Budapest, 2014. (37. évfolyam)
8. szám augusztus - Jolsvai András: ZÁROM SORAIDAT - Madártávlat
Herbek Etelka (ismerőseinek csak Eti) nem értette az egészet. Ilyesmi gyakran előfordult vele, mindennapi életének alapélménye volt ez, a nem értés – nem értette, hogyan került Esztergomba, nem értette, miért kellett elhagynia szülőfaluját, s nem értette, hogy miért örült ennek rajta kívül mindenki. Nem értette aztán, hogy pontosan mit várnak tőle a hatalmas hercegprímási palotában, ahol örökké elveszettnek érezte magát, és nem értette, miért szidják folyton, miért veszekszenek vele, miért állítják pellengérre, amikor ő mindent megtesz, amit csak tud. Herbek Etelka nem értette, hogy miért ilyen érthetetlen a világ. És különösen nem értette ezt a levelezőlapot, amit csak minap kézbesített neki a postás. Igaz, ismert ő egy Bodor családot még Párkányból, a kisebbik fiukkal együtt járt az elemibe, de a viszonyuk semmiképpen nem indokolta a levelezőlap bensőséges, már-már rokoni hangját. És ki az a Bandi? Etelka erősen törte a fejét este az ágyában, hogy felidézze élete valamennyi András nevű ismerősét; akadt ugyan néhány, de egyiket se méltatta az élet a Bandiságra. A lány hosszú gondolkodás után arra jutott, hogy itt valami tévedés lesz. Ez a képeslap nem is neki szól. De aztán, még hosszabb gondolkodás után meg arra, hogy a tévedés, sajnos, ellene irányul. Mert hiszen, rajta kívül nincs még egy olyan Herbek Etelka, aki az esztergomi prímási palotában volna fellelhető. És innen már csak egy lépés volt, hogy rájöjjön, valaki hírbe hozta őt bizonyos Bandival, aki ki tudja, hol sebesült meg, és ráadásul némileg még egy Ferivel is. És minderről láthatóan már a Bodor család is tud, ahonnan nyilván csak egy lépés, hogy egész Párkány tudjon róla. Etelka egészen elpirult a fehér lepedővel enyhített lópokróc alatt, és ijedtében elfújta a gyertyát, hogy ne is lássa magát, ne is lássa ezt a lapot, ne is lássa ezt az egyre érthetetlenebb világot. Másnap este aztán, fárasztó szolgálói ténykedését befejezvén, csak elővette megint az addig a párnája alá rejtett különös képeslapot. De most nem foglalkozott többet az ismeretlen írással, az érthetetlen mondatokkal, a szövegközi kis zászlóval, amelyen az Auguszta hajó neve szerepelt, csak a lap másik oldalát, a fényképet nézte, egyre kerekedőbb szemmel. Herbek Etelka még sohasem járt Budapesten, bár régóta vágyott rá. Baltai Erzsi, akivel együtt cseperedtek, s aki évek óta Pesten cselédkedett, néha mesélt neki a hatalmas palotákról, a vasútról, a villamosról, a tömegről, a fényes kirakatokról és a többi csodáról. Etelka ilyenkor mindig elhatározta, hogy a következő szabadnapján – ha Erzsinek is jó –, felutazik Budapestre, hogy a saját szemével gyönyörködjék mindebben, de aztán valahogy mindig visszahőkölt. Herbek Etelka szemében már a vonatutazás is túlságosan kalandos dolognak tűnt, nem beszélve a fővárosi sétáról. Mi lesz, ha a tömeg elsodorja a barátnőjétől, ha eltéved, ha kis erszényét ellopják, vagy ha ismeretlen férfiak tolakodóan közelednek felé? Herbek Etelka külön-külön is megrémült ezektől a lehetőségektől, együttes megjelenésük pedig úgy elriasztotta a pesti utazástól, hogy az egészet álmai mélyére száműzte. De most itt volt ez a kép. Különös kép volt, mintha egy madár nézte volna a várost, jól látszottak a budai hegyek, a hidak és a sugárutak. Látszott a Városliget zöldje, az ügetőpálya, a Kerepesi temető, a Duna széles csíkja. Látszottak a templomtornyok, a parlament, a vasútvonalak és a pályaudvarok. Etelka persze nem ismerte föl valamennyit (bár látott képeket korábban a városról) de mégis, ahogy így felülről nézte az utcákat, a házakat, a kerteket, valahogy olyan kicsinynek, törékenynek, sebezhetőnek látta az egészet, hogy szinte megsajnálta a benne lakókat. El is határozta elalvás előtt, hogy ha Erzsi legközelebb hívja, most már csak megnézi magának azt a Pestet. Hátha talál benne magának egy Bandit is. ● 13 BUDAPEST 2014 augusztus Madártávlat Jolsvai András ZÁROM SORAIDAT
