Budapest, 2013. (36. évfolyam)
6. szám június - Buza Péter: Szegény ember vízzel főz
próbálom most összefoglalni, mit is sikerült akkor kiderítenem róla, talán azt a legfontosabb visszaidéznem, hogy bizonyíthatóan ez a legfeljebb negyedrészben megmaradt épület ma a Városliget legrégebben fennálló építménye (jelenleg a Nyereg Vendéglő üzemel benne). Nyaralóház volt, emeletes, klasszicista épület, amely mögött, a későbbi Állatkert irányában, szinte hozzá tapadva egy másik, szintén U alakú építmény állott, ugyancsak a 19. század első feléből. Eredetileg talán az itt települt Cséry-féle majorság háza, amit többször átalakítottak, mire az 1880-as évek elején összeépítették a város nyaralóházával, hogy ez utóbbiban rendezzék be az artézi fürdőt, az előbbiben, a földszintes U-ban pedig közfürdőt nyissanak a nyári mulatságra vágyó pestieknek. (Akkor már vagy tíz-tizenöt éve nem Cséry é volt, kertészházat-„üzemet” rendezett itt be a főváros.) Hogy a Nyereg Vendéglő a kettős U melyik egységének részeként maradt fenn, arra nézve két évvel ezelőtt többekkel együtt méregetve és nézegetve arra jutottam: ez a csonk az együttes északnyugati traktusa lehetett. Most, felfedezve a tényt, hogy található a közelben egy ezzel egyidős építmény – a Nádorszigetre északról, az Állatkert felől bevezető Nádor-híd, amelynek hosszát pontosan le lehet mérni, és a további kiméréseknél ezt az adatot használni –, arra jutottam: a csonk, a Nyereg mégis inkább az egykor emeletes U tovább bontott, többször átalakított délkeleti szárnya. Vagyis Pest egykori, 1839-re már biztosan felépült nyaralóházának, az artézi fürdőnek épülete (épületrésze). Maga Nádor-híd is megérdemel két szót. Alatta már nincs semmi, amit áthidalna, de teljes hosszában látható ma is a Gundel körút és a keleti tópart között. A város kifejezetten azért építette, hogy a polgárok a tervezett artézi fúrásra alapozott fürdőházat megközelíthessék. Költségvetését 1881 márciusában tárgyalta a tanács, annak az évnek a júniusában át is adták a közönségnek. Start a Nádor szigeten Zsigmondy nekilát a munkának. Szerződését a várossal 1868 márciusában írta alá, és azt tervezte – ígérte – legkésőbb 1870-ben átadja a kész kutat. De tévedett. Először is jóval mélyebbre kellett a vízért mennie, mint gondolta, de másféle műszaki problémák is akadályozták a műveleteket. (Az akkor legkorszerűbb technikát alkalmazta ugyan, de a műszaki tartalmat tekintve még csak az európai hőskorban járunk.) Végül is majd tíz évig dolgoztak a projekten kettő helyett, és a dolog a városnak a dolog nem 50 ezer hanem több mint 200 ezer forintjába került. Sietve meg is hozták a döntést: a vizet azonnal értékesíteni kell, a fürdőt haladéktalanul meg kell nyitni. De hol? Némely utalásokból arra következtetünk, hogy az üzlet ott kezdődött, ahol a kutat fúrták. Egy kis, ideiglenes pavilonban, amely ivócsarnokként működött. Fából ácsolták. Ami semmiféle igénynek nem felelhetett meg, s a rohamot se állta: a város polgárai már a kezdet kezdetén megragadták a lehetőséget, éppúgy kergetve a maguk illúzióit, ahogy a városatyák is a magukét: zsíros haszon remélhető a közös tulajdonból, igaz, sokba kerül, mire hasznot hoz. De a türelem szép erény. Mindenesetre 1880 tavaszán már építik a vezetéket, amelyen átszállítják majd a vizet a Nádor-szigetre, a Nagy tó alatt, hogy a kertészlakban és a nyaralószállóban berendezett fürdőben fürödhessen a nép. Ám még annak az esztendőnek júniusában beüt a katasztrófa, leég mind a két épület: megsemmisül a teljes tetőszerkezet. Olyan súlyos a pusztulás, hogy határozott formában felmerül, le kell itt mindent bontani, eldobni az időközben készülgető átalakítási terveket, és Zsigmondy artézi vizének valahol másutt emelni a Ligetben igényes fürdőpalotát. Végül mégis az eredeti menetrend szerint haladnak: 1881 tavaszára új tervek születnek, s júniusra minden kész. Előkelő kádfürdős, vendégszobás emeletes épület, és közfürdő a kertészház épületszárnyai közt, állandó orvosi felügyelet, szalon, sétálóudvar, ivókutak: a komplexum a kor színvonalán fogadja a közönséget. Jönnek is seregestül, s az első három év pénzügyi mérlege kifejezetten biztató. Arról persze szó sincs, hogy a beruházás behozná a ráfordítást: csak az átalakítási-berendezési hadművelet újabb 28 és félezer forintjába került a városnak. Ráadásul a forgalmat már csak korlátozott mértékben lehetett növelni, sőt, 1895-re az igénybevétel már mintegy húsz százalékkal haladta meg a tényleges kapacitást. 7 BUDAPEST 2013 június Ennyi maradt a régi házból Az első fürdőépület képei