Budapest, 2013. (36. évfolyam)
5. szám május - Jolsvai András: ZÁROM SORAIDAT - Totalansicht
Abban az évben (kilencszáztizenháromban) korán beköszöntött a tavasz, április elején a ficsúrok már könnyű vászonzakókban és zsirardikalapban sétáltak a Duna-parti korzókon, és virágok mosolyogtak a hajtókájukon. Tabéry Gábor felsétált a Vizivárosból a Várhegy oldalába, az Alagút fölötti mellvédig, zakóját a vállára dobta, s egy fűszálat forgatva szája szegletében, elmerengett a világ folyásán. Rengeteg ideje volt a merengésre, az égvilágon semmi más dolga nem lévén: négy éve, mióta leérettségizett, azt várta, hogy megürüljön egy állás a fővárosnál az iktatási osztályon, melynek elnyerésére boldogult atyja határozott ígéretet kapott gyermekkori barátjától, báró Kemény Gézától, aki osztálytanácsosként tevékenykedett ott. Az állás azonban csak nem akart megürülni: hősünk évente egyszer, Géza napon felkereste protektorát a hivatalban, jó egészséget kívánt neki, és udvariasan érdeklődött a kilátások felől. A kilátások, mint kiderült, rendkívül kedvezőek voltak, sőt, évről évre csak kedvezőbbek lettek, de momentán nem érték el a kedvezőségnek azt a fokát, amikor az állás már betölthetővé válik. Mindazonáltal aggodalomra semmi ok, tudta meg Tabéry az atyai baráttól, és szívélyes kézrázásokkal el lett bocsájtva. „Csak semmi türelmetlenség, csak semmi hebehurgyaság, fiatal barátom” – kísérte az ajtóig Tabéryt báró Kemény. „Mi nem feledkezünk meg önről!” Tabéry Gábor egy cseppet sem türelmetlenkedett. Boldogult atyja nemcsak arra érdemesítette, mielőtt meghalt, hogy e baráti szívesség kérésével mintegy elindította a hivatalnoki pályán, hanem arra is, hogy miután meghalt, megfelelő vagyont hagyott maga után. Éppen akkorát, amely még nem vívta ki az emberek irigységét, de amely némi beosztással elég lehet egy életre. Tabéry Gábor nagyon is el tudta volna képzelni az életét a hivatalnoki íróasztal nélkül – nem vágyott ő többre, mint hogy ez a tavasz minél tovább tartson. Nagyokat szippantott a friss várhegyi levegőből, nézte a tovaszökő bárányfelhőket, a Lánchídon torlódó szekereket, a Dunán pöffeszkedő hajókat, aztán, hogy megéhezett, lesétált a hegyről, átbandukolt az alagúton, majd beült kedvenc kávéházába, a Philadelphiába. Ezen a késő délelőtti órán még bőven volt üres asztal, Tabéry egy ablak mellettit választott, aztán egy kapucínert, tollat, tintát, és nyolc képeslapot kért az odasiető pincértől.- Egyformákat vagy különbözőeket, nagyságos uram? - Egyformákat!- Fővárosi látkép a Várhegyről meg méltóztatik felelni a nagyságos úrnak?- Minden tekintetben! A pincér meghajolt, közben tisztítólag végigsimította damasztszalvétájával az asztalt, majd elsietett. Kisvártatva megérkezett a toll és a tintásüveg, nagyvártatva a forró kapucíner, Tabéry maga elé tette az első képeslapot, kicsit rágta a tollszárat, aztán írni kezdett: „Kedves Gizuskám! Igen jólesett, hogy legalább Te gondolsz reám...” Megpihent a toll, Tabéry elmosolyodott. Csathó Gizellával két hónapja ismerkedett meg egy jótékonysági összejövetelen, a Zserbóban – a bemutatást két vizit követte a pestszentlőrinci községházán, ahol a kisasszony rendes lakos volt, a jegyzői hivatalban dolgozó édesapja lányaként. A papa végül beleegyezett, hogy a kisasz szony beutazzék Pestre, s ott – illő körülmények között, tehát nyilvános helyen és gardedame-mal súlyosbítva – találkozzék Tabéry úrral. Március idusa volt, ragyogó idő, Tabéry a szent Margit szigetét javasolta a találkozás helyszínéül, ahol a kioszk utáni sétán nagy rutinnal szakította le a helyzetet elefántként súlyosbító tantit, majd egy csalitos irányába kormányozván a kisasszonyt, ellentmondást nem tűrően megcsókolta őt. Csathó Gizella levegő után kapkodott, majd kibontakozott Tabéry öleléséből. – Gábor – mondotta elhalólag – mit nem merészel! − Ekszkűz, galambom – mondotta Tabéry, – de micsináljak, ha így elveszi az eszemet? Többször azon a napon nem hágták át az etikettet. Hanem attól kezdve Tabéry nem jelentkezett Szentlőrincen, és válasz nélkül hagyta Gizuska lapjait. „Hadd puhuljon” – gondolta. A negyedik lapra válaszolt ott a Philadelphiában, visszafogott hangon tudatva a lánnyal, hogy ő bizony nem megy sehova („özön a dolgom”, ez a fordulat különösen tetszett neki), jöjjön a lány, mégpedig egyedül, ha akar valamit. Tabéry elolvasta a lapot, hörpölt egyet a kapucínerből, és elégedetten dőlt hátra. Aztán elővette a második lapot, és írni kezdett. „Kedves Ibolykám!”... ● 11 BUDAPEST 2013 május Totalansicht Jolsvai András ZÁROM SORAIDAT
