Budapest, 2012. (35. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: Az utolsó villásreggeli
A részleteket itt, a faluban senki sem ismeri, de inkább aggodalommal, mint reményekkel figyelik az átalakulást-átalakítást, nincs eszközük még arra se, hogy pontos információkhoz jussanak: rekonstrukció lesz-e ez a már most a bontással elkezdődött művelet, vagy a végén nem marad majd egyetlen eredeti kő se a kövön. Szkeptikus Józsa András is, aki elküldte fotóit a házról, s aki tavaly itt járt, amikor Petőfi utolsó ebédjének ebédlőjét kutatta: „2011. június 18-án, valószínűleg, az utolsó képeket készítettem a kelementelki Simén kuriáról. Az udvar már be volt zárva, így kivülről, az utca felől tudtam fényképezni. Az emelődarú már neki volt állítva az ősi épületnek.” Takács Richárd se juthat közelebb a körülkerített tetthelyhez, így azt se tudja: ott vannak-e még a falon az emléktáblák? Ha pedig nincsenek ott, vajon hol lehetnek? Azt írja, erősen aggódik. De a falu aggodalmai a házzal kapcsolatban a legutóbbi évtizedekben sohase voltak különösebben aktívak, cselekvésre ösztönzőek. Mert egészen 1945-ig – valószínűleg – a Simény családé lehetett a ház, akik lehetőségeikhez mérten bizonnyal rendben tartották. Együtt az üvegházzal, a 19. században telepített, több holdas, hatalmas kerttel. Utolsó tulajdonos-lakója dr. Sár di György, a nagyenyedi fegyház orvosa volt. Arra gyanakszom, Simény az igazi családneve. Tudjuk, Amáliának volt egy György nevű fiútestvére, s az édesapjukat, meg a nagyapjukat is Györgynek hívták, nemesi előnevük pedig a kezdetektől Sárdi. (Hogy miért változtatott nevet, és miért csak börtönorvos lehetett az utolsó famíliáris tulajdonos, azt elég könnyű kitalálni.) 1945-ben a házat, az ingatlant annak rendje s módja szerint államosították, a falu kultúrháznak használta, s lakta le a félig pusztulásig. Néhány éve pedig az orvos György valahol „külföldön élő örö köse” (nem sikerült kiderítenem ki ő, és hol az a külföld) eladta a tulajdonba visz szakapott kúriát a vásárhelyi Primacom Kft.-nek, Petryéknek. Akik itt, a ház alatti hatalmas borospincét is hasznosítva, idegenforgalmi centrumot szándékoznak kialakítani-kiépíteni. Végjáték, mindenképpen. De talán tapintatos lesz a jövőt elrendező jogbirtokos. Ennyi a remény. S hogy talán beléphet majd az idegenforgalmi centrum majdani vendége is azok közé a falak közé, ahol utolsó ebédjét nem, de utolsó villásreggelijét igenis elfogyasztotta a harcmezőre induló költő. Hogy aztán elessen ott, a harc mezején. Tragikus történet ez, akárhogy nézzük. Aannak a históriának a legvégén egy újabb tragikus epizóddal. Két héttel azután, hogy Petőfi a csatamezőn hősi halált hal, amikor elesik – a fegyverletétellel kapitulál – Magyarország: augusztus 13-án, ugyanazon a napon a Küküllő völgyének településein végigszántó pestisjárvány három Simény lányt is meggyilkol Kelementelkén, a jajszótól hangos kúrián. Klári, Ivánka (gróf Lázár Dénes nászágyból elragadott párja) és Katinka az áldozatok. Lelkes-szép honleányok, akiket már nem ér élve a nemzet közös gyásza. ● 6 BUDAPEST 2012 március Megcsonkult emlékjel a falu felett fotó: Török Róbert
