Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - KÖNYVJELZŐ - Csontó Sándor: A tangókirály
26 BUDAPEST 2012 július Ez a könyv arra való, hogy átadja a szülővárosérzést minden nem budapesti magyarnak, éljenek Magyarország határain belül vagy kívül. Tárgya a város- és életszeretet. Budapestet egyszerre kezeli műtárgynak, jó barátnak, élettérnek, élvezeti cikknek, büszkélkedni- és szörnyülködnivalónak. Török András 1986-ban kezdte írni Budapest: A Critical Guide című, sok nyelven, sok kiadást megért könyvét, amely hamar népszerű lett a budapestiek körében is. A jelen, harmadik, teljesen átdolgozott kiadás az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet fordít a modern városra, az ezredforduló óta bekövetkezett építészeti, kulturális és társadalmi fejleményekre. Ara: 4500 Ft A 20. század első évtizedeiben a gramofonok elterjedésével, később a bakelit felvételek számának gyarapodásával az ország minden pontján elérhetővé és ismertekké váltak az énekesek. A technikai fejlődés következtében az egyre erősödő tömegkultúrában folyamatosan növekedett a fogyasztói igény a szórakoztatásra, először a mozik, majd a rádió segítségével. Már nem kellett vicinálison felrándulni a fővárosi kávéházba, ha kedvenceit kívánta hallani az ember. A vidéki kúria tornácán és a kisvárosi polgárház szalonjában is bármikor felcsendülhettek az ismert melódiák. Egyes művészek a népszerűség korábban nem ismert csúcsaira emelkedtek, megjelentek a sztárok, kialakult a sztárkultusz. A 30-as 40-es évek nagyágyúi vitathatatlanul a Pali k voltak. A filmvásznon Jávor , a mikrofon mögött pedig Kalmár , a mára majdnem elfeledett „Tangókirály”. Hogy mást ne említsünk, a Szomorú vasárnap című, világszerte elhíresült slágert, Jávor László és Seress Rezső szerzeményét is ő énekelte először lemezre. Kalmár Pál már a kezdeti időszakban kiemelkedett az énekesek mezőnyéből, és a korszak végéig – elhallgattatásáig – megtartotta vezető szerepét. Külső eszközök nélkül, pusztán a hangja, a személyisége varázsával minden stílusban hiteles tudott lenni, lett légyen az tangó, nóta vagy jazz. Hallatlan munkabírásával folyamatosan színvonal felett győzte a szakma által diktált tempót. A jobbak között – Fekete Pál , Weygand Tibor – is a legpro KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ TÖRÖK ANDRÁS: BUDAPEST KÖNYV (AVAGY SIMPLICISSIMUS SZERINT A VILÁG) Park Kiadó A cím által felidézett örökzöld sláger kezdősorát (Csak a szépre emlékezem...) már szállóigeként szokás idézni. Az 1947-ben született szerző bevallottan-vállaltan nosztalgiakönyvet állított össze több mint 200 fotóval annak a korosztálynak a gyermek- és ifjúkoráról, amely némi iróniával és öngúnnyal „nagy generációnak” nevezte el magát. E nemzedék Budapestjét, helyszíneit, utcáit, tereit, ünnep- és hétköznapjait, jellegzetes alakjait, tárgyait mutatja be Gál László, szellemes-nosztalgikus humorral illusztrálva a remek képanyagot. Ára: 4800 Ft GÁL LÁSZLÓ: „CSAK A SZÉPRE...” Fekete Sas Kiadó Kati Marton, a magyar származású amerikai író, újságíró az 1980-as években ismerkedett meg Raoul Wallenberg történetével. Könyvében lépésről-lépésre tárja fel az eseményeket, a svéd fiatalember útját, amely a gondtalan diákévektől és a gondtalannak ígérkező jövő építésének lehetőségétől 1944 őszéig, teléig, Budapestig, a nácik és nyilasok rémuralmának időszakáig, majd a szovjet állambiztonság börtönéig és a korai halálig vezetett. Forrásmunkák, levéltári iratok és nem utolsósorban a még élő szereplőkkel készített interjúk alapján rekonstruálja az ismert és kevésbé ismert drámai eseményeket. Az olvasó akaratlanul is átéli a szerző érzelmeit, a megismerés, a felismerés, a döbbenet, az ámulat érzését, miközben folyamatosan szembesül az alaphelyzettel: az emberi gonoszság és jóság egyidejű jelenlétével a történelem színpadán. Ára: 2990 Ft KATI MARTON: WALLENBERG Corvina Kiadó A tangókirály Csontó Sándor