Budapest, 2013. (36. évfolyam)

11. szám november - Horváth Júlia Borbála: Nyájas májas

házból kínálva (szalvéta, lábas, étkészlet, konyha, lakás, hitel), miután nem jöhet más, mint a gyors kinyilatkoztatás, hogy minél hamarabb szeretnének élőben találkozni a kattintóval a pult másik oldalán – de előtte tessen nyomni egy lájkot, kapva kapni érte egy kupont, valamint két bla-blát a végére... Mások szintén lelkükre veszik az ügyet, számon tartanak minden rezzenést, s ked­ves hentes-, vagyis hentesbolt-mentő akci­ót szerveznek régi kedvencük bezárásának hírére. Közben jólesőn emlékeznek nem ép­pen most letöltött gyermekkorukra, amikor nagyapa csellengős szombat délelőttönként bevezette kisonokát a sült kolbászok ter­mébe, és akkor, mily fájdalom így utólag a számtan: tíz deka kolbi, mustárral és/vagy savanyúsággal, ropogós kenyérrel, szörppel (fröccsel) együtt kilenc kilencvenbe került a Landler Jenő utcában. Ezen isteni hely sem tudta persze teljesen megtartani a hőskori árakat – Manhattanben is éppen kilenc ki­lencven a marhapörkölt, dollárban mérve –, viszont a hangulat maradt (már hogy a hazai nyájas hentesnél): színes kígyóneon hirdeti a portál fölött odakint, azzal kora­beli, vörös-fehér mettlachi állja odabent, talpas asztaloknál fogyaszthatni helyben, a falakon sárgult képek: a sertés részei íz­léssel megrajzolva, belépéskor a szolgálat­kész kezicsókolom és a borízű adjisten kijár a vendégnek. Fontos elem e rajzolatban megjegyezni, hogy a hentes a kereskedők között is külön­leges fajta. Boltjába lépvén főleg háziasszo­nyok észlelik a megkülönböztetett bánás­módot; össze sem lehet hasonlítani bármely iparos kényszeredett mosolyával, amint új szereplő érkezésekor kötelességszerűen feltápászkodik, hogy meghallgassa, miért a vizit. Az igazi hentesnél viszont minden nő királyasszonynak érzi magát, olyan ott a bánásmód vele, mintha rajta kívül más se létezne a kerek világon; csupa mosoly a vásárlás, kedélyesség szívélyesség hátán – hogy azért kis bicsaklás érezhető legyen az idillben –, mert amikor embernő rájön, hogy küszöbön innen minden versenytárs királynő körülötte, kissé fakul a mosolya. Annyira azonban nem, hogy helyben ke­rekedett jókedve ne raktározódjék hazáig, majd félredobva eszes tervét, tüstént kö­tényt ne öltsön, hogy dudorászva bonto­gassa csirkeszárnyait konyhácskájában. Hanem létezik olyan hely, ahol nincsen ridegen kigondolt hirdetéskampány, múltba révedő nosztalgiázás, mézesmázos modo­rosság, van viszont szerény kínálás és szé­les kínálat; Margitka, Irén, János és Péter majdhogy névtelenek, de nem arctalanok, amint évtizedek óta tiszteletüket teszik a zuglói kisboltban. Az ismerősségből a hosz ­szú évek alatt ismeretséggé válik, lassan gyűlnek a mondatok: hentes úr kilencven­kettőben nyitott? Ki hitte, hogy már... Hm, s előtte Kőbányán... Nem vállalkozhatott előtte, persze, persze, hiszen igazán egyi­künk sem... Hja, a privatizáció mást jelen­tett akkor nekünk... Azt hitte, azt hittük... Azt hitték... De mindenki rájött közben, amire rájönnie kellett... Az áfa, a béfa, és a többi... Rosszul esett, nem mondom... Emlékszik, amikor nyitott? Emlékszem, amikor nyitott... Lendületből rögtön két alkalmazottal... Pazar idők... Elköltöz­tek innen? Tán csak megismernénk még a kisfiát... Mosolygós, családias hangulat... Szóval ezért lett hentes... Gyerekkorában megtetszett... Ritka tisztességes egy szak­ma... Ó, és a fia nem akarja követni... A számítástechnika elragadja a fiatalokat... A mieinket is, hogyne... Klárika bánkódik is miatta... Igen, jobban van... Nem, nem, lejönni nem tud még... Majd tavasszal... Talán.. De addig is, majd én... Elteszi ne­kem? Tényleg? Jó tudni, kire számíthat az ember... Köszönöm, ilyen felsál sehol nincs a környéken! De vinnék majd tejet, szappant, lisztet, ha már így bővült a re­pertoárja... Szatócs, úgy hívták egykor a mindenes boltot, de hússal abban tán nem szolgáltak... Ma lehet, hogy fel se tűnne... Amilyen népszerű a húsvásárlás manapság ... Ejnye, hát nem az adóját kellene levinni, hanem az árát... Nem a leves drága, hanem a belevaló... A párizsi, az bezzeg megy... Közben agyonhirdetik a házit, meg a kéz­műves terméket... Persze ínyencnek sem­mi se drága... Tudja, mit? Csomagoljon két májast, meg két kolbászt, Klárika imádja a házias ízeket... Én is, én is, minden jót... És a viszontlátás... ● 19 BUDAPEST 2013 november

Next

/
Oldalképek
Tartalom