Budapest, 2013. (36. évfolyam)
4. szám április - Számadás a tálentomról - Zappe László: A hetvenkedő rendező
Az előadás végén egy Sancta Taub feliratú hajóféleségen gurulnak kicsit fel-alá a színpadon a szereplők, ami nyilvánvaló tisztelgés Taub János előtt, aki éppen negyedszázada, 1988-ban a Radnóti Színházban hatalmas sikerrel vitte színre A hetvenkedő katonát. A mostani rendezőnek, Szőcs Artúr nak erre semmi oka. Sikere ugyan lehet ennek az őrületnek is, amit Plautus komédiája ürügyén most a Pesti Szín házban láthatunk, de egyébként semmi köze ahhoz a produkcióhoz. Akkor Csiky Gergely régi fordítását forgatták ki, most Karsai György és Térey János új szövegét nyűvik, akkor Gáspár Sándor, Eperjes Károly, Gera Zoltán vezérletével fergeteges komédiázás folyt a színpadon, most átláthatatlan ötletzuhatagot adnak elő komoly színészi igyekezettel. Pedig még komoly és érdekes tartalma is lehetne a játéknak. Mert az alapjában egyszerű, akár tanulságosnak is vélhető cselekmény annyi, hogy egy pöffeszkedő alakot jól megleckéztetnek. A hetvenkedő, sohasem volt hőstetteivel és nőhódításaival dicsekvő és azokat el is hívő katonától megszöktetik a nőjét, és még jól el is verik. Az önhitt ostobaság bűnhődik, az okos ravaszság diadalmaskodik. Ám mint tudjuk, minden komédiában tragédia is rejlik (és viszont), így ez a történet is egy lépésre van a keserű szomorújátéktól. Minden az arányokon múlik. Szó szerint ugyanez a történet egészen másként hangzik, ha a hetvenkedőt csak egy ártatlan félbolondnak láthatjuk, akit aljas cselszövők kifosztanak, mindenét elhordják, és ezen felül még mindezt igazságszolgáltatásnak is állítják be. Az igazi rendezői bravúr, ha a kétféle értelmezés együtt, hol párhuzamosan, hol egymást keresztezve fut a színpadon. Szőcs Artúr rendezése ehelyett csak az utolsó öt-tíz percben vált át a mélyebb, kesernyésebb hangolási lehetőségre. Addig meg az ifjú rendezőtől már megszokott veszett ötletelés folyik szinte függetlenül a darabtól, a cselekménytől, a stílustól, a mondandótól, illetve pontosabban: mondandó egyáltalán nem sejlik föl, a stílus pedig maga a rendezetlen esetlegesség. Bár még ezen is túlmegy, puszta átgondolatlanság következménye lehet az, hogy a díszlet és a cselekmény között nyilvánvalóan nincs összhang. Boros Lőrinc ügyesen archaizáló utcarészlete nem passzol ahhoz a rendezői elgondoláshoz, hogy a nézők láthassák, amint a szomszédba kóborló ifjú hölgy barátjával szeretkezik. Ablakok, melyeken át bepillanthatunk az intim jelenetekre, csak a hetvenkedő házán vannak, így aztán úgy tesznek, mintha a szomszéd az alagsorban lakna, noha bejárata a másik udvarra vezet. A többi rendezői beavatkozásnak még ilyesféle magyarázata sincs. A cselszövő szolga minden lépését legalább háromszor magyarázza el, néha meg csak úgy ismételgeti a mondatait. Néha olaszos hanglejtéssel idéznek a latin eredetiből, általában előszeretettel hivatkoznak az ókoriakra, hol a régieket, hol a mostani előadást gúnyolják, ügyelve a következetlenségre, és elszántan adnak elő rockslágereket, mintha az Anconai szerelmesek kicsit keményebbre hangolt változatát vinnék színre. Nyilvánvaló pimaszkodás a szöveggel, ha éppen nem nyílt hadüzenet neki, amikor a lányszöktetésre készülődő vendég szerepében Géczi Zoltán , miköz ben hosszan hálálkodik házigazdájának, hogy mennyi költségbe verte magát miatta, zsebeiből rengeteg papírpénzt szór szét a színpadon, még a nézőtérre is bőven jut belőlük. A százdollárosok közepén a rendező arcképe virít. A játék motorja és lelke a cselszövő szolgát gitározva, énekelve alakító Mészáros Máté . Azt is játssza, a mindenre elszánt rendezőt, aki akaratát keményen lenyomja mindenkinek a torkán. Valójában ő az igazi hetvenkedő, aki mindent mindenkinél jobban tud, mindenkit arcátlanul vezényel. Csőre Gábor megszeppent, oktondi hetvenkedő, pitiáner dicsekvő, akinek még hazugságaiban sincs formátum, Bata Éva szépen színezi a szökni készülő szerető színváltó jellemét, Molnár Áron a szolgai félelem ábrázolásában kiváló, Telekes Péter egy otromba részeg jelenettel arat sikert. Dengyel Iván, Bartsch Kata, Réti Adrienn, kisebb szerepében Szatmári Liza és Gere Dénes Ákos szorgalommal szolgálja a rendezői hetvenkedést. ● A HETVENKEDŐ RENDEZŐ Zappe László 31 BUDAPEST 2013 április A PIM kiállítása Karinthy Frigyes legendákkal övezett alakját, sokszí nű és gazdag életművét kívánja megszólaltatni, az állandó szellemi készenlét, az örök megfelelni vágyás, a számadás gondolatkörét választva nézőpontnak. A tárlaton sor kerül az életút alapvető állomásainak felvázolására, Karinthy-ábrázolások, Karinthy-relikviák, kéziratok, valamint korhű, a 20. század elejéről származó iskolai tárgyak, illetve az írót egykor megihlető technikai eszközök bemutatására. Mindez olyan művek szövegeivel kísérel meg párbeszédet folytatni, mint az Így írtok ti, a Tanár úr kérem, a Találkozás egy fiatalemberrel, Én és énke, Utazás a koponyám körül, Méné tekel, Számadás a tálentomról. Az írásokból vett idézeteket a Gyermekkori naplók soraival és az Együgyű lexikon szatirikus Karinthymeghatározásaival teszi a kiállítás – mintegy görbe tükröt tartva – még érzékletesebbé. Viaszlemezen megőrzött hangfelvételről hallhatjuk az író hangját, alakját pedig több, az utóbbi évtizedekben nem vetített mozgófilmkocka is megidézi. A látogatók végül különféle számítógépes és mechanikus játékokon tehetik próbára saját nyelvi leleményességüket, tesztelve, hogy mennyire ismerik az író nyelvi játékait, irodalmi paródiáit. ● SZÁMADÁS A TÁLENTOMRÓL Karinthy Frigyes-emlékkiállítás Petőfi Irodalmi Múzeum, 2013. december 31-ig
