Budapest, 2012. (35. évfolyam)
10. szám október - Daniss Győző: Sorsfordulók, lapfordulók
januárban már uraló Windischgrätz ítél te némaságra. Történt ez annak ellenére, hogy ez utóbbi lap a betiltása előtt néhány nappal látványosan behódolt Bécsnek (49. 01. 04.): „Debreczenben a kormány moralis hatalma csak a körülfekvő egykét megyére terjed ki, – Pestnek az egész ország hódol... szóval: Pest az ország fővárosa.” Sietve, január 7-én közölte a lap Ferenc József december 2-iki proklamációját is, amiben az uralkodó az előző évben történteket „egy vétkes párt felekezet fondorkodásának” nevezte. Igaz, a december 27-én a Pesti Hirlapban jelent meg egy Kossuth által a templomokban való felolvasásra szánt, a forradalomra törő csapatok tetteit felsoroló hosszú lista is, benne ilyen mondatokkal: „Ezen em bereket, kik elevenen sütik meg, fürészelik ketté embertársaikat, kik a ma született gyermeket atyja kapujára szegezik: császári tábornokok vezérlik –! s nincs a zsoldos seregben egy tiszt, egyetlen, ki lábaikhoz dobva kardbojtját, undorral s iszonnyal fordulna el tőlök. Irtózatos! Irtózatos! És újra mondjuk: e vérebeket a császár kedves hiveinek nevezi, megdicséri, irántai ragaszkodásukat magasztalja, s biztatja őket, hogy eddigi pályájukon tovább is haladjanak.” Behódolt a főváros hivatalossága is. Erről ezt írta a Pesti Hírlap (49. 01. 07.): „Pest város hatósága tegnap [január 5-én] reggel, a magyar katonaság eltávozása után, gyülést tartván, küldöttséget utasita először a budavári városi tanácshoz, hogy egyértelmüleg intézkedhessenek, s a városház tornyára fehér lobogót tüzetett... a főváros tanácsa, még éjjel, mihelyt tudniillik a honvédek eltávoztak, elébe indult a császári seregnek, s a főváros átadását megajánlá Wrbna tábornoknak.” Sajtószabadságról ezután szó sem eshetett. A Szabadsajtó utca – mai szemmel visszanézve aligha meglepő – megint Hatvani utca lett. És újraindulhatott a Figyelmező. Az első számban 1847-es elődjének szellemét folytatta – talán még „lihegett is rá” valamennyit (49. 01. 21.): „Hitelesen értesithetjük a tisztelt közönséget, hogy a királyi ügy iránt hódolók tisztelkedései a mult héten egymást érték ő cs. kir. felsége teljes hatalmu képviselőjénél, Windischgrätz Alfred ő hercegségénél. Hivatalos testületek és magánosok vetélkednek hódolatuk bemutatásában... Ő hgségének, a király teljes hatalmu képviselőjének nyájas módja mindent elbájol.” Írta ezt a lap ugyanabban a számában, amelyiknek egy másik helyén a „nyájas” cs. kir. tábornagy proklamációját olvashatták a polgárok: „Akik... a pártütő kormánytól akármi csekély parancsot elfogadni, vagy annak engedelmeskedni merészelnek, rögtön itélő bíróság utján tüstént kivégeztetnek.” Spira György írja A forradalmi ország szíve – 1848-1849 című tanulmányában: „a pestiek tekintélyes hányada egyáltalán nem lelkesedett a forradalomért, egy részük pedig éppen szabadítókat látott a császáriakban”. 9 BUDAPEST 2012 október A Pesti Hirlap decemberi és januári számait, valamint a lap április 24-iki számát szerkesztő Szilágyi Sándor így mentegette a különben nem példa nélkül való kaméleonságát: „A Pesti Hirlapot illetőleg, az a legszabadabb alapokon volt szerkesztve. A marcziusi nyereményeket, hazánk függetlenségét, nemzetiségünket tiszteletben akarta tartatni s az alapokon, miken az országgyülés, alkunni ő is kész volt. A benne megjelent vezérczikkek nyilvános bizonyságai. Ezért üldöztetett e lap az osztrákok által, ezért fenyegettettem több izben akasztófával s 2 rövid hét utáni betiltásának is ez volt oka. A proclamatiók közlésére pedig kényszeritve valék. A Figyelmezőnek dolgozótársa nem voltam. A vádat ellenem vagy félreértés, vagy aljas rágalom emelte. De én tudandom igazam védni s mocskot becsületemen nem szenvedni.” (Marczius Tizenötödike, 49. 05. 21.)
