Budapest, 2013. (36. évfolyam)

7. szám július - Csordás Lajos: Változó Aquincum

Az év múzeuma címet kapta az Aquincumi Mú­zeum 2012. évi teljesítményének elismeréseként, de tulajdonképpen annak a több éve tartó fej­lesztésnek az elismerése ez, amely már közel tíz éve folyik a romváros területén. A rendszervál­tás környékén a múzeum mai területénél jóval kisebbet birtokolt, csak fokozatosan kerültek a tulajdonába a romterülethez délről kapcsolódó birtokrészek, amelyeken az utóbbi idők fejlesz­tései megvalósultak. Négy nagyobb birtoknöve­kedéssel jutottak el a mai állapotig, mondja Zsidi Paula igazgató, aki a rendszerváltás óta vezeti a múzeumot. Először az MHSZ területét kapták meg, majd a III. kerület átadta azt a saroktelket, melyen a múzeum új irodaépülete felépült, ez­után 2005-ben hozzájutottak az ELMŰ egykori transzformátorházához, ame­lyet a harmincas években a romok közelsége miatt sze­rencsére antik stílusban épít­tetett az áramszolgáltató, leg­végül pedig egy autójavítónak használt kisebb területrészhez jutottak hozzá, ahol részben épp a tavaly lezárult uniós fejlesztések zajlottak le. Ma már a tömbből csak a sarki étterem épülete nem tartozik a múzeumhoz. Az újonnan átvett területe­ket egységbe kellett foglalni, múzeumi célra átalakítani, és szinkronba hozni a romte­rülettel. Ami nem azt jelenti, hogy itt is romokat tártak vol­na fel. Ezeknek a részeknek egész más a karakterük. Itt eredeti maradványokat keve­set találni, viszont lehetőség volt például teljes rekonstruk­cióra. Egyebek mellett a déli városfal jelzésszerű helyreállí­tására. Ezzel sikerült megmu­tatni az egykori polgárváros déli határát, amely pont az előbb említett áramátalakí­tó épület, a múzeum új kiál­lítóháza mellett húzódik. A turisták most ezen a rekonst­ruált falon át juthatnak be a múzeum területére. A régi bejárat és pénztár a romterület északi sarkán viszont bezárt. (Saj­nos erről a BKV egyelőre nem vett tudomást, a menetrendi táblákon semmi sem jelzi, hogy a város felől jövet érdemesebb a Záhony utcá­nál leszállni a buszról, mint az Aquincum nevű megállónál, mert így kevesebbet kell gyalogolni a bejáratig.) De a megkapott területen – amelynek nagy része tehát a római kori városfalon kívül esik, azaz ide nem terjedt ki az ókori városszö­vet – további rekonstrukcióra is lehetőség volt az emlékek sérelme nélkül. Már el is készült az első házvisszaépítés. Ez az úgynevezett festőház (részletesen be­mutatta a BUDAPEST 2012 júniusi számában). Alapjait a negyvenes években találták meg, ami­kor lőteret építettek a területen. Akkor feltárták a romjait, az egyik helyiségben megtalálták az épületnek nevet adó festéktégelyeket is, majd le­gyalulták a területet. Az akkor felvett dokumentu­mok alapján építettek fel aztán tavaly egy olyan elképzelt római lakóházat, amilyen a festőház valaha lehetett. Mégpedig az eredeti helyén. Ha a romok a földben még benne lettek volna, ezt nem lett volna szabad megtenni, így azonban nem vétettek a műemléki szabályok ellen, nem építettek rá a korábbi maradványokra, hisz azok már nem voltak meg. Pontosabban egy részük megmaradt a közeli lődomb alatt, de arra nem is építettek. Így tulajdonképpen csak a fél ház ké­szült el. A falak gerendavázasak, fachwerkesek, ami az ókorban elterjedt technika volt, itt Aquin­cumban is. Bent egy középfolyosóról nyílnak a korhű módon berendezett helyiségek, a konyha, a műhely, a kamra és a padlófűtéses lakószobák, valamint az átrium. A falakat olyan falfestmények díszítik, amilyeneknek a töredékeit az ásatáskor megtalálták: például madármotívumok, geomet­rikus mintázatok és növényi ornamentika. A romterületen megteremtik az élményszerű­séget, kronoszkópokat alkalmaznak, melyekben virtuális rekonstrukció látható az ókori városkép­ről. Így elevenednek meg, s válnak a laikusok számára élményszerűvé a „térdig érő romok”. Kronoszkópokat először tíz éve állítottak fel, és most egy újabb is került a volt lődombra, amely­ből kilátódombot alakítottak ki. Mellette létesült a gyerekek számára a mitológiai játszótér, fából faragott játékokkal. Hasznosították a terület­tel együtt kapott kisebb, régi épületeket is, az úgynevezett útkaparó házat és a mezőőri lakot, előbbiben mosdók, utóbbiban pedig múzeum­pedagógiai foglalkoztató létesült. Említettük, hogy a múzeum új kiállítási épü­lete az antik stílusban épült, 30-as évekből való áramátalakító. 2005-ben kapták meg az ELMŰ-től, először csak az emeletet és a földszintet. A pincében egy ideig még maradtak a kapcsoló­szekrények, melyeket aztán a tavaly lezárult EU-pályázat idején költöztetett ki az elektromos mű­vek. Így már idekerülhettek a pályázat keretében beszerzett virtuális játékok. Virtuális élményteret alakítottak ki, négy hatalmas, kinect technikával működő kivetítővel: van egy öltöztetős program (a Habitus), egy lakberendezős (Domus), egy vívós (Ad Arma) és egy régészes (O Tempora). Képi világuk hiteles múzeumi anyagon alapul, a kiállításon is látható tárgyak jelennek meg a játékokban, melyekkel egyébként nemcsak az iskolások, de az éltes korú felnőttek is öröm­mel játszanak. Az EU-s projekt, amely egyelőre utolsó állomása volt a múzeum fejlesztésének, 300 millió forintnyi beruházást jelentett, és en­nek nyomán sikerült az elmúlt egy évben a láto-VÁLTOZÓ AQUINCUM Elnyerte Az év múzeuma címet a tíz év alatt teljesen átalakított kiállítóhely Csordás Lajos 26 BUDAPEST 2013 július Régi és új találkozása az élménytérben Rekonstruált szobabelső a Festőházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom