Budapest, 2014. (37. évfolyam)
7. szám július - Buza Péter: A NAGY HÁBORÚ - Tarján Vili nagy dobása
és Kereskedelmi Rt. vezérigazgatását. A pestiek Simijének mindig is komoly hajlama volt a meghökkentő lépésekre, egyszer még bikaviadalt is rendezett a fővárosban. Július 17-én bejelentették, hogy csődbe ment a Népopera, valamennyi tag szerződését fölbontották. Az Est riportersztárja, Tarján Vilmos pedig megkezdte évi rendes szabadságát. Elutazott az Adriára, hogy testét és elméjét felfrissítse: az ő mozgékony hivatása gyakorlásához mind a kettőre nagy szüksége volt. Mint az hamarosan ki is derült: ha várta, ha váratlanul... A jeles bulvárlap főmunkatársa tehát 1914 júniusában, valamikor huszadika táján elvonul pihenni Lovranába. Június 28-án délután két órakor tengerpartra nyíló szobája balkonján élvezi épp a forró napsütést („Itt a nap speciális gyö nyöröket szór... szinte nevet és nevettet, mintha a menyországból jönnének sugarai, éltetnek, biztatnak, szép jövőt ígérnek és mondatják velünk, milyen gyönyörű is az Élet” – írja) Kopognak az ajtón, a londiner telefonhoz hívja. Kéri Pál , a kolléga keresi Pest ről, Az Est szerkesztőségéből, Miklós An dor, a nagyfőnök utasításával: azonnal utazzon Szarajevóba, meggyilkolták a trónörököspárt! Vili azonnal szolgálatba helyezi magát – egy vadászkutya sohase pihen, és álmában sem bánja, ha szimatot fog –, összepakol, s a tetthelyre utazik. Vonattal – ami miatt utóbb teljes joggal meg is dicséri magát –, mert minden lap tudósítója, aki autóval indul kényelmesen Pestről és Európából a szerb fővárosba, el is akad az úttalan utakon. Úgyhogy Tarján „ab start” beelőzte a nemzetközi sajtót azonnali tudósításaival. Ráadásul az egyetlen távolsági telefonvonalat is kibérelte az első éjjelre, kizárólagos hozzáférést biztosítva magának és a lapjának, ami persze nem éppen kollegiális lépés, de hát a hírverseny már akkor is teljes gőzzel dúlt a sajtóvilágban. Ám nem erről akarok most mesélni − egyébiránt magának Tarjánnak a visz szaemlékezése nyomán, mert e tárgybani kalandjait két könyvében, a (t. v.)-től a Tarjánig és a Riporteri titkaimat nem viszem a sírba címűekben is megírta. Hanem arról, hogy már akkor, azaz június legvégén eldöntötte, hogy a merénylet térségében, Szerbiában marad. Biztosra vette, hogy ebből a gyilkosságból inkább előbb, mint utóbb háború lesz. Beköltözik Belgrádban a Centrál szállodába. Éppen egy héttel az előtt, hogy az osztrák-magyar nagykövet, báró Giessl elhagyja a várost. Biztos jeleként annak, hogy megkezdődik az elkerülhetetlen. Estére fut be az utolsó vonat Pestről a magyar újságírókkal, akik fáradtak és elnyűttek, de azért még megvacsoráznak. Velük tart Tarján, aki imbiszt rendel, de szalámit már nem kap: „Úgy látszik máris elrejtették, vagy a katonaság felvásárolta.” Mindenki lefekszik aludni, csak Vili marad fenn. Július 28-án, kedden este határozottan azzal a megérzéssel kezdi el sokadik éjszakázását, hogy hamarosan történik valami... Valami, ami mindent eldönt. Sétál a szálloda előtt Zimonyban (ma Belgrád kerülete). Éjféltájban a pályaudvar egyik tisztviselője közeledik felé a járdán. A nagy riporter régen becserkészte mint fontos potenciális informátort, s a kapcsolat működik is: „Most kezdődik ... tessék csak kimenni a pályaudvar elé, mindent fog látni.” Tarján kisiet a Duna-partra a vaksötétben – rendkívüli állapotot hirdettek a városban és az országrészben –, és látja, hogy virgonc monitorok fénycsóvázzák Belgrádot és a Kalemegdánt, majd ágyúzni kezdik az erődöt. Ismeri természetesen az állomásfőnököt is, és noha teljes a sötétség a pályaudvaron, két vasúti lámpás fényénél és a főnök engedelmével a vasúti távírószobából leadja tudósítását Pestre, Az Est szerkesztőségének. Majd hajnali ötkor átsiet a postára, hogy telefonon kiegészítse az addigit a legfrissebbekkel, hogy a szerkesztőség és az olvasó (!) képben legyen. Reggel hétre jár az idő július 29-én. Ébredeznek a kollégák. Elkéstek. Mindnyájan, ha tetszik az egész világ „az én előadásomból tudták meg, hogy kitört a világháború...” Tegyük persze hozzá, az európai reggeli nagylapok előbb számoltak be a rendkívüli eseményről, mint hogy a pesti közönség olvashatta Az Est július 30-án, csütörtökön délután megjelent számában. De ez mit sem von le Vili érdemeiből, és még ennél is kevésbé az élményszerű beszámolók hitelességéből. A munkát a nagyfőnök egy szivarzsebbe csúsztatott ezresbankóval jutalmazta, amikor újra találkozott hazaérkező kedvenc riporterével. Ennyit tehát biztosan profitált az akcióból, nem is beszélve a presztízsről. Igaz, többet remélt. Megszámlálható bevételből. Megvette ugyanis – Pásztor Árpád dal, közös kockázatra, közösen fizetve, 2000 koronáért – annak a hotelszobának a bútorait, az ott lévő tárgyakkal együtt, amelyben a trónörökös pár utoljára éjszakázott Szarajevóban. Pestre szállíttatták. Állott a szállítmány egy gyöngyházzal kirakott, faragott íróasztalból, imazsámolyból, két trónszerű székből, tintatartóból, papírvágó késből, tapperből (itatóseszköz), írómappából, tollszárakból, ceruzákból, ébresztő órából, két gyertyatartóból, piros (!) gyertyákkal, egy üres ékszeres kazettából és egy szőnyegből. A FÉSZEK mutatta be a tárgyakat, de nem akadt rájuk vevő. Pásztor kifizette Tarjánnak a befektetett összeg felét, és hazavitte a holmit a saját lakásába. „Hogy mi lett a sorsuk, nem tudom.” Milyen kár, hogy mi se tudjuk. Utóirat. Tarján Vilmos, itt, a csúcson, a háború végével hagyta abba szenvedéllyel űzött szakmája gyakorlását. Mivelhogy a kommün idején forgatókönyveket készített Kun Bélá ék propagandafilmjeihez, sőt börtönriportban írt szimpatizáló szöveget magáról Kun Béláról. 1919 őszére elfogyott körülötte a levegő, Miklós Andor a maga és a lap védelmében kénytelen volt elbocsátani a szerkesztőségből. Némi konszolidációs időszakot követően ekkor tájt kezdődött el hősünk vendéglátós karrierje, amelynek legemlékezetesebb fejezete a New York Kávéház menedzselése. A híres hely második fénykora az ő működésének éveihez köthető. ● 4 BUDAPEST 2014 július Budapesten a liszt kilónkénti ára 21 fillérről 30-ra, a burgonyáé 5-ről 16-ra, a kenyéré 19-ről 22-re emelkedik – adják hírül az újságok két nappal a hadüzenet után.
