Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - N. Kósa Judit: Kapára, kaszára a Kossuth téren
Még áprilisban, a „százéves házak hétvégéjén” csodálkozhatott rá a Kúriának otthont adó Markó utcai épület látogatója, hogy bár a legfőbb bírói testület nagyon szereti jelenlegi otthonát is – amely az igazságügyminisztérium hajlékának épült épp száz esztendővel ezelőtt –, valójában a régibe, az igazi Kúriába vágyik. Erre utalt legalábbis, hogy a házban bóklászók mindenütt a Kossuth téri épület fotóival, annak millenniumkori állapotát mutató enteriőrfelvételekkel találkozhattak. Annak a kornak a dokumentumaival, amikor még nem a Néprajzi Múzeum és a Politikatörténeti Intézet osztozott a pompás kiképzésű Hauszmann-féle palotán, hanem eredeti feladatának megfelelően a Királyi Kúria és a Királyi Ítélőtábla lakta. (Később, a két világháború között a Koronaügyészség, a Királyi Főügyészség, sőt a Munkásbiztosítási felsőbíróság is ebben az épületben működött.) Az „eredeti feladat” ebben az esetben persze érdemes az idézőjelre, hiszen az épület rajzai kísértetiesen hasonlítanak azokra, amelyeket Hauszmann Alajos először az Országház tervpályázatára nyújtott be, s ott díjat is kapott értük. Mondhatni, szerencsés volt, hogy a Ferenciek terén álló régi Kúria lebontása után, az ezredévi ünnepségek közeledtével, 1893-ban az igazságügyi palotára is pályázatot hirdettek, amelyet kellően átalakított és arányosan kicsinyített terveivel meg is nyert. A telken korábban egy katonai raktár állt, annak helyén született meg az önmagában is az igazságszolgáltatás erejét és tekintélyét sugalló épület. A Parlamentre néző főhomlokzat 125 méter hosszú lett, díszeinek szimbolikája mindazok számára könnyen olvasható volt, akik birtokosai lehettek a korban megszokott általános műveltségnek. Senyei Károly vörösréz trigáján a Géniusz állt, jobbjában a felvilágosodás fáklyáját, baljában a béke pálmaágát tartva. Fadrusz János mészkőből faragott Törvényt adója és Törvényt látója komoran tekintett le a térre, míg az oromzat mezejében egy törvényszéki tárgyalás allegorikus mását láthatta a föltekintő. Az aula mennyezetét Lotz Károly pompás freskója töltötte be, Iustitia obligát szobrát pedig Stróbl Alajos mintázta meg. A pompás külső és díszterek dacára az épület egyébként szikár volt és célszerű. A bírósági tárgyalótermekhez nem tartoztak a mai értelemben vett irodaterek, és ahol megmaradt valami az eredeti belsőkből, ott az is látszik, hogy a falakat meglehetősen egyszerű díszítőfestés borította, a bútorzat pedig – a kor normáihoz mérten legalábbis – kifejezetten puritán volt. A második világháború alatt a Kúria igen erősen megrongálódott, s bár helyreállították, az igazságügyi rendszer átalakítása, valamint a vágy, hogy a Horthy-korszaknak még az emlékét is eltöröljék, arra ösztönözte a döntéshozókat, hogy az eredetitől merőben eltérő funkciót költöztessenek a házba. Egyes adatok szerint átmenetileg a Balettintézet is itt kapott helyet, majd 1952-ben az addig – 1948. november 20., a kommunista párt jubileumi kiállításának megnyitása óta – a Fő utca 1. szám alatt működő Munkásmozgalmi Intézet foglalhatta el. Az új intézmény egy igen reprezentatív bemutatóval, a Rákosi Mátyást 60. születésnapján köszöntő élet út-tárlattal nyitotta meg kapuit márciusban. Elsősorban ez a kiállítás lehetett az oka, hogy 1957-ben a Kádár-rendszer igyekezett valami egészen mást, egy a személyi kultusz emlékét elhomályosítani képes intézményt meggyökereztetni a Kúriában. Ennek a sajátos történelmi pillanatnak köszönhette a létét a Magyar Nemzeti Galéria: ekkor választották szét a Szépművészeti Múzeum magyar és nemzetközi anyagát, és míg az utóbbi maradt a Hősök terén, az előbbi az egykori igazságügyi palota tereibe költözhetett be. Mármint az épület kétharmadába – a harmadik harmadban ugyanis ott maradt a Munkásmozgalmi Intézet levéltára és műhelye, Párttörténeti Intézet néven. A sorban mindmáig utolsó változás aztán jó másfél évtizeddel később követke-Kapára, kaszára a Kossuth téren szöveg: N. Kósa Judit, fotó: Sebestyén László 36 BUDAPEST 2012 június
