Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Ekés András – Gertheis Antal: Elgurult kerekek
utóbbi több speciális létesítményt, külön sávot, utat, egyértelmű jelrendszert igényel. Van azonban egy harmadik, szintén városi kategória, amely kevés figyelmet kap, holott látható és érezhető a jelenléte, a meny nyiségi növekedése: a szegénységi kerékpározás. Nehezen definiálható műfaj, leginkább az egzisztenciális rászorultság, illetve a közlekedési (és közvetetten munkaerőpiaci) kirekesztettség elleni küzdelem egyik mobilitási megnyilvánulása. A közlekedés díjas rendszereit megfizetni nem képes rétegek számára a relatíve nagyobb városi távolságok leküzdésének szinte az egyetlen járható útja a kétkerekű használata. Kopottabb öltözet, elhasznált drótszamár, esetleg egy-egy füles szatyor a kormányon jól érzékelhetővé teszi ismérveit. Ami persze nem keverendő össze a közlekedés díjait megfizetni nem szándékozó, tudatos, fiatalabb rétegekkel, amelyek képviselői számára logikus választás egy tizenöt-húsz éves, lehasznált járgányon utazni. Túl kevés, túl sok A sokasodás látványosan mutatja, hogyan lesz egyre szűkebb a rendelkezésre álló útfelület. A kóborló elvész a nagyvárosi térben; a rutinosabbak élvezik a szabad felületeket, a forgalom ritmusában tétovázó kezdőbbek pedig védtelennek érzik magukat. Számbeli sokaságuk már mikroszinten is megjeleníti a kritikus tömeget egy-egy lámpa előtt felsorakozva, viszont a nekik rendelt csekély útfelületen osztozva, az eltérő szokások, rutinok és sebességek miatt gyakran egymást is akadályozva. Az évek során a legkritikusabb helyeken a kereslet legyőzte a kínálatot. Ott még nem tartunk, mint Koppenhága forgalmas csomópontjaiban, ahol a kerékpáros négyöt lámpaváltást is várhat, mire – a társai okozta torlódástól szabadulva – átjuthat a zöldön, de jelentős csoportosulások már kialakulnak Budapesten is. Az autók sora mellől eltérő tempóban és stílusban, inogva meginduló kerékpárosok egymásra is veszélyes lehetnek. Szabályok újraértelmezve Ilyen helyzetekben születnek az újraértelmezett szabályok. Aki azért kerekezik, mert szabadulni akar a dugóktól, gyorsan szeretne haladni, nehezen tolerálja a lámpánál sorakozó többieket. Előrébb megy, araszol, hogy a piros lámpa alatt felvillanó sárgánál már biztos mozdulatokkal lőjön ki a tömegből. A szabályok ekkor sokaknál újraértelmeződnek, ami kiváltja a közlekedésben részt vevő többi féllel való konfliktust. Felmerül a kérdés, megéri-e azért a kilencven másodperc előnyért, amit egy még épp elcsípett zöldön vagy narancssárgán való áthaladás adhat egy hajtósabb tekerés során, és sajnos nem magától értődő a válasz, hogy nem. Az évek során fokozódik az igény, hogy ritmusukat szolgálják a lámpahangolások, vagy legalábbis ne legyenek látványosan bosszantóak a beállítások. Ilyenkor jönnek szokásosan a pitiáner cselek: egy kis járdán haladás, hogy gyalogosnak tűnve egy-egy piros elkerülhető legyen, zebrán tekerés vagy a piros lámpa semmibevétele. Ezek persze vadhajtások, helytelen viselkedésformák, de meg kell érteni kialakulásuk lélektanát. A szabályok és a forgalomtechnikai megoldások kidolgozásakor az évtizedek során nem vagy alig vettek és vesznek tudomást róluk, ez pedig az áthágás szubjektív szükségességének melegágya. Ki az agresszív? Amikor a bringás akár egy perc leforgása alatt autós, gyalogos és talán buszsávban haladó busz is tud lenni, óhatatlan tudathasadásos állapotba kerül. Éppen kinek a bőrében is van, kinek a szabályrendszerét kell figyelnie és betartania, miközben a többiét rendre áthágja. Majd amikor járdáról közútra, közútról a saját sávjába, onnan a buszéba pattan át rövid idő leforgása alatt, kaotikussá válnak a szabályok, hirtelen mindenki veszélyforrás lesz számára, majd ő is mindenki más számára, miközben potenciális céltáblává válik. Kialakulnak a nem minden alapot nélkülöző általánosítások a KRESZ-t nem ismerő és be nem tartó bringásokról, sok összeszólalkozás színhelye lesz 4 BUDAPEST 2013 február Megszállottaknak a hó sem akadály
