Budapest, 2014. (37. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: MAGÁNANZIKSZ - Utazás az életünk
talált befogadóra. (A szórványos vallon katolikus közösségek a maguk országrészében jóval kisebb társadalmi befolyással rendelkeztek.) Hollandia 1920 és ’30 között 28.563, Belgium 1923 és 1930 között 21.542, Svájc 1920 és 1930 között 10.608, Anglia 1920 és 1930 között 603, Svédország 1920 és ’21 között 131 magyar gyermeket fogadott be. Azaz összesen 61.447 fiú és leány részesülhetett a feltápláló humanitárius segítségben, amelyet a népszövetségi kölcsön elnyerése után, 1926-ban Horthyék egyébként be akartak fejezni. Rossz fényt vet ránk, hogy élünk a nyomorúságot enyhítő akcióval – állították. De – elsősorban a flamand közösségek elemi felháborodása miatt – a magyar külügy tervét csak 1930-ra valósították meg, akkor zárult le végleg a program. Akik kiutazhattak, gyakran másodszor is elnyerték a jogot, hogy vonatra szálljanak, és újra akár fél-egy évet is eltöltsenek azoknál a belga famíliáknál, akik saját gyermekükként gondozták, szerették meg őket. És mintegy ezren egész életükre ott maradtak, jobb sorsot remélve, mint ha visszatérnek. A szülőhaza, Magyarország e közben, főleg a húszas években maga is hálával fordult a befogadó nemzetek felé. 1921-ben Vilma holland királynőről közterületet is elneveztek (ma Városligeti fasor). Mind a mai napig egyébként a legtöbben úgy tartják számon a hollandokat, mint akik a leginkább kivették a részüket a jótékony akcióból. A belga flamandok sohasem kaptak ilyen lelkes elismerést. Amit a legkevésbé sem indokol a fentebb idézett statisztika. Megjegyzem, az utaztatások dokumentumait 1988-ban a brüsszeli Magyar Ház könyvtárából egy „lomtalanítás” során nyomtalanul és örökre kitakarították. (Hajtó Vera szíves közlése.) A leuveni egyetem magyar doktoranduszának információja szerint egy nagy ládányi hivatalos iratot, fényképet, levelet, visszaemlékezést hajítottak ki a szemétbe. Itt kell megemlíteni, hogy mindazt, amit a nemzetközi gyermekmentő munkáról eddig leírtam, több kitűnő publikációra alapozhattam. Hajtó Vera: Drága Kisfiam! Leveled megkaptam című tanulmánya a Korall 46. számában, Hermán M. János : Gyermekmentés Belgiumban című írása a Korunk 1998. 12. számában, Gergely Fe renc munkája Az Országos Gyermekvédő Ligáról az Orvostörténeti Közlemények, 1999 1–4. számában jelent meg. Sztankovicsék Pestről Sztankovics Mária 1918 tavaszán született, édesapját Sztankovics Gyulá nak hívták. Cipész volt a mestersége, Sashalmon, az akkori Bercsényi (ma Kocs) utcában éltek, édesanyja varrónőként keresett hozzá valamicskét a mindig szűkös bevételhez. Volt egy fiuk is Sztankovicséknak, Gyula , akit talán szintén elvittek volna Belgiumba, amikor jelentkezni lehetett. De a fiút végképp nem adták. Mert a leányt is nehezen. Amikor Mária második kiutazása után komolyan felmerült, hogy a nevelőszülők, Tante Amelie és Tante Maria szívesen örökbe fo gadnák, azonnal hazaparancsolták. És nem engedték meg a leányuknak, hogy legalább levelezhessen Cornelisékkel. 3 BUDAPEST 2014 március Azonosító okmány, fényképpel Tábori Kornél a peronon újabb csoportot kísér A katolikus egyház gondoskodott Sint Kruis Winkelben is a befogadott gyermekek iskoláztatásáról: „Az utcarészlet a hely, ahová iskolába jártam. A baloldali tornyos épület a zárda, szemben vele volt az iskola, az apácák tanítottak.”
