Budapest, 2014. (37. évfolyam)
5. szám május - FÉNYIRDA - Titkos udvarok - Sebestyén László fotósorozata
16 BUDAPEST 2014 május Divat volt valaha a képes újságoknál, hogy poszterminőségben adtak közre egy-egy felvételt, rendszerint valamely sztárról (akkor még így hívták a celebeket). Ezt a hagyományt újítjuk fel most, a magunk nyelvén fogalmazva persze, Sebestyén László felvételeivel. Fa dobozos, lábon álló, fekete-fehér felvételekre alkalmas „Klösz”-kamerájával a pazar pesti és budai paloták udvarait örökítette meg. VI. Bajcsy-Zsilinszky út 17. – Lázár utca 1. Az 1852–1853-ban épült Unger-házat Ybl élet művében egy évtized múlva követi Balassa János (1814–1868), a kitűnő sebészprofesszor házának átalakítása. Az épület Bajcsy-Zsilinszky utcai szárnya a Szent István-bazilika keleti homlokzatára néz, míg másik oldalával a Lázár utcára fordul. A nagyméretű bérház több lépcsőben, negyedszázad alatt nyerte el mai alakját. A professzor 1852 júniusában először az egykori Váci, majd két hét múlva a Lázár utcai tömböt vásárolta meg. Birtokba kerülésével két telket egyesített. Természetes igényként merült fel a korábban emelt házak összekapcsolása, amelyre egy évtized múlva került sor. Ybl 1862 februárjában nyújtotta be Balassa nevében a két épület átalakításának engedélykérelmét. A terveket azonban nem ő, hanem kivitelező építőmestere Gottgeb Antal (1817–1883) szignálta. Ybl keze nyo mán háromemeletes egységes romantikus stílusú épület jött létre, amely az Unger-ház Magyar utcai szárnyát juttatja eszünkbe. Az egyenlőtlen szárú trapéz alakú udvar még őrzi korábbi klasszicista képét, de a bejárat udvari nézete fölé Ybl átemeli a külső félköríves homlokzatképzését. (H. V.) ● FÉNYIRDA Titkos udvarok Sebestyén László fotósorozata