Budapest, 2013. (36. évfolyam)
10. szám október - Csontó Sándor: Pannon Parkot épít az Állatkert
– Lezárult egy fejezet, de sokan még mindig siratják a Vidámparkot. Vége a pesti polgár felhőtlen szórakozásának, mert az Állatkert lenyúlta a területet, hogy néhány majomnak és lámának legyen elég helye? – Tisztázzuk ezt a dolgot. Először is megmarad itt minden mutatványosság, ami a pesti polgárnak hagyományos. Másodszor nem azért fejezi be eddigi működését a Budapesti Vidám Park Zrt., mert az Állatkertnek kell a hely, attól függetlenül, hogy tényleg több hely kell éppúgy az állatoknak, mind az állatkerti közönségnek. A Vidámpark azért ment tönkre, mert elfogytak azok a fogyasztók, akik ezt a szórakoztatási formát igényelték, vagyis nem maradt a fenntartásához elég közönsége, mert a rendszerváltás óta látogatóinak négyötöde eltűnt. Az utolsó négy évben rengeteg közpénz elfolyt a működtetésére, noha az ingyen telek mellett több mint egymilliárd forintot biztosított a főváros a cégnek. Hát ezért döntöttek tavaly a bezárás mellett. Ezekben az években egy látogatóra vetítve kétszer annyi közpénzt kapott a Zrt., mint amennyit az Állatkert, pedig mi valóban közhasznú feladatok sokaságát látjuk el. Aztán mi nem elvettük, hanem visszakaptuk az 1950-ben elcsatolt részt, meg még valamennyit, s az összevont terület így újra megközelíti a Állatkert hajdani 18 hektárját. És újra lesznek benne mutatványos játékok, ahogyan régen is voltak. Ráadásul az Állatkert az ország legnépszerűbb intézménye, egymillió körüli látogatója van évente. Eddig az egyik legkisebb területű fővárosi zoo volt Európában, és emiatt számos állatfajtól kellett megválni az utóbbi években. – Pedig az utóbbi két évtizedben a tudatos rekonstrukciók nyomán példaértékű felújítások zajlottak, és egyedi atmoszférájú, látványos biopark létesült. Mi lehet a további fejlődés iránya, mi lesz a bezárt Vidámpark helyén? – Igen, felvetődhet a kérdés, hogy akkor most mi is legyen ezzel a város szívében fekvő értékes területtel, ha már a tönkrement vállalat levonult. Legyen rajta még egy bevásárlóközpont, épüljön egy újabb szálloda, esetleg lakópark? Lehetne ebbe Pannon Parkot épít az Állatkert Csontó Sándor A Fővárosi Állat- és Növénykert korábbi, 10,8 hektáros területéhez csatolták márciusban a Vidámpark 6,5 hektárját, a mutatványos vállalat októbertől már nem szolgáltat itt. A Vurstli hagyományai viszont nem szűnnek meg, az Állatkert megőrzi a klasszikus, védendő értéket képviselő játékokat. Emellett új nagyszabású fejlesztésekbe kezd. Dr. Persányi Miklós főigazgatót a tervekről kérdeztük. 10 BUDAPEST 2013 október