a Rákóczi téri fákat! Lehet mondani, hogy az, amit látunk nem is igazi aszfaltozás, nem árt, mert vízáteresztő anyaggal takarták le a fák tövét, s ugyanezzel az anyaggal „fugázták” a kockakövek közeit... De ez nem igaz. A hagyományos vagy ahhoz hasonló, öntöttvasból készült „faveremrácsok” helyett alkalmazott „újszerű” megoldás mindenütt domború felületű lett. Nemcsak ronda, de le is folyik róla a víz, mégpedig gyorsabban, mint azt a fekete anyag, ha tudná is, átereszthetné. Szépen körültömítették a fák tövét, kiálló gyökereit. Aztán, ha már „menthetetlenek” lesznek, jöhet a láncfűrész. ● állapotnak megfelelően helyreállították. A bolt profilját mindvégig megtartva, a Gardénia Rt. Csipkefüggönygyár mintaboltjaként állt a vásárlók rendelkezésére a közelmúltig. Csak a sötétség... A Teréz krt. 4-6. szám alatti ERMA üzlethelyiség a főváros egyik legrégebben megőrzött, egyedi arculatú, helyi védettséget élvező boltja volt. Ebben kiemelkedő szerepet játszottak az egységes portál mellett a homlokzaton lévő emblematikus neonfeliratok. Egészen mostanáig. Tavaly, november végén egy olyan alkotás tűnt el Budapestről, ami generációk óta egy épület, egy kor, egy stílus szimbóluma volt. A pesti neonok doyenje, az ERMA lekerült a házról. Sajnos nem ez az egyedüli eset! Az utóbbi évtizedekben az egykor kultikus neonfeliratoktól, fényreklámoktól mára jórészt megfosztották a várost. Eszpresszó, alkalmi, fodrász, közért, jojózó szemű bagoly: különösen sok szakmásított, tárgyiasult neonkompozícióért kár. A hajlított üvegcsöveket lenyomták a kommersz plexi világítótáblák öntapadós feliratai, aztán beköszöntött a LED-korszak is. Nem lenne ez akkora veszteség, ha az egyedi neonok egy része felújítva visszakerülne a helyére, másik felük az arra hivatott szakmúzeum gyűjteményébe vándorolna. De hogy a szeméttelepre, vagy „no name” gyűjtők garázsába?! Jelenlegi információink szerint a Gardenia volt üzlethelyiségének (most Emporium ruházati bolt) megosztása után itt egy szépségszalont is kialakítanak. Az átalakítási munkák első lépéseként az új bérlő-tulajdonos, Major Attila a körúti homlokzaton lévő neonbetűket eltávolíttatta. Kérdésünkre azt állította, hogy a Fénymúzeumnak (?) ajándékozta, szerinte ott lesz jó helye. Erre tudomásunk szerint hivatali engedélyt nem kaphatott volna, ilyen múzeum pedig nem létezik. A neonfelirat nem képezheti a saját tulajdonát, el nem ajándékozhatja, felette nem rendelkezhet. Mert mindannyiunké, budapestieké! És ott van a helye, ahol eddig. Parasztvakítás? A Nagy Budapest Törzsasztal nevében felkértük Okrutay Miklós urat, Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának illetékes vezetőjét, hogy – a Nagykörút városképi védelme érdekében, és hogy ez az egyedi ipari műemlék megmaradjon – haladéktalanul járjon el az ügyben, és tegyen meg mindent az eredeti állapot visszaállítására. Lapzártánkig leveleinkre és telefonjainkra érdemi válasz nem érkezett. Vagy a hivatal tehetetlen, nincs eszköze az ilyen esetek megakadályozására és a történtek visszafordítására, vagy rest hivatalnokról van szó, akinek kisebb gondja is nagyobb annál, mint ami a gondja kellene legyen? Igaz, manapság káprázatos fényárban úszik a város és az arra érdemesített középületei, de nagy árat fizettünk érte. Eltűnt egyedisége, színessége, változatossága. Maradt a „parasztvakítás”. Neonfényes Budapest,/ Oly csodás, ha jön az est./ Fellobban ezernyi fény,/ Szinte égi tünemény,/ Minden csupa ragyogás. // Árkádokkal tele út,/ Csillogó a Nagykörút. / Estefelé hívogat / Ez a mesés alkonyat, / Valóság, nem álmodás. Fogynak mostanában az álmok. Maradnak az egyre halványuló emlékképek. És a keserű íz a torkunkban, a veszteség újra meg újra visszatérő íze. ● Veremben Ráday Mihály 21 BUDAPEST 2014 március NANEEE!
