Budapest, 2013. (36. évfolyam)
6. szám június - Szántó András: NYÁRI KULINÁRIA - Fagylaltozók, fagylaltosok
Szinte időtlen idők óta már, hogy a fagylalt lett és volt az első számú nyári csemege Pesten és Budán. A gyerekkoromban kapható „fagyasztott cukrosvíz” típusúak mellett a hatvanas években már működött nálunk is néhány maszek, náluk kitűnő „nyalatokat” lehetett kapni. Ha rászántuk magunkat, hogy elmegyünk „a Vargához”, vagy más legendás cukrászdába, számításba vettük a legalább félórás sorban állást, de délelőtt olyan helyre mentünk, ahol még árnyékos, délután az utcák másik oldalára, ahol már árnyék volt. A Varga cukrászda 1957-től csaknem negyven éven át (délutáni árnyékkal) kínálta remek fagyiját és süteményeit a Ráday utcában – ma már Nándorinak hívják és még mindig jó! Nos, a régi kitűnő ízeket nem tudjuk felidézni nyomtatásban, de néhány képpel nosztalgiázunk egy kicsit. Az egyik korabeli különlegessége volt Budapestnek az „igazi olasz” fagylaltozó. Reffosco Franco a Thököly út 46-ban alapította meg „Első magyar budapesti villanyerőre berendezett Olasz fagylalt-gyárát” 1910 körül. (A Dó zsa György úti kereszteződéshez közeli ház most is ugyanolyan szép szecessziós homlokzatú, mint száz évvel ezelőtt.) A cég teraszán napközben is sokan ücsörögtek, és a városból családok is kiutaztak csupán az itt kapható különleges minőség élvezete kedvéért. A „nagyban és kicsinyben” árusító Reffosco úr egyébként sok más cukrászt is ellátott a készítményeivel egészen a tízes évek végéig. A háború után sajnos megszűnt az üzlet, a főnök kicsit nyugatabbra költözött, ma Hannoverben hirdet ilyen néven egy népszerű fagylaltozó (Olaszországban pedig szállodahálózatot üzemeltet a cég). A „nagyon olasz” és a „nagyon jó” fagylalt fogalma nem lehetett egészen egyértelmű a 20. század elején. A Reffosco üzemtől nem messze, a Garay tér 5. szám alatt is volt egy nagyszerű üzlet, a Roder család tulajdonában. Reklámképeslapjuk több szempontból is érdekes: egyrészt nagyszerű példája a korai marketing-megoldásoknak. A kis kártyát minden vásárlásnál lebélyegezték, és húsz ilyen alkalom után kapott a „pontgyűjtő” hat adagot „teljesen ingyen”. A másik érdekesség, hogy nem tölcsérben adták, mint az olasz krémfagylaltot, hanem szeletelve – tehát a régebbi, hagyományosabb, parfé típusút készítették. Ebből egyébként különböző színű és alakú szobrokat és alakokat is alkottak akkoriban, különösen a Hauer cukrászda volt e téren alkotó szellemű. A legizgalmasabb azonban a Roder-reklámlap hátoldalán lévő figyelmeztető szöveg, amely a saját kitűnő minőségre hívta fel a rajongók figyelmét: „Nem téveszten dő össze a silány gyártmányú eszenciákkal készített olasz fagylalttal”. Akkor is volt tehát már harc, hiszen a Garay tértől talán öt-tíz perc sétálásnyi távolságra árusított Reffosco üzlete, az „igazi és egyetlen olasz” krémfagylaltjával. Lehet, hogy az olasz cukrászda éppen emiatt tűnt el Budapestről?! Fagylaltozók, fagylaltosok Szántó András Nehéz elképzelni a nyarat Budapesten fagylalt nélkül. Népeledellé vált, akár a kenyér, s éppúgy képesek vagyunk a kedvéért a világ végére (akár Pestújhelyre is) elmenni egy jó hírű cukrászdába, mint egy kovászból és jó lisztből dolgozó pék kenyeréért. 10 BUDAPEST 2013 június NYÁRI KULINÁRIA Reffosco Franco „gyára” (képeslap 1910-ből) A Roder reklám levelezőlapja
