Budapest, 2014. (37. évfolyam)
7. szám július - Letűnt paraszti világ a Belvárosban
Molnár Edit Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A művészportréiról ismertté vált fotográfus 1957-ben ismerte meg Kondor Bélá t, általa került kapcsolatba a 60-as évek szellemi életének fiatal alkotóival, a Quint körrel. A velük való találkozások meghatározták további szakmai fejlődését. Egyike lett az úttörőknek, akik nő létükre fotókamerát foghattak a kezükbe, sajtófotósként főleg írókat, költőket, festőművészeket, szobrászokat örökített meg. Most a szegényparasztságról az 1970-es években készített képeit állítja ki a Vigadó Galériában. – Ön írók, zenészek, képzőművészek fotósaként ismert. Honnan jött az ötlet, hogy a paraszti világról készült képeit állítsa ki? M.E. (Molnár Edit): Elegem lett abból, hogy a szociofotóról azt mondják, szubkultúra, másrészt nem akartam a Vigadóban önmagamat ismételni, mert 2002-ben volt ott egy életmű-kiállításom: Dá vid Katalin művészettörténész nyitot ta meg, írók, zenészek, képzőművészek portréit mutattam be, és már ott is megjelentek civilekről készült arcképeim. Tudtam, hogy van egy olyan anyagom, amelynek tényszerűsége egy eltűnt világot dokumentál, ezek az arcok, az öltözködés, a táj, benne a házakkal ma már nem létezik, és ez érdekes lehet a fiataloknak. – Hogyan és mikor talált rá ezekre a falusi emberekre és mi volt az indítéka, hogy fotózni kezdte őket? M.E.: Irodalmi ihletésű a mosta ni kiállításom anyaga, Veres Péter Gyepsor című könyvéből indultam ki. Volt egy szellemi kör, amelybe beletartozott többek között Kondor Béla festő, grafikus, Németh Lajos művészettörténész, Czine Mihály és Bodnár György irodalomtörténész, zenészek, grafikusok. A belvárosi V. kerület Bárczy István utcában levő Quint presszóban volt a találkozási helyünk, ott főzték az első krémkávét Budapesten. A presszó a 30-as évek „lepukkant” berendezésével Kovács Pál olimpiai kardvívó bajnoké volt, megenged ték neki a sok aranyérem után, hogy saját tulajdonú kávézója legyen. Bécsből hozta a kávégépet és a hozzávaló kávét is. A közelben volt Kondor Béla műterme és az egyetemről [ELTE Bölcsészettudományi Kar] is gyakran átugrott Czine Miska, Bodnár Gyuri és Németh Lajos, meg jöttek az építészek, mert a Lakóterv is a közelben volt. Ez a társaság hívta fel a figyelmemet, hogy ne csak a divatos irodalmat olvassam, Kondor Béla rám szólt, hogy Veres Péter írásait is ismerni kell. Akkoriban Füst Milán t, Tersánszky Józsi Jenőt, a Nyugat folyóirathoz tartozó még élő írókat fotóztam. 1974-ben az íróportréimból volt tárlat a Helikon Galériában, amelyet látott egy fiatal népművelő, Kecskés József, és a kiállítással együtt meghívott Bal mazújvárosba, a Művelődési Házba. Odamentem, néztem, hogy a Kossuth téren – a város főterén – ott ültek a padokon az emberek és füleltem a beszédjükre, milyen szépen fogalmazva szólaltak meg. Megkérdeztem tőlük, hogy fényképezhetek-e, kérdezték, hogy kinek, azt feleltem: egyelőre magamnak. Mondtam, hogy holnap itt szemben nyílik kiállításom, jöjjenek el és nézzék meg. Egy-kettő el is jött közülük, Veres Péter fotója is ott volt, és úgy beszéltek róla, mint ahogy az osztálytársukról szoktak az emberek. Kondor Béla biztatására elolvastam a Gyepsort és ennek nyomán sikerült ezekkel az emberekkel viszonylag gyorsan kapcsolatba kerülnöm. – Balmazújváros külső részét, a Gyepsort akkor látta először? M.E.: Igen, és pontosan olyan volt, ahogy azt Veres Péter leírta: gödrös, kátyús, lapos, szikes vidék, ahol a legszegényebb emberek éltek. Ők jártak be a Kossuth térre, a Nagyvendéglő sarkára, hogy fölfogadják őket napszámosnak, annak idején Veres Péter is ott állt köztük. Képeimen az látszik, hogy a főtéren a kucsmás vagy nyáridőben a jellegzetes kalapos emberek biciklinek támaszkodva vagy kis csoportokat alkotva belefeledkeznek a politizálásba. A balmazújvárosi Kossuth tér igazi vitafórum volt, és az egészből valamiféle mediterrán hangulat áradt. Azoknak az embereknek nem volt identitászavaruk, nem voltak elidegenedve egymástól, egyenes tartású, egyenes beszédű férfiak voltak. Ezek után minden évszakban odautaztam és fotóztam. A művelődési házban megkaptam a vendégszobát egy vasággyal, napközben pedig jártam a környéket. – Kinek az ötlete volt, hogy ezt a szegény embereket megörökítő anyagot az elegáns Vigadó Galériában mutassák be? M.E.: Én találtam ki, biztosan meghökken tő lesz, de vállalom. Különben nagy megtiszteltetés, hogy Schrammel Imre keramikusmű vész munkái után az én fotóimat láthatják az emberek a galériában, amely nagyon előkelő hely, nagy csillárral, remélem, hogy a képeket jól el tudjuk majd helyezni. Mintegy 53 kép kerül a tárlatra, ebből 12 nagyméretű, mintegy 100×70 centiméteres, a többi 30×40 vagy 40×50 centiméteres lesz. A megnyitón Szersén Gyula színművész olvas fel részletet Veres Pé ter Gyepsor című könyvéből. ● LETŰNT PARASZTI VILÁG A BELVÁROSBAN Molnár Edit fotóművész kiállítása a Vigadó Galériában Vigadó Galéria, 2014. szeptember 20-ig 30 BUDAPEST 2014 július Molnár Edit: Szomszédok a Gyepsoron, 1975
