Budapest, 2014. (37. évfolyam)
12. szám december - Jolsvai András: ZÁROM SORAIDAT - Az ifjúság mézíze
Azok voltak a szép idők! Amikor a négy elválaszthatatlan barát együtt kergette még a kalandokat a múló idő nyomában a székelyudvarhelyi gimnázium ódonat falai között! Ha azok a falak beszélni tudnának! Mennyi tréfáról, mennyi csínyről, mennyi bohóságról mesélnének! Ha jobban belegondolunk, jobb is, hogy azok a falak nem tudnak beszélni. Jobb, ha hallgatnak. Akkor úgy tűnt, sosem fog véget érni az a nyolc év. Minden nap tartogatott valami izgalmat, s mindegyik azt ígérte, hogy sosem ér véget. Pharan harmadiktól naplót vezetett, s volt, hogy a hajnal még ott érte a naplója mellett – annyi minden történt vele nap mint nap, alig tudta lejegyezni. A barátai meg csak nevették, ők nem értek rá naplót írni, ők éltek. Elválaszthatatlan barátok voltak, minden fontos kalandot együtt éltek át, együtt szöktek meg egyszer a szülői házból (egész éjjel bolyongva a közeli rengetegben, de reggelre szerencsésen hazaérve), együtt tanultak meg úszni a Szamosban, együtt olvasták Ady Endre (a gimnáziumban tiltott) verseit, és együtt, vagy legalábbis egymás után élték át az első csók örömét az Erdő utca végi nyilvánosházban. Együtt fogadták meg, hogy egyszerre indulva meghódítják a világot – vagy legalábbis a fővárost. Híres író lesz belőlük vagy orvos vagy vegyész, esetleg politikus: akárhogy is, rövidesen beírják egymás nevét az emberiség (na jó, a magyarság) dicsőségkönyvébe. De hát, ahogy az már lenni szokott, az élet, ez a nagy mókamester, keresztülhúzta a legszebb számításokat. Halmágyinak nyolcadikban meghalt az apja, hazament hát az ősi birtokra, gazdálkodni, és a napi gondok (és örömök) hamar elfeledtették vele a távoli célokat. Nagyságos (na hiszen, ha ezt Tóth Béla olvasta volna, majd elmagyarázta volna ezeknek a ficsúroknak, hogy nagyságosnak Rákóczi fejedelmet tiszteli a magyar, a többiek jó, ha tekintetesek) Haberstumpf Gyula (a baráti társaság tagjainak csak Jules) beiratkozott a jogakadémiára, s ha nem is valami fényesen, abszolválta azért az első évet – megérdemelt szünidei szabadságát pedig vidám cimborák között töltötte otthon. Pharan – azaz Farády Áron, lófő székelyek büszke ivadéka – aki gyermekkora óta a huszárok közé vágyott, minthogy tavaly nem vették föl a hadiakadémiára, idén megpróbálta a gyakorlat felől becserkészni a sereget: azért is kérte meg barátját, Deseő Lászlót (a társaság örökös Derruthját: a játékos név egy hajdani közös Ezeregyéjszaka-olvasásból következett), aki ez idő szerint fizetés nélküli gyakornok volt az Igazságügy-minisztériumban, tudja meg, hol állomásoznak Pesten a huszonnégyesek, akik közé, egyéves önkéntesként akár, olyannyira vágyott. Igen ám, de a huszonnégyesek, mint Deseő kiderítette, ekkoriban éppen Abrudbányán voltak fellelhetőek, s így Derruth csak a kőbányai vadászokkal szolgálhatott barátjának. Így álltak a dolgok ezerkilencszáztíz forró augusztusában. A négy barát, bár tervezte, nem is találkozott többé, egészen tizennégy nyaráig. A seregben találtak megint egymásra, a harmincketteseknél, ahová mindannyiukat (meg Székelyföld valamennyi hadra fogható férfiját) sorozták. Deseő és Halmágyi Limanovónál esett el, Haberstumpf és Farády az Isonzónál. Négyen együtt nem voltak még százévesek. ● 32 BUDAPEST 2014 december Az ifjúság mézíze Jolsvai András ZÁROM SORAIDAT
