Budapest, 2013. (36. évfolyam)

1. szám január - Simplicissimus Budapestje

Mottó 2 „Magyar építőstílussal még nem rendelke­zünk, mert mindaz, ami utóbbi időben e cí­men szerepelt, csak kísérletnek tekinthető, mely idővel talán meghozza gyümölcsét, de magyar stílusnak nem mondható. Ez csak nemzeti kultúránk fejlődésével kristályosod­hatik ki. De van magyar ornamentikánk, leg­alább olyan, mely magyarnak el van fogadva. Ezt fejleszteni, nemesített alakban építésze­tünkbe olvasztani és ez úton a magyar stílust előkészíteni, ez kötelességünk. A magyar or­namentikát eddigelé kiváltképp csak a textil­iparban, hímzéseken vagy mint festett díszít­ményt használták, ama bizonyos naivitással és rikító színezéssel, amint az a népnél elő­fordul. Ily alakban alkalmazva lehet eredeti, de előkelő nem. Megkíséreltük tehát a magyar díszítő motívu­mokat dombormű alakban értékesíteni, úgy­szólván szalonképessé tenni és a királyi vár termeinek ékesítésére felhasználni. A kísérlet, mely eleinte csak kisebb keretben mozgott, annyira sikerült, hogy felbátorított a legelőkelőbb termek fal- és födémdíszítéseinél való alkalmazására. Így egészen új és magyar jelleget érhettünk el, mely felszabadít bennün­ket a már unalomig variált akanthus, kymat­hion és egyéb görög alakok használatától.” HAUSZMANN ALAJOS: A KIRÁLYI VÁR, 1912 A főpolgármester esete a főkaszírnővel – avagy mi a baj a Vidám Park bezárásával? Sietek leszögezni, a történet első fele, amit Simplicissimus mesélt, amikor 1996-ban visz ­szatért a párizsi Európai Fotóház megnyitá­sáról, nem a mai budapesti, hanem egy volt párizsi főpolgármesterről szól, Jacques Chirac ­nak hívták. 1977 és 1995 között töltötte be a posztot. A történet a következő. „Nem sokkal azután, hogy Chirac főpolgármester lett, arra kérte néhány tanácsadóját, készítsen tanulmányt ar­ról, hogy melyek azok a kulturális területek, ame­lyekkel Párizs gazdag kulturális színtere eddig nem foglalkozott kellőképpen. Rövidesen három területet jelöltek meg: az építészetet, a fotográfiát és a karikatúrát. Hogy a másik két területtel mi történt, azt nem tudom, de a fotográfiával kap­csolatban a következő dolgok történtek. Először is körülnéztek a Párizs belvárosában ren­delkezésre álló értékes, használaton kívüli állami tulajdonban lévő épületek között. Megnyerte tet­szésüket egy 1706-ban épült palota, az egykori adószedő háza. Ezt restauráltatták. Amikor kész lett, jelentették Chirac-nak, hogy ez így önma­gában nem alkalmas fotóháznak. Hát akkor kell mellé egy modern szárny – a telek szerencsére elég nagy volt. Pályázatot bonyolítottak le, meg­építették a modern szárnyat. Akkor jelentették Chirac-nak, hogy készen áll a nagy mű. Akkor jogilag létrehozták az Európai Fotóházat, kine­vezték az igazgatóját, és megállapították bősé­ges költségvetését. De még nem nyitották meg... Mert hát hogy néz ki egy Fotóház gyűjtemény nélkül? Amikor aztán a gyűjtemény is elérte a kritikus tömeget, 1996-ban megnyitották az in­tézményt. Tizenkilenc év előkészítés után...” Hogy hogy jön ez ide? Még nem tetszettek rájönni? Hát úgy, hogy a minap ádáz vita alakult ki a Facebookon ismerőseim között arról, hogy jó döntés-e a Vidámpark bezárása és a területnek az Állatkerthez való csatolása. A Nagy Budapest Törzsasztal főkaszírnője, a helytörténész nagyasszony, ahogy már az lenni szokott, kezdett az élesebb regiszterek­be csúszni, már-már odahagyva vele szüle­tett „katolikus úrilány modorát”. A szintén saját névvel hadakozó vitapartner (akinek szemlátomást fogalma sem volt arról, hogy ki osztotta ki az imént) keményen visszaszólt, azzal, hogy őt ku...ra nem érdekli, hogy egy­szer majd lesz egy másik vidámpark, az Ál­latkert ilyen-olyan régi épületeire meg nagy ívben tesz (talán még ennél is élesebb volt...) Szerettem volna hadba vonulni barátném és példaképem védelmében, de nem találtam a megfelelő szavakat. Mostanra megtaláltam. Persze hogy rossz döntés ilyen hirtelen bezárni a Vidámpar­kot. Mert ugyan a Törzsasztalt körül ülő bennfentesek már hat-nyolc éve hallanak a tervekről (értsd kósza ötletekről), de egy mezei Vidámpark-rajongónak aki ezt írta a Facebookon: „nekem pont ez a régi és le ­robbant Vidámpark kell, pont itt”, persze ez derült égből villámcsapás. Egy normális európai nagyvárosban ezt a következőképpen szervezik meg (nevezzük Chirac módszernek): 1. év: A főpolgármester kiküld két bizott­ságot, egyet állatkert-bővítés ügyben, egyet Vidámpark ügyben. 2. év: A tartalom népszerűsítése, sajtókam­pány, társadalmi vita (civil szerveze­tek hozzászólásával, esetleg egy kon­ferencia a tárgykörben). 3. év: A közgyűlés dönt, hogy elvben ki AKARJA költözteti a Vidámparkot, a területet az Állatkerthez csatolja. 4. év: Főpolgármesteri biztos kijelölése. Dol­ga: az új Vidámpark helyének kere­sése: pályázat lebonyolítása melyik kerület (vagy cég) ad szebb, jobb he­lyen, nagyobb, jobban kézművesített területet? 5. év: Döntés az Új Vidámpark (ÚVP) he­lyéről, az esetleges fővárosi részvál­lalásról (közlekedés javítása?). 6. év: Koncessziós pályázat egy magánbe­fektető általi kivitelezésre. Mekkora legyen, mit tudjon, hogy az eléggé turistacsalogató legyen? 7. év: (Nemzetközi?) tervpályázat az ÚVP megépítésére. Ezzel lehetővé válna, hogy az új intézmény ugyanolyan ér­dekes műemlék legyen száz év múlva, mint ma az állatkert! 8-9. év: Építkezés. 10. év: A Vidámpark bezárása, a terület át­adása az Állatkertnek. Azzal mentegettem magamat, hogy ez a gon­dolatmenet bonyolult a Facebook-ra. Ezért ide írtam meg. Még annyit tennék hozzá, hogy három évvel a párizsi után megnyílt a budapesti fotóház is. Az épületben akkoriban még hat család la­kott. Az intézménynek működési költségve­tése nem volt. Igaz nagyon szabad lehetett – nem állami és nem fővárosi intézmény­ként. Szabadon választhattak egy balekot, aki vállalta, hogy elindítja a munkát. 33 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA forrás: fortepan

Next

/
Oldalképek
Tartalom