Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - FÉNYÍRDA - Csengel-Plank Ibolya: Magyarország védelmezői pipába zárva
MÓR. A hadtörténészek a Kossuth Lajos politikájához közeli személyek csoportképeként értelmezik a metszetet, ami fontos kiindulópont az összeállítás mikéntjére. A hadvezérek összetartozását a címen kívül az egyforma katonai uniformissal, a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályú kitüntetésével, és a 48-as szimbólumok szerepeltetésével – magyar zászló, dob, ágyú, ágyúgolyó, – teremtette meg a kép rajzolója. Kvalitás tekintetében a 14 hadvezér medalionszerű mellképében egyik portré sem emelkedik ki a többi közül, sőt inkább a kiegyenlítés dominál. A férfi tajtékszipka tulajdonosáról nem maradt fenn információ, mégis bizonyosra vehetjük, hogy a miniatűr csoportkép birtoklása személyes elköteleződést jelentett a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban. A történelmi kontextushoz tartozik, hogy a mű készítésének idején – 1860–1861 táján – az Osztrák–Magyar Monarchia éppen túl volt egy vesztes háborún (osztrák–francia háború, 1859) és a megbékélés szándékával íródott októberi diplomán (1860). A kiegyezésig azonban még hosszú út vezetett. A szemben álló feleknek hol a színfalak mögött kellett megküzdeniük egymással, hol a magyarok különböző módokon megnyilvánuló ellenállása kavarta fel a kedélyeket. 1860 után a pesti egyetemisták szerveztek tüntetést a Kerepesi temetőben minden március 15-én, és semmilyen tiltással sem tudták megszüntetni a 48-as forradalmárok arcképeinek illegális terjesztését. A helyzet odáig fokozódott, hogy 1862-ben a felforgató üzenetek és képek rejtegetésének újabb módozatai miatt szükségessé vált a kémszolgálat kiterjesztése. A szivarszipka értelmezésében nagy segítséget jelentett egy Magyarország királyi helytartója által kiadott dokumentum, amely kizárólag a mikrofotográfia jelenségével foglalkozik. Az 1862. április 5-én kelt levél címzettjeinek széles köre – minden megyei és kerületi kormányzó, Buda és Pest polgármesterei – szintén figyelemre méltó és jelzi a probléma súlyát. „Hozzám érkezett hatósági jelentés szerint a legujabban azon tapasztalás tétetett, hogy a magyarországi Emigratio vezetőinek arczképei, úgy azoknak kiáltványi is, szivarpipák, gyürük, és melltükben csempésztetnek be, s pedig olly formán, hogy egy, azokon alkalmazott nagy gombostű fő nagyságú kerek üvegen át, ha az a szemhez közel illesztetik, a benne foglalt kép, avvagy kiáltvány nagyított alakban tisztán kivehető, és olvasható. / Minthogy valószinű, hogy illy csempészések az egész országban történetek, felhívom (Czímzettet), miszerint az illyes képekkel s kiáltványokkal ellátott szivarpipák, gyürük, és melltük árultatását a kormányára bízott területen azonnal betiltani, azoknak elkobzását elrendelni, s a betiltás után netán előforduló illyes esetekben az illető árúsnak mint a hatósági rendeletek áthágójának, közigazgatási úton leendő megbüntetését eszközölni szíveskedjék.” Kultusztárgyak A magyarországi közgyűjteményekben több olyan emlék- és kultusztárgy létezéséről tudunk, amely a Hadtörténeti Intézetben őrzött anyaghoz hasonlóan az emlékezés funkcióját töltötte be. Közéjük tartozik az a kalandos úton Szegedre került férfi nyakkendőtű, amelynek 12 mm-es gömbjét belülről egy 1855-ben készült Kossuth-portré másolata díszíti. A befogadás mikéntjét befolyásoló tényezők közül nem elhanyagolható, hogy az ilyen tárgyak esetében azok birtoklása, használata és érintése ugyanolyan jelentőséggel bírt, mint a mikrofotográfiákon látható portrék és jelenetek aprólékos tanulmányozása. Amikor Barabás Miklós az 1850-es évek elején megpróbált közben járni az általa festett Batthyány Lajos portré visszaszerzésének ügyében, akkor a valóság és hasonlatosság problémáját érintve a képek jelentéséről a következőket írta: „És az utókornak egészen mindegy, tökéletesen hasonlít-e az egyik arckép a másikhoz. Hány ezer képe van a Megváltónak, s hasonlít-e ezek közül csak kettő is a valósághoz. Még ha Batthyánynak egyetlen képmása sem maradna meg, az indusztria teremt magának újat, s az utókor elfogadja azt valódinak, mert az ő alakja a vértanúság eszméjével van összeforrva.” A kortársak tisztelgésének is tekinthető a Jókai Mór, Bródy Sándor és Rákosi Viktor által szerkesztett, Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben (Budapest, 1898.) című emlékkönyv. Koncepciója kifejezetten arra épült, hogy a 48-as dokumentumok és kultusztárgyak képi ábrázolásainál semmi sem tudja konkrétabban kifejezni a magyar történelemhez fűződő tragédiát. A szerkesztők ezer (!) illusztrációt közöltek, többségükben az aradi Szabadságharc Emléktárgyainak Országos Múzeumában lévő dokumentumok reprodukcióit, köztük Batthyány Lajos szemfedőjét, gróf Vécsey Antal honvédtábornok keresztjét, Damjanich mankóját vagy azt a pénzesládát, amelyből Világosnál utoljára fizették ki a katonákat. Az aradi múzeum forrásanyagának feldolgozása 114 év után újabb keretet és dimenziót kapott, miután néhány hónappal ezelőtt látott napvilágot az Aradi Ereklyemúzeum Gyűjteményi Katalógusa Szegeden. ● 9 BUDAPEST 2012 július 19. századi nyakkendőtű Kossuth Lajos arcképével, 1860 körül forrás: Móra Ferenc Múzeum Történeti Gyűjteménye, Szeged
