Budapest, 2012. (35. évfolyam)
8. szám augusztus - Aradi Péter: Versenyben
játékot űzött az építésszel: mire tíz esztendővel később, 1847 júliusában lebontották az állványzatot a múzeum körül, színháza már öt hónapja a lángok martalékává vált. Malterszagú megnyitó A Pesti Magyar Színház alig két esztendő alatt épült fel. A megnyitóra, 1837. augusztus 22-ére azonban még nem készült el teljesen. Vörösmarty beszámolója szerint „mészgöd rök, homokbuckák kétfelől, elül vakolatlan tornác, egyenetlen, félig rakott út” látvá nya fogadta az érkező nézőket. Bent színészek kerülgették a végső simításokat végző mesterembereket, és az Árpád ébredése Első hölgyeként színre lépő Déryné atlaszruhája is áldozatul esett a frissen vakolt fal nedvességének és az ott felejtett festékes vödörnek. Az Árpád ébredése című előjátékot Vörösmarty írta az ünnepélyes megnyitóra. Ebben Árpád, akit Lendvay Márton alakított, a sírból feljőve rácsodálkozik 19. századi utódaira, s az akkori Magyarországra, ahol az Egressy Gábor által megformált Költő kalauzolja. Kettejük párbeszéde teszi ki a kis darab mintegy háromnegyedét. A többi alaknak csupán nyúlfarknyi szerep jut. A szöveget maga a szerző tanította be a színészeknek, a Bajza József igazgató mellé zenei vezetőnek kinevezett Mátray Gábort pedig megbízták, írjon kísérőzenét a rémalakok jelenetéhez. A főműsor azonban nem ez volt, hanem egy mára elfeledett német szerző, Eduard von Schenk Belizár című ötfelvonásos szo morújátéka. Vajon mi indokolhatta a darabválasztást? Imre Zoltán színháztörténész három érvet sorol fel: „Egyrészt a színház nak a multikulturális Pest-Buda közönségét kellett kiszolgálnia, ahol a magyarság nyelvileg kisebbségben volt. A Belizár bemutatása üzenet: számítunk azokra is, akik itt élnek, nem beszélnek magyarul, de rendelkeznek hungarustudattal. A nem magyar anyanyelvű népesség tulajdonképpen a 19. század végéig a közfelfogás szerint a nemzet részét képezi, és ezt a teátrum ezzel elismerte. Másrészt, amikor a magyar színház műsorra tűzi a város német nyelvű színházának látványos színpadra állítást igénylő sikerdarabját, azt is demonstrálja, hogy van olyan jó – technikailag, szakmailag –, mint a vetélytárs. Amire szüksége is van, hiszen piaci alapon működik, és az állami dotáció megindulása után sem élne meg jegybevételei nélkül. Harmadrészt pedig a szigorú osztrák cenzúra ellenére a Coriolanus-történeten keresztül beszélhet függetlenségről, hazaszeretetről, árulásról, azaz mindarról, ami a kortársaknak fontos volt.” 19 BUDAPEST 2012 augusztus A színház női sztárjai: Déryné... és Laborfalvi Róza (1840) forrás: 100 kép a régi Pestről A régi Nemzeti Színház Alt Rudolf rajzán, 1845
