Budapest, 2013. (36. évfolyam)
3. szám március - Zappe László: Hitvita a Szervita-téren
Visszamennék – mennék-e? Emlékszem az egészre: Kétszáz lépcső meg egy barna fakorlát. Igen! A kisgyermeki lét meghatározó helyszíne a lépcső, ahol kínkeservvel, néha fogcsikorgatva tanuljuk meg a LÉPÉS háromdimenziós változatát! És végezetül álljon itt korán elhunyt kiváló költőnk, Nagy Gáspár filozofikus verse, a Lépcsők ürügyén, amelyben a botladozó emberi lét és a lépcsők misztikus kapcsolata világosodik meg előttünk: LÉPCSŐK ÜRÜGYÉN Orosz Istvánnak Az ember csupa belső fokozat s így a gondolat és érzelem szép kárpitjából okozat is: csupa belső fém-fa-kő-grádics. Szüntelen Pokolba s Mennybe vezető botladozás. És eldönthetetlen múlt-jövő. Meg iránytűk nélküli biztos előre-hátra. Kívülről pedig határozott talán és hátha. Érezted már milyen a felhők hab-tortáit szeletelő leszállni (mintha zuhanni!) készülő repülő lépcsős-fűrészfogas döcögése? De a lépcsők − templom iskola börtön kilátótorony magasles − mégis bennünk fényeskednek „bennünk vásnak” ... Amíg érdekelnek a fokok lépcsők grádicsok közti porszemek. Igen! Mert ezek a porszemek is mi vagyunk, és életutunk „Szüntelen Pokolba s Mennybe vezető botladozás”. Ahogy ezt a lépcsők tanítják nekünk, konokul; lépésről lépésre. ● Lassan egy esztendeje, tavaly a költészet napján, József Attila szü letésnapján, április 11-én nyílt meg a Rózsavölgyi Szalon. Távoli előzménye, hogy több mint másfél évszázada, 1850-ben csaknem ugyanezen a helyen, az utca másik oldalán nyitott Rózsavölgyi Gyu la és Grinzweil Norbert üzletet, amely hamarosan a magyar zene műkiadás központja lett. (Világszerte ismert nevét a szocializmus évtizedei alatt is megőrizte, amikor a Szervita tér Martinelli nevét viselte. A Rózsavölgyit mindenki ismerte, Martinellit viszont sokan alighanem olasz kommunistának, Togliatti harcostársának gondol ták, holott 18. századi császári építőmester volt, az ő műve az egykori Invalidus-ház, amelyből később a városháza lett. Úgyhogy a tér végül is nem minden ok nélkül viselte a nevét négy évtizeden át.) A mostani szalon megnyitása előtt éppen száz évvel nyílt meg Rózsavölgyiék mai üzlete Lajtha Béla gyönyörű szecessziós épületé ben. A szalon megnyitásának közelebbi előzménye, hogy Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál kitalálója, a Thália Színház igazgatója a politika forgandósága folytán mindkét állását elveszítette. Így feladat nélkül maradván, eszébe jutott, hogy a patinás helyszínen, a könyvesbolt fölötti irodák helyén, nagymamája hajdani irodalmi szalonjára is emlékezve kávéházat és művészeti szalont hoz létre. A Rózsavölgyi Szalon leginkább Mikes Lilla várbeli Korona Pódi umára emlékeztet, ennyiben hiányt is pótol, ráadásul azzal az előny nyel, hogy sokkal könnyebben megközelíthető. Emlékeztet persze a Spinozára is, csak ott a vendéglátás és a színház erősebben elkülönül. Itt kerek presszóasztalok körül ülve lehet fogyasztani kávét és süteményt, verset és zenét, értelmiségi csevegést és színházat. Már amekkora a pódiumon elfér. Többnyire egy-, két-, háromszemélyes produkciókat adnak. Öten, mint az Odaadó hívetek Surik című Ulickaja-darabban, talán csak ebben az egy előadásban vannak. A műsor változatos, fajsúlyban és színvonalban is. Jordán Tamás szellemes-kellemes estjétől Polcz Alaine Asszony a fronton című írásáig Béres Ilona előadásában, háromszemélyes kabarétörténettől Lévai Katalin Párnakönyvének ugyancsak háromszemélyes válto zatáig. A szalon többnyire jól fogyasztható művészetet kínál, általában igényes színvonalon. Két utóbbi bemutatója a műsor szélső határait közelíti. A Párnakönyv felfoghatatlanul semmitmondó szövegével és a színre állítás képtelenségével egyaránt kirí a programból. Az első személyes elbeszélés hősnőjét megkettőzik, a bájos, tehetséges, színesen játszó Földes Eszter mellé odaültetik a beszédhibás, színészet ellen beol tott szerzőt narrátornak, a férfit pedig Németh Kristóf adja, amihez kommentár sem kell. Igazi intellektuális szórakozást ígér viszont, és bizonyos mértékig nyújt is Az utolsó óra. Az amerikai darab- és forgatókönyvíró, Mark St. Germain 2009-ben készült darabjának eredeti címe azt is elárulja, hogy Freud utolsó órájáról, leckéjéről van szó. Ha nem az utolsó látogatóról. Párbeszédük azonban valójában hitvita. Egy jó órán át szinte csak isten létéről vagy nem létéről beszélnek. Hogy filozófiai-teológiai szempontból milyen szinten, az nyilván másodlagos kérdés a színházlátogató számára. Csörtéik színpadi konfliktusnak néha szellemesek, néha szellemeskedők. Talán azért is, mert a szerző nem megy igazán a téma mélyére. Arra is nagyon ügyel, hogy se a hívőket, se az ateistákat ne sértse meg, de közben a semlegességét se hirdesse túl nyilvánvalóan. Az előadás mégis csaknem remek. A Freudot alakító Jordán Ta más bravúrosan küzd az agg tudós betegségével, a műszájpadlás sal és a felsértett, vérző száj kínjaival. Kitűnően jeleníti meg a testi szenvedéseivel alig törődő aggastyánban fékezhetetlenül működő szellemi energiáját, s végül az ateizmusában kifejeződő mély humanizmusát. Kár viszont, hogy Alföldi Róbert elfogadja a szerző től rámért untermann szerepet, nagyjából azon a szinten képviseli az istenhitet, ahogyan az meg van írva. Biztos vagyok benne, hogy Alföldi ennél izgalmasabb hívőt, pláne megtért egykori hitetlent is el tudna játszani. A színészi alázat szép erény, de itt – szerintem – felesleges. ● 29 BUDAPEST 2013 március HITVITA A SZERVITA-TÉREN Zappe László
