Budapest, 2012. (35. évfolyam)
12. szám december - Ráday Mihály: Mi lesz a de la Motte palotával?
A de la Motte-palotában, a Dísz tér 15-ben dolgozott a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának csapata, Varga Kálmán igaz gató irányításával még amikor ez az írás eljut a nyomdafestékig. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetésével annak különböző egységei a Belügyminisztériumhoz, illetve a megyei- és járási kormányhivatalokhoz kerültek. Pontosabban azok szervezetén belül kezdik meg, avagy folytatják munkájukat a KÖH-ből átkerült műemléki felügyelők 2013. január 1. után. Hogy ez hogyan fog működni ezután, még nem tudható. Mint ahogy az sem, mi lesz az eddig önálló szervezetként dolgozó Műemlékek Nemzeti Gondnoksága további sorsa, miután a szervezetet beolvasztják a KÖH épületében létrehozott, Forster Gyula ne vét viselő új intézménybe. Amit biztosan állíthatunk: a ház, amelyben „az állam tulajdonából ki nem adható műemlékek” fenntartásának, felújításának, gondozásának felelős munkatársai eddig dolgoztak, s amelynek további sorsa egyelőre rejtély, olyan téma, amiről mindenképpen beszélni kell. A házat fotografálva, a legalkalmasabb pillanatra várva, mindig mód van megfigyelni, milyen sokan kapják le fényképezőgépükkel vagy telefonjukkal a Dísz téri házban működő postát s az előtte álló, hagyományos stílusában átmentett, két díszes vaslábon álló piros postaládát – közelképre is. Két középkori, a török elleni ostromban szinte rommá vált ház helyén született meg a ma ismert épület, melyet azután még sokszor átépítettek, bővítettek, míg elnyerte mai alakját. A Vár visszafoglalása után tíz évvel kapta meg a romot Waigl Fülöp fakeres kedő és neje Gertrud . Tőlük vette meg a két különálló telket, illetve az épületet egyesítő asztalosmester Schulz János Lő rinc és neje, Mária Judit 1723-ban. Azt a nevet, amelyen most ismerjük, egy francia származású nemesi sarjtól örökölte, akinek az udvarhoz való hűségét Mária Terézia grófi címmel jutal mazta. De la Motte des Aulnois Ferenc Károly Jácint mérnökkari ezredes – fele ségével, Neuer-Hochenberg Krisztiná val – 1760-ban jutott az épület birtokába. Már három évvel később bérbe adták a földszintet a gazdag patikusnak, Beer József Kajetánnak, aki újabb tíz év múlva meg is vásárolta az egész házat, s átalakításba kezdett. Bár a grófi család egészen 1807-ig birtokolta, a legújabb kutatások megállapították, hogy a kapu és a kapualj, valamint az emelet árkádsoros folyosója az eddigi ismeretekkel ellentétben nem de la Motte-ék alatt, hanem már az újabb tulajdonos, a patikus jóvoltából épült olyanra, amilyennek ma is ismerjük. A legjelentősebb beavatkozás terveit Pan József készítette Dőry Gusztáv szá mára, aki 1865-ben beépíttette a Tóth Árpád (bástya)sétány felőli oldalt, ám ebből a házrészből mára semmi sem maradt, elvitte a második világháború. A helyére 1951-ben emeltek új épületet. A Dísz térit, a melynek a kapualja és a jobb széle is leomlott, a háború után lakhatóvá tették, majd 1963-ra megtörtént a műemléki rekonstrukciója is, az ekkor feltárt értékekről a Horler Miklós által 1955-ben írt Mi lesz a de la Motte palotával? Ráday Mihály 15 BUDAPEST 2012 december