Budapest, 2013. (36. évfolyam)
8. szám augusztus - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 „A fiatalember (...) a Bálvány ucca és Erzsébet tér sarkán lépett a Lipótvárosba. Alig tett pár lépést, ódon hangulat ereszkedett rá, mintha tisztes öregek közé került volna. A túlsó oldalon egy esőverte cégtábla hirdette, hogy a házban levő első hazai nap- és esernyőgyárat 1867-ben alapították. Először jutott eszébe – s a gondolat módfelett megzavarta, – hogy 1867-ben a kiegyezésen kívül egyebet is csináltak. Az udvarok mélyén kísérteties kútszobrok hivogattak, mint Mérimée novellájában az emberölő bronz Vénusz. Ruhájuk nyugodt redőzete, testük szelíd nyugalma elárulta, hogy ezekben az udvarokban roppant lassan mulik az idő. Itt még alighanem kívülről idézik Goethet, gondolta a fiatalember meglepetten s ha inflációról esik szó, a pénzszaporítás rémére ráolvassák Faust szavait a második részből. Vére lassúbb ütemre váltott át. Eszébe jutott, hogy valamikor Pesten a vasgyárasok zsinóros ruhában jártak, s a bérlőkből lett körszakállas bankárok Fáy Andrással beszéltek a nemzetgazdaságról. A József tér és a Szabadság tér, a Rudolf rakpart és a Vilmos császár út közti városrészben a sárga házak, síma homlokzatok, üveges erkélyek abból az időből valók, amikor az ipar vívmányait a Lánchíd módjára római formákba bujtatták. Az Ó-Lipótváros bejáratát a Tudományos Akadémia őrzi, mely szigorú egyéniségét a kimért és zárkózott üzleti negyedre is ráparancsolta. Aztán jött csak az igazi meglepetés. A fiatalembert a főnök szobájában egy fehér egyenruhás fiatal Habsburg császár, Valero Antal kecskeszakállas spanyol arca, Appiano József lágy olasz tekintete s a rendjelkoszorúzta Falk Miksa fogadták. A hőskor alakjai. Mert a hivatalt császári pátens alapította az osztrák-magyar vám eltörlésével egyidőben. Igy tudta meg a fiatalember, hogy a kereskedelem szolgálatában nem a száguldó élet kiszolgálására, hanem egy mult századi életforma védelmére szerződött.” CS. SZABÓ LÁSZLÓ: LIPÓTVÁROS (1935) Bartók különös zongoraestje 1936. június 8-án Egy ideje nem jártam a Bécsi kapu téren, és örömmel láttam, milyen szépen rendbe hozták a Hatvany-palotát. Utóbbi előtt húsz, rézből készült aláírást süllyesztettek az aszfaltba, köztük ott van Thomas Man né is. Ki ne tudná, hogy a nagy német író a harmincas évek közepén többször is járt ebben a házban? Egyszer egészen szűk körben, hatodmagával. Az író a Népszövetség kebelébe tartozó Comité permanent des Lettres et des Arts tagjaként tartózko dott Budapesten, és nem akart megjelenni a díszvacsorán (alighanem egyes vendégek társaságát nem kívánta), így fogadta el barátja, Hatvany meghívását. Hatvany egy másik barátját is elhívta feleségestül, aki szintén hivatalos volt arra a bankettre, és szintén „gyengélkedett” aznap este: Bar tók Bélát. Hatvany Lajosné Somogyi Jolán így emlékezett az estre a hatvanas években: „Vacsora után kénytelenek voltunk vendégeinket levezetni a földszinten levő miniatűr, boltíves gyerekszobába, mert ott volt az egyetlen zongora a házunkban. Amikor Bartóknak mentegetődzve mondtam, hogy nincs rendes zongoránk, csak egy pianino van a gyerek szobájában, Bartók megnyugtatott, hogy »Egy jó pianino sokkal többet ér, mint egy rossz zongora«. Ebben a kis gyerekszobában, ahol Mannék, mind a ketten, a fekvőhelyen helyezkedtek kényelembe, Bartók a pianinónál ülve, órákon át zongorázott, megkérdezve közbe-közbe, hogy mit játsz szon, és összes kívánságainkat teljesítve az éjszakába nyúlt ez a felejthetetlen muzsikálás.” Mindezt az emlékmű-jár dát Hatvany halálának ötvenedik évfordulóján felavató kerületi polgármester idézte fel. Igazán jó kis beszéd, ma ott olvasható a kerület honlapján, kár a suta tördelési hibákért. E helyről üzenem a vári webszerkesztőknek, hogy mielőtt a honlapra másolnak valamit, töröljenek ki minden elválasztójelet (az ún. „puha elválasztásokat” is!) különben ilyen csúnya lesz az eredmény... A polgármester tudtán kívül megismételt egy tévedést: azt állítja, hogy azon a bizonyos estén Basilides Mária is énekelt, Bartók kísérete mellett. Ezt Hatvanytól veszi át. Ám azóta kiderült, hogy Hatvany tévedett, ezen az estén csak hatan voltak. Az énekesnő egy másik, nagyobb, szintén Thomas Mann tiszteletére adott estélyen lépett fel. Amikor jelen volt József Attila . Akiről viszont azt jegyezték fel, hogy aznap annyira nem volt pénze, hogy gyalog sétált fel a Várba és vissza Korong utcai lakására, „a város peremére.” 16 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
