Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Csontó Sándor: HELY-SZÍN - Randevú
Tősgyökeres pesti srác lévén ritkán merítkeztem a budai oldal vendéglátó-vendégváró helyeinek kocsmaodőrjében. Az Alagúton túli területek ismeretlen vadászmezőknek számítottak a magamfajta, örökké festékes kezű kőbányai nyomdászgyereknek. De ha jól emlékszem, a Krisztina téri Zöldfában történt életem első nyilvános lekérése, nem számítva persze a szalagavatókat és a házibulikat, bár szőkeségét felidézni nem tudom már. Most a tőke virágzik ott, hol egykor a szerelmek, s hiteligények köttetnek holtodiglan-holtomiglan. A jobb napokat látott Dérynében (korábban Auguszt...) is ellaposodott egy valamikori – a Városliget jegére karcolt – kapcsolat, akár a helyi, harmadnapos krémesek. A lepukkant cuki-presszó évekkel ezelőtt új ruhát kapott, rémes-fényes lokállá szabták át. A ráncfelvarrás következményeképpen más lett a színlap és a szereposztás, s a mai rátarti közönséget nem érdekli már Széppataky Róza régi dia dala. Pedig egy kókuszgolyó-hajításnyira, a Horváth kertben – színköri sikereinek helyén –, áll újfent, bájos márvány szobra. Bajor Gizitől kölcsönzött elnéző mosollyal üdvözli a rakott szoknyája körül kavargó száraz faleveleket. Szomorkás tapsvihar. A közelben vívják szélmalomharcukat az idővel és a pénztelenséggel a Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai, hogy összegereblyézzék és őrizzék a színpadi emlékek apró morzsáit, s alkalomadtán kiállítási kalácsot gyúrjanak belőlük az arra érdemeseknek. Szemben a Csészényi kávézó a mai találka ihletett helyszíne. Nem a füstmentessége miatt szeretjük (már úgyis mindenütt tilos a dohányzás), hanem mert a békebeli hangulat és a harmincféle pörkölt kávé csábításának nem lehet ellenállni. Egy csészényi kávéra minden bizonnyal Széchenyi is átugrott volna a szemközti templomból, mielőtt aráját az oltárhoz vezette. Itt, a hajdani Rill órásdinasztia műhelyében az órák rótták szüntelen az útjukat. Körben régi fotográfiák, plakátok, cédulkák, táblák és egyéb, árverésre kívánkozó relikviák. A jobb oldali falat egészen betölti a számtalan különböző kávédaráló mértani halmaza. A fenti karzaton gimnazisták készültek forradalmat csinálni, vagy csak az aznapi matekdoga eredményeit vitatták meg a tejeskávés bögréket markolászva. Alant a kis asztalokat körülölelő padozaton két lelkes jó barátra villogtatta fülig érő gyöngysorát egy fekete kosztümös hölgy, maga volt a megtestesült állásajánlat. A cserépkályha mögötti emelt szinten, a kávéházi belső tér piciny illúziójában idősebb pár fogyasztotta sütijét és kávéját kényelmes fotelekbe süppedve. Aranykorba értek. Rutinosan együtt mozdultak, akár az összeszokott parkett-táncosok. A pulton lévő gömbölyded üvegekben szelíden simultak egymáshoz a barna kávészemek, mint a csodálkozó tekintetű testvérkék a családi albumban. Idő van. A „vakrandi” ideje. A kávédarálókat ráérünk megszámolni később. Férfiembernek hölgyre várni mindenkor izgalmas feladat, 7 BUDAPEST 2013 január Randevú szöveg: Csontó Sándor, fotó: Sebestyén László HELY-SZÍN
