Budapest, 2014. (37. évfolyam)
6. szám június - Tóth Krisztina: Fogadkozás a Rottenbiller utcában
diáját keverték (illetlenül nem írták ki, kik játszanak.) Bámulatos, hogy mennyit fejlődött ez a technika egy-két év alatt. Már nem remeg a kép, nem forog össze vissza, hanem minden szinte hollywoodi minőségű. A városunk biztosan az. Futó impressziók Párizsról Május második hetében jó szerencsém Párizsba vetett. Családostul mehettem, kölcsön kaptam egy jó helyen lévő óriási lakást. Öt napig éltünk, mint Marci Hevesen. Az általános ömlengés helyett (ki nem ismeri és csodálja Párizst?!) ezúttal csak néhány futó megfigyelésemet osztom meg az Olvasóval. Talán mert olyan sok szó esik mostanában a budapesti közlekedésről, pár dolog nagyon feltűnt. Leginkább az, hogy nincsenek az utcán parkoló autók. Autó van sok, de azokat a saját ház alatt vagy közparkolókban tárolják. A szép, széles sugárutakon a szélső sáv a rövid megállásra való, nem a parkolásra. Van viszont rengeteg motor. Ezek a járdán gyülekeznek, kijelölt helyeken. Ezerrel dübörög a Vé’Lib nevű közbicikli rendszer (2007-ben indult, lyoni sikere után). Naponta mintegy 85 ezer ember használja, reggel és este, ahogy én láttam, mindenféle korú ember. Az egyik újdonság: az úttesten közlekedő görkorcsolyázók nagy száma. (Ilyet életemben először Philadelphiában, 1997-ben láttam.) Ne botladozó mazsolákat tessenek elképzelni, hanem hordában járó atlétákat, korcsolyájuk négy masszív, a menetirányban álló keréken siklik, elképesztő gyorsasággal. Hátul általában zoknira tűzött piros lámpással jelzik magukat. A másik újdonság a 2011 óta működő Autolib elektromos közautó-rendszer. Kocsijait arról lehet felismerni, hogy egy spirális vezetékkel a járdán álló oszlopokhoz pányvázva töltenek. Franciaország-szerte már több mint négyezer, ehhez a rendszerhez tartozó töltőállomás található. Sikerre van ítélve az Autolib, ezt csak a Google önmagát vezető autója akaszthatja meg, amelyet néhány USA-államban már engedélyeztek. 15 Pénzt dobtam az éjszaka vizébe: „Fogadom, többet ide nem jövök, ég áldjon, Rottenbiller utca!” Repült a korlát fölött. Ajtó csapódott, kapuzárás. Körbenézni még visszajöttem. Utolsó cigarettafüst, bizonytalanul. Gyufa röppen. Udvarba ejtett lámpafény, folyosó, lépések zaja. Libbenő nejlonfüggönyök, gangra akasztott éjszaka. ...Most is nehezen élek, vékony, sárgaréz drótfonálon. Hegedűhangon szólni kezd, marionett, ha szökni vágyom... Ég áldjon, Rottenbiller utca. Esőben futok taxit fogni, zuhogni kezdett, el se áll majd, visszasodor, ki tudja, hogy mi. Ázott kabátomat kitárom, hadd fújja át a szél: elgurult pénz, pörgő ígéret, megkerül, elvész, visszatér. TÓTH KRISZTINA: FOGADKOZÁS A ROTTENBILLER UTCÁBAN (Megjelent 1989-ben, Tóth Krisztina első verseskötetében) A Girardi ház építése a Ferenciek terén 1910 körül, Fortepan, Magyar Bálint adománya
