Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október - Gál Vilmos: Herman Ottó emlékezete
Herman ismertségét és tudományos elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a világkiállítás magyar részének szervezői elsődleges fontosságúnak tartották az ő szakmai részvételét. Munkájáért egyébiránt a francia becsületrendet is elnyerte. E kiállításrészben, ahol az általa feldolgozott két magyar ősfoglalkozást mutatjuk be, elsősorban a Néprajzi Múzeum, illetve a Természetrajzi és a Mezőgazdasági Múzeum szakembereinek segítségére támaszkodhatunk. Fentebb már említettem, hogy munkásságának második, a szakértők szerint terméketlenebb szakaszában Herman számos tudományos vitába bonyolódott. Ezek egy részében a megtámadott nézetek képviselőinek sem volt igazuk, ám több esetben ő is tévedett, akár nagyobbat, mint ellenfelei. Az egyik legjelentősebb „ügy” a Bükk hegységben talált őskori régészeti leletek kérdése volt, amely vitában azonban, mint később kiderült, a hivatásos archeológusokkal szemben Herman Ottónak lett igaza. E fellépésének köszönhető egyébként a Bükk földtani vizsgálatának elvégzése és a Szeleta barlang régészeti feltárásának megkezdése. Kiállításunkon egy újabb, nem szokványos kísérlettel a barlang ásatásának részleges rekonstrukcióját tárjuk a látogatók elé, olyan modern kiállítási eszközökkel, amelyek jól érzékeltetik a valóságos régészeti ásatás lefolyását. Párbajok fogságában Magánéletében 1885-ben gyökeres változás állt be. Ekkor kötött házasságot Borosnyai Kamilla írónővel. Közös életük jelentős részét Buda pesten töltötték, ám a század végén Herman telket vásárolt a Miskolc közeli Lillafüreden, amely gyermekkori otthona, a Hámori völgy tőszomszédságában fekszik. A megvásárolt telken alpesi stílusú nyaralót építtetett, s az év egy részét itt, e természetközeli házban töltötte feleségével. A tárlat fontos állomása az az enteriőr, amely a Herman Ottó Múzeum lillafüredi Herman emlékházának tárgyi anyagából nyújt nagyobb terjedelmű válogatást a tudós és felesége magánéletéből. E blokkban ismertetjük meg látogatóinkkal tudományos munkásságának második szakaszát is. Fentebb már utaltam rá: Herman megosztó személyiség lehetett, sokan gyűlölték, még többen szerették. A kor társadalmi szokásai, a különféle vitás ügyek elintézési formái között jelentős szerepet kaptak az úgynevezett lovagias, avagy becsületbeli ügyek. Ezek természetesen a politikust, újságírót, tehát a közéleti szereplőt gyakran érintették. A kiállítás utolsó jelentősebb állomása az az egység, amelyben Herman lovagias ügyeit, illetve a kor párbajszokásait egy rekonstruált enteriőrben, egy pisztolypárbaj felelevenítésével hozzuk közelebb a nézőközönséghez. Az enteriőrt különleges képgyűjtemény veszi körül, a bal oldalon legfontosabb ellenfeleinek, míg a jobb oldalon barátainak és harcostársainak ábrázolásai kapnak helyet. A sors (és a pénzügyi lehetőség) úgy hozta, hogy a Herman-kiállítást, amelyet oly sokan akartak, éppen halála hónapjában, december elején nyithatjuk meg. Előkészítésében a már fentebb sorolt hat múzeum kurátorainak összehangolt munkájára van szükség. Ennek első fázisa, a kutatómunka lezárult, a források feldolgozását követően a kiállítási forgatókönyv, valamint az erre épülő látványterv is elkészültének végső fázisába érkezett. A tervek, a víziók tehát „csupán” arra várnak, hogy értő kezek rövidesen megvalósítsák őket. Időszaki kiállításunkat a lehető legmodernebb technikát, eszközöket felvonultatva szeretnénk megvalósítani. A tárlat várhatóan három hónapig lesz nyitva, a kiállítás utolsó egységében a Természettudományi Múzeum olyan interaktív múzeumpedagógiai foglalkoztatót fog üzemeltetni, amely reményeink szerint sok-sok öröm és tanulság forrása lesz az ide látogató gyerekek számára. ● A képek forrása: a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteménye 25 BUDAPEST 2014 október A bodobácsról készült illusztrációi Képeslap Peleházának nevezett lillafüredi nyaralójáról. A lapon egy gyűrűzött fecske felől érdeklődik
