Budapest, 2013. (36. évfolyam)
6. szám június - Zappe László: A hit szükségessége
abban a deklamáló stílusban, amelyről a teátrum vezetői úgy gondolják, hagyományt teremtenek vele, holott ez a tendencia idővel érzékelhetően a továbblépés kerékkötőjévé vált. Majd csak 1922-ben érkezik el a megújulás ideje, ami Hevesi Sándor nevéhez fűződik. 1935-től pedig megint friss levegő járja át a színházat, ezúttal Németh Antal nak köszönhetően. De mindkettejüket megvádolják, hogy nem azt csinálják, amit itt kellene. Hogy többet játszanak kozmopolita szerzőket, illetve olyan magyarokat, akiknek nem volna helyük a Nemzetiben. – Kimondhatjuk tehát, hogy zsidó szerzőket nem szívesen láttak a Nemzetiben? – kockáztatom meg a kérdést. – Igen, sőt Hevesit is mint zsidó igazgatót bélyegzik meg. Amikor Szo mory Dezsőt be akarja mutatni, az Ébredő Magyarok tüntetést szervez nek, lovas rendőröknek kell kivonulniuk, hogy megvédjék a közönséget. Óriási hecckampány folyik az igazgató ellen. Nem is érti az ember, hogyan tudta tíz évig kihúzni. A politika árnyékában Itt óhatatlanul eszünkbe jut a párhuzam: a Jobbik demonstrációja a színháznál, Alföldi ellen. Gyanítom, az Ébredő Magyarok sem láttak egyetlen előadást sem az akkori Nemzetiben, mégis hevesen tiltakoztak – persze valamilyen mondvacsinált ürüggyel. – Hiába volt Hevesi európai színvonalú színházi szakember, hiába hívták Londonba előadásokat tartani, végül 1932-ben eltávolították. Alföl ditől sem vették jó néven, hogy nyitott volt a világra, sőt azt is agyonhall gatták, mekkora sikert aratott Bukarestben a Három nővérrel – mutat rá Gajdó. – Hevesi kitalálta, hogy 1929 szilveszterén rendeznek egy János vitéz előadást a Népszínház nyugdíjintézete javára: a Nemzeti ekkor már a Népszínház Blaha Lujza téri épületé ben működött. Herczeg Ferenc taj tékzott, hogy Fedák Sári fellép, de megnyugtatták, ez egyszeri alkalom. Az előadás azonban olyan jól sikerült, hogy még hetekig műsoron tartották. Németh Antal pedig 1936-ban minden további nélkül játszhatta, mások mellett Jávor Pál lal, Dayka Margit tal és Kis Ferenc cel. Ám Alföldi se úsz ta meg botrány nélkül a János vitézt. Bizony a politika mindig is beleszólt a Nemzeti Színház műsortervébe. Hevesinek és Németh Antalnak is be kellett mutatnia egy-egy Mussolini-darabot, ezt nem tagadhatták meg. – 1945 után pedig újra és egyértelműen politikai szerepet szántak az intézménynek. Major Tamás eleinte még próbált autonóm színházveze tőként működni, de aztán önkritikát kellett gyakorolnia, amiért Kassák ot meg Illyés t játszott. Az ötvenes években a klasszikus művek üzenetét egyértelműen a politikai elvárásokhoz igazították, és számos darabot kimondottan az ideológiai nevelés jegyében tűztek műsorra. És noha az ország első színházának kiáltották ki, a Nemzeti sokáig nem vett tudomást az európai színházművészet újabb tendenciáiról. – Itt pedig ugorhatunk is egy nagyot, mert a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor megjelené séig eltelt évtizedekben kevés említésre méltó dolog történt a Nemzetiben – szögezi le Gajdó Tamás. – Az új, a mai Nemzeti Színház megnyitásával megint csak háttérbe szorult az a törekvés, hogy ott izgalmas műhelyt hozzanak létre. Alföldi ebből a szempontból óriási áttörést jelentett. Mert kísérletezni, ő maga is rengeteget rendezett, de meghívott izgalmas magyar és külföldi rendezőket is, nagyon határozott művészi elképzelésekkel látott munkához, és rendkívül érzékenyen reagált a társadalmi problémákra. – Az új Nemzeti Színház szervezése, építése idején volt olyan, aki azt mondta, mindig az éppen legjobb társulatnak kell adni ezt a címet. Mások úgy gondolták, társulat nélküli, befogadó színházi központként integrálja és reprezentálja a teljes magyar szcénát. Végül is, mint tudjuk, maradt a hagyományos, társulattal rendelkező repertoárszínház. Jordán Tamás igazgatása alatt még nem váltott ki olyan indulatokat, amilyeneket Alföldi idejében. Ekkorra már annyira elmélyült a politikai megosztottság, hogy az igazgató legjobb szándéka ellenére sem tudott a „nemzet színházává” válni. Pedig ő a társulat összeállításánál hangsúlyozottan csak művészi kvalitásaik, nem pedig politikai beállítottságuk alapján válogatta ösz sze a tagokat. És a dolog működött. Ám a potenciális közönség egy része be nem tette volna a lábát a színházba – viszont látatlanban szapulta az ott folyó munkát. Most, az igazgatóváltás után, majd ők ülnek az eddigi nézők helyére. Ha az új igazgató a 21. század elején egy száz-százötven évvel ezelőtti nemzeteszmény szellemében irányítja a teátrumot, kicsi az esély arra, hogy a Nemzeti Színház belátható időn belül megtalálja a mai kornak megfelelő helyét és szerepét a magyar kulturális életben. ● Először mintegy tíz esztendeje találkoztam a Maladype társulattal. Balázs Zoltán 2002-ben alakult társulata akkor még a kultúrák találkozásán munkálkodó cigány–magyar vegyes csapatnak számította magát. Ghelderode Bo londok iskolája című darabját játszották 2003-ban a Szkénében – nyilvánvaló programadó célzattal, de csöppet sem didaktikusan. Már azért sem lett volna lehetséges a direkt oktatás, mert három nyelven folyt a játék, magyarul elég kevés szöveg hangzott el, a szertartásjáték és a lázadás története lényegében latinul és cigányul folyt le. Inkább érzéki-érzelmi módon, mintsem értelemmel befogadhatóan. Sőt a Ghelderode darabjával nem ismerős néző valószínűleg a cselekményt, illetve történést is csak töredékesen foghatta fel, ám aligha vonhatta ki magát a játék elementáris hatása alól. Azóta sok minden történt a Maladypével, évekig a Bárka Színház fogadta be, majd a Tháliában vendégeskedett egy darabig, néhány éve egy Mikszáth téri lakásban lelt saját otthont. A nemzetiségi jelleg megszűnt, a romák kikoptak a társulatból, de megmaradt az újító, a merészen eredeti színházi megoldásokat kereső szándék. Nem csoda, hogy az alapító rendező mellett időről időre Zsótér Sándor is színpad ra állít itt egy-egy előadást, nemrég Molière Don Juanját, méghozzá nem annyira formai, mint inkább tartalmi eredetiséggel. Márpedig Molière darabja sem nélkülözi a különlegességet. Szerzője életművében is egyedi darab. Nem komédia a szó szoros értelmében, sőt éppen mély filozófiai tartalmával tűnik ki. A maga idejében Molière a jövő század hősét előlegezte, a hódító szoknyabolondban a velencei Casanovát, de sokkal többet is, a 18. század értelmiségijét, a felvilágosodott racionalistát, 28 BUDAPEST 2013 június A HIT SZÜKSÉGESSÉGE Zappe László Gajdó Tamás
