Budapest, 2012. (35. évfolyam)
12. szám december - Kelecsényi Kristóf: Egy német kőműveslegény kétszáz éve
talán az sem véletlen, hogy éppen itt tűnt fel a velencei gótika formakincse. A gyár kifejezés egyébként megtévesztő, a kis üzem homlokzata inkább egy szerényebb velencei palazzora emlékeztet. A Del Medico-család ezzel párhuzamosan a közeli Batthyány utcában építtetett házat a gyáralapító özvegyének. Az épület sajátos utózöngéje volt körúti házainak és előzménye az Urániának. 1888-ban Schmahl egyik bérházát elcserélte a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca 9-re, ahol nem sokkal később a város egyik első modern áruháza született meg, újdonságnak számító szerkezettel. (A hatóság nem akarta elhinni, hogy a pestiek által csak vasházként emlegetett épület ilyen vékony falakon is megáll.) Az építésziroda és a család is ide költözött át. Az üzletportál móros-gótikus motívumai számos későbbi épületén is megjelentek, könnyen felismerhetővé téve a mester munkáit. A nagy jövedelmet termelő üzlethelyiséget 1895-től a később itt híressé váló Holzer Divatház bérelte ki. A bolt annyira jól ment, hogy egy évtizeddel később a hátsó szomszéd rovására bővítették is. Az áruház új, üvegtetővel fedett átriumos, galériás belső teret kapott. Mindezeket követően alkotta meg a legkülönlegesebb házait. 1891-92 között Stern Károlynak épített a Kerepesi (ma Rákóczi) út elején, a Pannónia Szálló szomszédságában egy olyan üzlet- és bérházat, amely méltatói szerint a Canal Grande partjára kívánkozik. A Stern-affér A városi legenda szerint az építtető a költségkeret túllépése láttán perrel fenyegette, mire Schmahl kijelentette, hogy megveszi tőle a házat, ezzel megtérítve kárát. Erre Stern visz szakozott. A történet nem ellenőrizhető, az viszont biztos, hogy a kereskedő az évtized végén újra hozzá fordult. Ehhez az is kellett, hogy Schmahl felépítse a főműnek számító Oroszi-féle mulatót, amelyet későbbi bérlőjéről Urániaként ismernek a budapestiek. Belső terét ugyan többször átalakították, de máig őrzi eredeti hangulatát, a különleges homlokzat pedig, a földszinti portál apró módosításától eltekintve eredeti formájában maradt meg. De mégsem ez volt Schmahl legsikerültebb mór stílusú háza. A Kerepesi út 72. alatt 1898-tól ugyanis ismét Sternnek dolgozott, akinek any nyira megtetszett az Uránia, hogy maga is hasonló házat akart. Az új épület alsó két szintjét a keleti bazárokra emlékeztető öntöttvasból készült árkádsor fogta egybe, a homlokzatot pedig mindenhol arabeszk ornamentika borította. Átadása után rövid ideig a Mezőgazdasági Múzeum otthona is volt. Schmahlt még a millennium évében bízta meg a Deutsch-család, hogy az Erzsébet tér és a Nagykorona (ma Hercegprímás) utca sarkán található telkükre készítse el a vállalkozásuknak, a családnak, és üzleteknek is helyet adó palotájuk terveit. A következő év őszén befejezett épület stílusát tekintve félúton állt az Uránia keleties ízlése és a későbbi Párizsi-udvar gazdag gótikus, mór és szecessziós ihletettsége között. Nem csak díszeivel, magasságával is kitűnt: ez volt a főváros első ötemeletes épülete. A hatóság annak rendje és módja szerint meg is tagadta a lakhatási engedély kiadását a legfelső szintre. A helyzet csak 1901-ben rendeződött, amikortól az építési szabályzat megengedte az ilyen magasítást. A Schmahl-család otthonául szolgáló belvárosi ház az Erzsébet híd átadását követően egy nagyvárosi út partvonalán találta magát. Ennek kétségtelenül megvolt az előnye az üzletház és az iroda szempontjából, ugyanakkor otthonnak már korántsem volt kellemes. 1908 nyarán ezért az építész megvásárolt a Gellérthegy déli lejtőin egy telket. A 19. század közepén még szőlővel beültetett hegyoldalt ekkoriban kezdték el ellepni a tehetősebb budapesti polgárok villaépületei. Itt építette fel az új családi fészket, amelyhez jókora kert is tartozott. A saját borospince, a kettős kocsiszín és a rózsalugas mellett még egy középkori torony romjaira emlékeztető gloriette is készült, ahonnan Kelenföldre és Budafok felé nyílt kilátás. Ebben azonban a tervező már nem sokáig gyönyörködhetett. Az építész utolsó és egyben legnagyobb méretű műve a Belvárosi Takarékpénztár szék- és bérháza lett a mai Ferenciek terén. Az 1907-ben erre kiírt tervpályázaton nem indult, viszont versenyen kívül készített terveivel megkereste a bank igazgatóságát, és megkapta tőlük a megbízást. A történet nem csak mai szemmel nézve kevéssé etikus, és végül meg is bosszulta magát. Óriási csúszás keletkezett, amiért a felek egymást okolták. Tény, hogy éppen az a téglagyár nem tudta teljesíteni időre a megrendelést, amelyiknek igazgató tanácsában ott ült a bankvezér is. Az építész tehát pályatársaival szemben nem a legszebben járt el, ugyanakkor az építkezésen adódott hibákat magánélete rovására is lelkiismeretesen igyekezett kijavítani. 13 BUDAPEST 2012 december A Pietro Del Medico özvegyének épített lakóház a Batthyány utcában (1890)
