Budapest, 2013. (36. évfolyam)
4. szám április - Jolsvai András: ZÁROM SORAIDAT - Boldog békevégek
Zeislerné Turek Mária túlságosan rózsásan látta a dolgokat. Igaz, amikor ezeket a sorokat írta, látását még elhomályosította az öröm, hogy egyáltalán hazaért. Pedig a kis stájerországi fürdőhely, ahol makacs betegségét gyógyította (valamely titokzatos női baj kínozta, minek következtében, bár már harmadik éve férjnél volt, nem esett még teherbe), néhány órányi vonatozásra volt csak a magyar határtól, de ezekben a fejre állított napokban a békebeli menetrendeknek is lőttek – ha szabad ily frivol módon kifejeznünk magunkat. A háború nem tréfadolog – habár ezt ezekben a nyári hónapokban még sokan így gondolták, afféle férfias tréfának, mely, mire a levelek lehullanak, úgyis véget ér –, bizonyította ezt az osztrák meg a magyar vasút: a szerb frontra igyekvő katonavonatok meg a véget nem érő trének minden lehető sínt elfoglaltak, a polgári közlekedés pedig ki volt téve a hadvezetés kénye-kedvének. „Akadozott”, ahogy a korabeli szóhasználatban mondották. Zeislerné Turek Mária három és fél nap alatt ért Gleichenberből Budapestre, és még szerencsés volt, hogy ért egyáltalán – a vonatok többsége ugyanis végleg elakadt a hirtelen termett káoszban. Az, hogy a hatszemélyes kupéban tizennégyen szorongtak, hogy nem volt náluk elég élelem, víz és levegő, felejthető kellemetlenségnek számított. „Összetörve és betegen értem haza, ezután meghűltem” – írta (voltaképpen visszafogottan) Zeislerné szállásadónőjének és távoli rokonának, Rátz Etának, aki elegáns gyógypanziót üzemeltetett a gyógyvizéről híres városkában, s aki az elmúlt két hónapban szobát biztosított kis kuzinjának is. Zeislerné igazán jól érezte magát a fürdőkúra békességes díszletei miatt, de a háború mindent fölborított: a családi tanács úgy döntött, hogy az asszony térjen haza a Szabadság téri lakásba. Amiben Zeislerné tévedett, az részben egészségi állapotára, részben családja közeljövőbeni sorsára vonatkozott. Az asz szony nem tudta leküzdeni betegségét a fényes Gleichenbergben, s a továbbiakban sem született gyereke, pedig erre a következő évtizedekben újabb és újabb férjek bevonásával több kísérletet tett. A család pedig, melynek minden tagja meg volt lepve, milyen jól néz ki hősnőnk, lényegében Mária hazaérkeztének pillanatában szétesett. Zeisler Miklós, Mária férje, aki kezdő orvosként mindeddig a praxis kiépítésével volt elfoglalva (vegyes eredménnyel), atyai nagybátyja javaslatára és pártfogásával katonaorvosnak jelentkezett. Jelentkezését elfogadták, tiszti rangot kapott, és szeptember közepén kivezényelték a Száva partjára. Egy év múlva az orosz fronton találta magát, aztán az Isonzóhoz került. Ott érte a halálos srapnelrepesz, amikor éppen egy sebesült honvédet kötözött az óvóhely közelében. Tömegsírba temették a Piave partján, özvegye pedig a gyászév letelte után hozzáment Bauer Pixihez, a közepesen ismert kabarékonferansziéhoz, akit az öccse mutatott be neki még tizenöt telén (valaha együtt jártak a főreálba), s aki attól kezdve gyámola volt az egyre nehezebbé váló háborús években a férj nélkül maradt asszonynak. (Ezt a gyámolítást öntötték hivatalos formába szegény Miklós elhunyta után.) Odalett az öcs is, Turek Péter, aki nem akarván kimaradni a történelem főáramából, a nyári lelkesedésben népfelkelőnek jelentkezett, hiába próbálták lebeszélni róla rokonai, ismerősei. Mint ilyen, rövidesen az orosz frontra került, és ott esett fogságba. Soha többé nem járt Budapesten, egyes hírek szerint vöröskatonaként esett el Cáricin ostrománál, mások úgy tudták, Szibérián át eljutott Amerikába, ismét mások őt azonosították azzal a Turek elvtárssal, aki a Kominternben osztályvezetői rangig vitte, és a Radek-per hetvenheted rendű vádlottjaként ítélték halálra. Ha Zeislerné mindezt tudta volna tizennégy augusztusában, talán másképpen fogalmaz. Hiába, mindig csak utólag vagyunk okosak. ● 27 BUDAPEST 2013 április ZÁROM SORAIDAT Boldog békevégek Jolsvai András
