Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: Lujza, az ügyes
Wabitsch Lujza a millenniumot közvetlenül megelőző évek valamelyikében, 1894 körül jött át Magyarországra. Húsz éves volt akkor, s a kor ízlése szerint gyönyörű, rózsás arcú, gömbölyded teremtés azonnal meghódította – hivatalosan virágáruslányként – a pesti férfiakat. Köztük egy csúcsarisztokratát is, a korabeli pletykák szerint magát az ifjú József főherceget, aki azon ban csak egyike volt a körülötte több mint legyeskedő, majd az egyre tapasztaltabb hölgyet támogató előkelő uraknak. Pezsgős Lujza első önálló üzlete egy – majd több – pezsgőspavilon volt a millennium nagy attrakciójának, Ős-Budavárának a kulisszavárosában. A magas protekcióval elnyert befektetés remeknek bizonyult, gazdasszonya tovább léphetett. A királynő megtér, majd hazatér A pénze eleinte csak arra volt elég, hogy bérbe vegye a Király utcai Tátra mulatót. Mondén és sokszor botrányos hely, verekedések, leleplezett szeparéjelenetek, rendőrségi ügyek egymás hegyén-hátán. 1908-ban kis híján be is zárják – rendőrileg –, de ez már nem érdekli igazán a nagyasz szonyt. Tudja, még abban az évben megnyitja majd a Jardint, a Hermina út és az Erzsébet királyné útja sarkán. Ezt már valóban előkelő közönség látogatja, ahogy a pezsgőspavilont is annak idején. Igen hamar a főváros első számú éjszakai lokálja lesz. S aztán, éppen száz esztendeje, újabb mulató premierjét hirdeti a Nagymező utcában akkor épült bérházának alsó traktusában. A Párizsi kert a Liget partján egészen a negyvenes évek elejéig működött, s egy idő után Lujza – akkor már Goor Lajosné – itt is felépíttet egy kettős bérvillát, a harmincas években: a fővárosi art deco stílus egyik reprezentatív együttesét. A kilencszázhúszas-harmincas években minden a legnagyobb rendben zajlik tehát, folyamatos a gyarapodás, noha már ebben a periódusban is beleszól az üzletmenetbe a nagy történelem. 1920-ban árdrágításért, spekuláció vádjával egy hónapra börtönbe zárják. (Jegyezzük meg ezt az évszámot, lesz még dolgunk vele.) A Pesti Éjszaka Királynőjének (ahogy Tarján ne vezte) egzisztenciáját csak 1945-ben söpri el végleg a háború vége meg ami az után következett. Természetesen államosítják az üzleteit: mulatóját, bérházait. 1951 nyarán kitelepítik Gyöngyössolymosra. Többször is kérvényezi a hatóságnál, hogy visszatérhessen. Hivatkozik betegségére, arra, hogy semmi jövedelme nincs – és akkor már tényleg nem lehetett –, hogy igaz híve a népi demokráciának. Igaz, környezete és mi is tudjuk, inkább a Terézváros közeli plébániatemplomának. Két év után aztán, ahogy akkor sokan mások, hazaköltözhetett. Akkorra már valóban egyetlen mulatsága marad: a templomba járás. Gondolom, bár a megigazulás élménye nem zárható ki egy hetvenedik életéve felé közeledő, még oly mondénipari hölgy életében sem, mint Lujza volt, ez is okos üzletasszonyi számításból történhetett. Bizonyság rá 1957 utáni, már ausztriai karrierje. Mert mindig tudta, mikor mit lépjen. Harminc évvel ezelőtt mesélte nekem Nagymező utcai házának akkori házmestere, hogy aranyra átváltott vagyonát, ékszereit Lujza a háztartásában korábban meghalt Licsi (Leonhard) nevű öccse Klieningbe szállított koporsójába rejtve csempészte ki Ausztriába. Még az államosítás előtt. Aztán következik 1956 késő ősze, amikor is egy szál kézitáskával kisétált a Nagymező utca 22-24. számú ház kapuján: örökre. Szülőfalujába tért vissza, amellyel mindig is ápolta a kegyeletes kapcsolatot. Az 1900 éves elején például jelentős összeggel támogatta faluja templomának felépítését. Amikor ötvenhat-ötvenhétben hazautazott, még a templomot is építő Valentin Stückler volt az egyházközség plébánosa, aki már régóta dédelgette álmát, hogy egyházi óvodát és háziasszonyképzőt alapít Bad St. Leonhardban. Luise von Goor tel jes vagyonát ajánlotta fel a nemes célra. Cserébe kis lakrészt kért az épülő Josefsheim épületében, ahol élete végéig lakhat, ahol ápolják, ahol együtt imádkozhat a kicsikkel meg az apácákkal. 1964. augusztus 19-én halt meg, a halotti bizonyítvány szerint végelgyengülésben. Kilencvenegy éves volt. A klagenfurti püspök temette a Bad St. Leonhardi öregtemetőben, díszsírhelyre persze. Az egyházközség jótevőjéről – sírkövén ott áll: Wohltäterin –, a pénzén emelt intézmény kis neveltjei halála napján, misén emlékeznek meg mind a mai napig, hálaimába foglalva általános tiszteletet kivívott személyének emlékét. Tervezők: egymás közt Mikor Wabitsch Lujza megvásárolja a Nagymező utcai régi házat (1866-ban épült fel első változata, hogy 1885-ben Lujza, az ügyes A Jardin d’ Hiver évszázada Buza Péter A BUDAPEST 2006/6. számában már volt szerencsém bemutatni a Tisztelt Olvasónak Wabitsch Lujzát, a pesti éjszaka királynőjét. Abból az alkalomból, hogy Laczó Sándor szakdolgozatához adatokat kutatva megtalálta a főváros mondén életében 1894-től az 1940-es évek elejéig meghatározó szerepet játszó „üzletasszony” életútjának emléknyomait: mihez kezdett, hogy alakult a sorsa, amikor 1956-ban végleg visszaköltözött osztrák szülőfalujába. Így most, amikor megint okom van írni róla – idén karácsonykor lesz éppen száz esztendeje, hogy a Nagymező utcában megalapította a pesti Broadway egyik alapintézményét, a Jardin d’Hivert –, kezdetnek elég lesz felidézni a hét év előtti közlemény legfontosabb elemeit. Hogy aztán kissé bővebben elmesélhessük Pezsgős Lujza, alias Goor Lajosné, sőt, Luise von Goor e jeles műintézetének születés- és élettörténetét. 8 BUDAPEST 2013 december Goor Lajosné a negyvenes éveiben