Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Horváth Júlia Borbála: Az égifotós
Látta-e már valaki felülről a bumfordi Cet karcsú hátát? Gondolná-e bárki, hogy a rakpart kövei katonás rendben sorakoznak Pest-Buda rakpartjain, s akad-e ember, aki valaha is elképzelte, hogy néz ki a Hősök tere Millenniumi karéjának hófödte teteje? A hétköznapi járókelők szabad szemmel hogyan is vehetnék ki odalentről, hogy Gábriel arkangyalnak egyáltalában nem áll mosolyra a szája szeglete, midőn az ég felé emeli a Szent Koronát, és ki hinné, hogy a sokat csépelt ötvenhatos emlékmű megfelelő messzeségből nézve feledteti a rozsdás cölöpséget, s ki madártávlatból rápillant az acélpenge hegyére, odaillőnek érzi magát, nem pedig a hátsó sorokba. S ugyan kinek jutna eszébe, hogy az óbudai faluház tetején sorakozó napelemeket valaha is megszámolhatná, hogy a Konzervgyár felülről nézve angliai kastélyt formáz, hogy a jégpályán korcsolyázók takaros, finom kis rovások mentén rajzanak mindig csak egy irányba, és a réten legelésző bárány felülnézetből önmaga árnyéka. Persze ez mind szép és ügyes, és az emberek kiváltképpen azokat a légi fotókat kedvelik, amik ismert épületeket ismeretlen oldalukról mutatnak. De a könnyű ötleteken túlnőve érdemes apró finomságokra is figyelni, miután következhet az igényes műértés. Itt van mindjárt a jó kis Gázgyár, melynek égi képe micsoda csodákat rejt! Azok az árnyékok... Az esőáztatta bádogtető... A kopár sziken kisenyvedett fű... A csőkémény, a gurba fasor, a teherautók guminyoma, az oldalsó sitt-kupacok... S mindazok fölébe elegáns királynőként magasodik a főépület tornya. Arról nem beszélve, hány helyszíni szemle, szélmérés, évszakos jellemző tanulmányozása után lehetett föntről elejteni a budapesti égifotósok körében is trófeának számító felvételt. E fentiek taglalása közepette még szót sem ejtettünk a hordozó eszköz megépítéséről, ami az előzőektől teljességgel különálló tudomány. Először is nem árt némi papírsárkány-eregető múlttal rendelkezni, elektronikai ismereteket legalább középiskolás fokon elsajátítani, általános kézügyességgel és sok-sok elszántsággal születni, és annál még több türelemmel rendelkezni, s akkor nincs más hátra, mint rengeteg Budapest-imádatra szert tenni. A legfontosabb, hogy aki ilyesmire adja fejét, olyan sárkányt tudjon építeni, ami akár két-három kilogramm súlyt képes magával repíteni, legalább száz méter magasságba annak érdekében, hogy agyamentnél agyamentebb helyekről tudjon tüzet nyitni. Az égifotós szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Komjáthy István Ki gondolná, amikor aluról, laposan néz a Citadellára, hogy az nem más, mint katonai erőd, hogy felülnézetből a Mátyás templom teteje az oldalhajókkal még a görögkeletinél is keletibb keresztet formál. Az első légi felvételt 1896-ban, egy harminc négyzetméter területű sárkányról készítették: huszonhárom kilogrammos terhével röppent a magasba. Komjáthy István lelkes követője a millenniumi bohóságnak, amely azóta komoly ágazattá nőtte ki magát. A sárkánygyártó, -reptető és fotós több száz méter magasból készített felvételei és kifogyhatatlan lelkesedése magával ragadja a közönséget. 2 BUDAPEST 2013 december fotó: Sebestyén László
