Budapest, 2013. (36. évfolyam)

8. szám augusztus - Zappe László: Minden az, aminek látszik

Gondolom, könnyen belátható, hogy a színház üzemszerű működése lényegében összeegyeztethetetlen a színház művészet mivoltával. Igényesebb rendezők, amíg te­hették, nem is tartották be az előírt próba­időt, a bemutatót halogatták, többször is odébb tolták a naptárban. Közéjük tarto­zott Mohácsi János is. Már a munkamód ­szere, a teljes társulattal közös ötletelés, eleve biztosította a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot. A színházak mai gazdasági viszonyai közepette természe­tesen már szó sem lehet a bemutató halo­gatásáról. Legfeljebb szinte vagy egészen amatőr viszonyok között. Az Orlai Pro­dukciós Iroda pedig nagyon is professzi­onális intézmény. A Hippolyttal mégsem az a legnagyobb baj, hogy nem készült el határidőre, hogy nem volt elegendő a próbaidő. A bemuta­tó a Belvárosi Színházban inkább azt a be­nyomást kelti, hogy végig rossz csapáson haladt munka. Legjobb lenne elölről kezde­ni. Az előzetes hírek, miszerint rózsadom­bi újgazdagok világában fog játszódni a mostani Hippolyt, óhatatlanul arra látszott utalni, hogy a mai világról, mai társadal­mi dolgainkról, kínos újdonságokról fog szólni a régi mese az egykori fuvarosról, aki néhány osztállyal feljebb lépett a tár­sadalmi ranglétrán. Röviden: Zeitstückre lehetett számítani. Annak minden előnyé­vel és hátrányával. A Zeitstück lehet fel­színes, lehet megmunkálatlan, elnagyolt, ha célba talál, ha a ráismerés örömét képes kelteni a nézőben. Még nagyobb öröm lett volna persze, ha arra kellett volna rádöb­bennünk, hogy az aktualitás mögött vagy akár helyette, egy nagyon mély, az emberi létezés legsúlyosabb kérdéseit faggató da­rab születik meg a szemünk előtt. Ám ez nem történik meg. Az előadás és vele a néző is két szék között a pad alá pottyan. A darabnak, az előadásnak egyik síkja sem szólal meg igazán. Már az első jelenet kisiklik. Nem sikerül az anya öt­venedik születésnapját kényszeredetten ünneplő család bonyolult viszonyainak exponálását igazán kiemelni a korát tagad­ni akaró asszony közhelyhumorából, sőt a kiemelésre tett erőfeszítések még azt is lefagyasztják. De az asszony csodabogár bátyjának hobbija, a mohácsi vész terep­asztalának készülgetése sem tud frappán­san beépülni a történetbe. Innen kezdve aztán nagyjából minden fordítva sül el. Mohácsi minden színházcsinálói erénye hátrányára válik. Pontosabban semmi sem fordul az ellenkezőjére, ahogyan máskor szokott. A hosszadalmasság, körülményes­ség, késleltetés marad az, ami. Gondolom, maga a rendező lepődött meg leginkább, amikor látnia kellett, hogy az ügyetlen­kedés ügyetlenkedésként, a közhely köz­helyként, a rossz vicc rossz viccként hat. A túlbonyolítás meg túlbonyolításként. Az egymásra halmozott ötletek nem erősítik, hanem kioltják egymást. Mindenki el akar­ja lopni a mama születésnapi ajándékát, a gyémánt nyakéket, Hippolytnak egy sereg unokahúga keveredik a cselekménybe, a különc báty nyer és veszít a kaszinóban, ahol kakaóval akarja leitatni partnereit. Alig hihető, hogy mindez dermesztő és csöppet sem mulattató. És akkor még a színészeket nem emlí­tettem. Senki sem tud mit kezdeni a sze­repével, nem találja a stílust. A lélektani hitel, a finom árnyalás és a szélsőséges karikírozás között csúszkál a játék. Pedig igazán mindentudó színészek igyekeznek kitalálni, mit is kellene csinálniuk. Amit tudnak, azt magas szinten tudják. Kulka János rezzenetlen lakájarchoz rendeli az ezúttal jóakaratú, boldogságot hozó cso­datevőnek képzelt inast, Csákányi Eszter az öregedést elfogadni nem tudó asszony minden fájdalmát megjeleníti, Elek Ferenc a papucsférji naivitást taníthatná, Mertz Ti ­bor intellektuális csodabogara valósággal lebeg a színpad fölött, Nagy Viktor mint korrupt parlamenti képviselő Mikulásnak öltözve is megtestesült karrierista túlbuz­galom. Pető Kata és Boros Anna a női lélek bonyodalmainak két merőben különböző változatát hozzák, Pál András és Téby Zita is jó eredménnyel küzd a racionális fiata­lok megjelenítésével. Ám mindez hiábavaló. Talán árulkodó, hogy az előadásnak két vége van, mint Brecht Koldusoperájának: egy szomorú meg egy vigasztalóbb. De egyik sem az igazi. ● A budai kisvendéglők dalban elbeszélve... A budai vendéglőkről sokféle dal szüle­tett részben nosztalgiával, részben gúny ­nyal hangolva. Érdekes, hogy a korabeli szerzeményekből milyen vegyes képet ka­punk a budai kertvendéglőkről. Manapság ami Budán van, az végtelenül előkelő, eb­ből eredően drága – különösen ha „turis­ta-etető” a fő rendeltetése (a Várban és a külföldiek által látogatottabb helyeken). A múlt század elején sok kuplé és kabarédal vagy operettsláger szólt a budai kisven­déglőkről, néha úgy, mintha a spórolósok menedéke lenne. Erbé Viktor egyik szerzeménye a „Vacso ­ra a zöldben” címet viseli. A szövegét Ba ­lassi Emil írta, és Kökény Ilona művésznő adta elő a Modern Színpad Cabaretben. A kottát tartalmazó füzet előszavában Gábor Andor nagyon érdekesen ír a kabarédalok világáról, szerzőiről és költőiről – akik kö­zött a legnagyobbak is szerepeltek. Éppen Erbé Viktor is. Ez ugyanis Reinitz Béla ál ­neve volt az 1920-as évek bécsi emigráci­ója idején. Kökény Ilona pedig (az 1910-es években Gábor Andor felesége) a női ka­baré-humor legjobb képviselője volt, vicce­ivel, mimikájával nem csak megnevettette, de meg is hódította közönségét. Vacsora a zöldben Több ízben említett férjem szomorúan mondta, Tönkre megyek kisangyalom miattad na­ponta, Mert ámbár a szegénységtől direkt cite­rázunk, Minden este drága pesti helyen vacsorázunk. Erszényembe ez a dolog nagy lyukakat lő be, Gyerünk édes egy budai olcsó vendéglőbe. Zöld lomb tövén kicsi asztal, rózsafákon rózsák, Rózsák mellett, mindamellett budai olcsóság. Beültünk egy fiakkerbe, ami nem is drága, Elmentünk hát egy budai kiskocsmába. Egy budai kicsi-kiskocsmába... (És így tovább még néhány szakaszban...) Hát akkor, kalandra fel! Gyerünk Budára és keressünk a fentiekhez hasonló kerthelyi­séget, kiskocsmát, cigányzenés–halászleves hangulatot. Ha talál ilyet Kedves Olvasó – kérjük, jelentkezzék a szerkesztőségben!... ● A képek forrása a szerző gyűjteménye Minden az, aminek látszik Zappe László 13 BUDAPEST 2013 augusztus

Next

/
Oldalképek
Tartalom