Budapest, 2012. (35. évfolyam)
8. szám augusztus - Csontó Sándor: Bérlettel a fedélzeten
akarták megvárni, hogy emberhalál legyen a HÉV-síneken való életveszélyes bukdácsolásból. Kiesése komoly veszteség, mert a dunaparti irodaházak több mint ötezer dolgozójának egy része szívesen szállt volna itt hajóra. A folyamatos csúszás, járatkiesés, a dokkolási nehézségek, egy nemrégiben elszabadult hajó jelzik, hogy átgondoltabban kellett volna nekiindulni a projektnek. Az utazóközönségnek a létszámstoppal is számolni kell, mert egyes hajók csak 100-150 főt tudnak szállítani. (Ez volt az utolsó csepp, maga már elpárologhat!) Bezzeg csúcsidőben a 7-es busz! Non plus ultra, hogy a Rómain csak egy magántulajdonú szállodahajón keresztül lehet megközelíteni a menetrendszerű hajókat, már amikor lehet. A járműpark fizikai kondícióit elnézve a nosztalgiajárat vagy a vízicsoda elnevezés is helytálló lenne. A teljes menetidő a Kopaszi-gát – Újpest vonalon több mint másfél óra, ami még a városi csúcsforgalomban való araszoláshoz képest is kissé soknak tűnik. Nem sokan tudnak naponta kétszer ennyi időt rászánni a közlekedésre. Megoldást jelentene a meglévő vonalakon gyorsjáratok indítása, a két végállomás között csak egy központi megállóval. Esetleg az agglomeráció, Vác, Szentendre, Ráckeve, Érd felé induló járatok is hozhatnak közönségsikert. Ehhez sokkal komolyabb szervezettség és új, gyorsabb hajóállomány szükséges. Vízreszállás Egy kőhajításnyira vagyunk a folyótól, mégis elképesztő távolságra tőle. Ezentúl másképpen lesz. Nem kerestem táblát a Jászai Mari téren, mégis belebotlottam, egyenesen a rakparthoz vezet. A kikötőben utasváró, kerékpártároló épült, van, ahol P+R parkoló is, mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyekkel. A tájékoztatás korrekt és áttekinthető. Türelmesen toporognak a leendő utasok, és a hajó jön is, némi spéttel. A Hungáriát Nagy Tibor kapitány, a tapasztalt „tengeri medve” kormányozza tökéletes magabiztossággal. Csak a leszállók után lehet libasorban behajózni, mindenki megszámláltatik. Az ellenőrök éberebbek és kedvesebbek a szárazföldi átlagnál, és még nyelvet is beszélnek. Hétfőn délután bőven van ülőhely a családi ebédlőnek berendezett lenti részen. Nagyjából félház van, a hazai felhozatal az erősebb, többen valóban munkából jönnek. Középkorú hölgy a pozitív gondolkodás hatalmáról olvas. Öt perc múlva elbóbiskol, bizonyára megtalálta. Egy asztalnál gyereksereg kártyázik, solo vagy uno, ez most a kérdés, nem a Pest vagy Buda. Van működő wifi, lehet a neten csetelni. A büfés kislány bájos és közlékeny, az árak nem vernek a padlóhoz. Az illemhelyen tisztaság. Odafent békebeli kertvendéglők tingli-tangli székei és asztalai kedves kuszaságban. A vaslépcső meredek, kapaszkodni kötelező. A fedélzetről a látvány pazar és megunhatatlan, mindenért kárpótol. A szépen fodrozódó hullámokkal ellentétben kisimulnak homlokomon a ráncok. Száguldanak az emlékképek, míg a hajó vánszorog. Most nem bánom, hogy nem valósult meg Reitter mérnök úr zseniális ötlete, a hajózható körúti csatorna. Megbocsátok annak az autósnak, aki tegnap bokától tokáig lefröcskölt. Csokibombának láttam az ormótlan szállodát, szikrázó üvegpalotának a mögötte állót. Idén veszek egy csokor virágot az anyósom névnapjára. Hétközben a közlekedési társaság a hideg vízre valót sem keresi meg, hétvégén viszont fordul a kocka. A kedélyes, nyugodt hömpölygés helyett zsongó, hullámzó tömeg tölti meg a zárt és nyitott fedélzetet. A városnéző vízibuszokká avanzsált motorosokon vállvetve szoronganak a tikkadt magyar családok és a lángosképű, napégette turisták. Az út innen Újpestig közel háromnegyed óra. Feltöltődtek az akkumulátorok, csupa mosolygós arc vesz körül. Láthatóan megtisztultunk a vízi utazás alatt. Ha nem válik is napi közlekedési rutinná a hajózás, de igyekszünk minél többször igénybe venni. Ez a két kolumna is megíródhatott volna a fedélzeten – fő- és olvasószerkesztőm kérésére –, ha nem varázsol el újra Budapest. ● 3 BUDAPEST 2012 augusztus
