Budapest, 2012. (35. évfolyam)
5. szám május - Flautner Lajos: Volt egyszer egy... Tungsram
kitartóan újra nekiindulva a nehéz gyakorlatnak. Elgondolkoztunk: talán bennünk is létezhet ennek az erőnek egy kis szikrája. Szemügyre vettük a lelátó mögötti lejtőt, ahol a legszebb lányok szoktak letáborozni. Az egész strand ugyanis a Duna partján terpeszkedett, előtte hajókikötővel, ahol a nagy kerekes hajók is kikötöttek. A kerítésen kiszökve itt, a kikötőnél zajlott a vízi sportok legizgalmasabb része. A Dunában tilos volt az úszás, de a hajók által keltett hullámokon ringatózni felért egy hawaii hullámlovaglással. A vízirendőrök igazoltatási rohamainak a kijátszása pedig nagyobb örömet okozott, mint Rózsa Sándor elillanása a perzekutorok elől. A komolyabb kalandok az úszó kikötő épületénél kezdődtek. Itt zajlottak a leglátványosabb rabló-pandúr játékok, amelyek különleges ügyességet igényeltek. Az újpesti vagányok közül is csak a legbátrabbak mertek felmászni a kikötő tetejére, ahonnan gyönyörű fejessel vagy bicskaugrással vetették magukat a vízbe két emelet magasságból. Ezt a strandról kíváncsiskodók tapssal és ovációval kísérték. Persze ez is szigorúan tilos volt, és a kikötőben szolgáló matrózok fizikai erővel is igyekeztek a produkciót megakadályozni. Összecsukható kisszék volt az univerzális fegyverük, azzal csapkodva másztak fel ők is a tetőre. A hősök diadala akkor volt a legnagyobb, ha még a kapaszkodó matrózokat is átugorva repültek a Dunába. Tilos volt a szörfölés akkori megfelelője is. Amikor egy nagy hajó kikötött, háromnégy srác – magasabbról indulva, a ponton vastraverzei között bujkálva – felmászott a hajó kormánylapátjára, és szorosan egymás mögött egyensúlyoztak a vízből kiálló szélén. A matrózok fentről támadtak, mint az egri nők, és a székeket mint buzogányt suhogtatva próbálták lelökni a potyautasokat. Amikor a hajó elindult, egyre nehezebb volt ellenállni a kisebb, majd erősebb hullámoknak, és a hullámlovasok egymás után sodródtak le a lapátról. Az nyert, aki a legtovább volt képes fennmaradni rajta, és csak a sziget magasságában vetette magát a hullámokba, már ha nem látta a vízirendőrök rocsóját. A csónakháznál is – bár az már elkülönült, elit helynek számított – mindig nagy volt a mozgás, a csónakokat állandóan pucolták, festették, le-fel eresztették, ami minket nem annyira érdekelt: az a világ számunkra elérhetetlennek tűnt. A lányok, azok igen, azok mindnyájunkat érdekeltek, állandó beszédtéma volt közöttünk, hogy mit is és hogyan, de főleg mikor kéne csinálni velük, ugyanakkor eleinte még a beszélgetés is nehezen ment velük, a csapatunkba tartozó lányokat kivéve. De azért magától is kialakult közöttünk nyaranta két-három pár, akik együtt kóstolgatták az ösztönök édes ízét. A nagy játékok hevében, az úszómedencében, a kapaszkodóról leszedés és víz alá buktatás közben a lányok domborodó, tiltott testtájainak meg-megérintése olyan örömöt okozott, amilyet később a komoly kapcsolatok sem tudtak kiváltani. A késő délutánokon a frissen kaszált fű és a kert rózsalugasainak bódító illata ringatott engem is később komollyá váló érzelmi kapcsolatba. Mi, fiúk izgatottan figyeltük az egyre titokzatosabban viselkedő lányokat, próbáltuk megfejteni, mit jelenthet, amikor az egyik nem akart fürdeni, azt mondta, megfázott, de közben összenevetett a barátnőjével. Persze igyekeztünk, hogy minél jobban imponáljunk nekik, ezért részt vettünk a strand mindennapi bemutató ugrásaiban. Ilyenkor nekifutásból – mint egy tigrisugrásnál – át kellett ugrani a medence végén lévő lábmosót meg a startkövek miatt megemelt peremet, és torpedóként vágódtunk egy fejessel a vízbe. Ez egyben bátorságpróba is volt, mert gyakran végződött zúzódással, horzsolással, töréssel. A mentőket is gyakran kellett kihívni, a szörnyülködő családanyák ezzel ijesztgették csemetéiket, nehogy az ugrálók közé keveredjenek. Az újpesti focirajongó vagányok – sőt komoly focisták – legkedvesebb szórakozása a kis gyerekmedencében – víz nélkül – egész nap játszott különleges, lepattanós focimeccs volt, saját szabályokkal, rafinált rúgásokkal, különleges cselekkel, óriási nézőközönséggel, mint egy mini-Wimbledon. A játékosok felváltva léptek pályára, de a közéjük kerüléshez csak egy Puskás Öcsi tehetsége tűnt elegendőnek. A későbbi években még Göröcs Titi , Törőcsik sőt Nyilasi Tibi is beszállt egy-egy különleges öröm focira. Aki ezen a pályán, hosszú éveken át a legjobban szerepelt – egy kistermetű, cingár, karikalábú srác –, úgy sétált körbe a strandon, hogy mindenki összesúgott a háta mögött: ő az a labdazsonglőr, aki még a válogatott focistákat is meg tudja verni. Az egész strand megtestesítője, jelképe pedig Csukor László , az úszómester volt. Régi eleganciája maradékaként rendes, bár avitt fürdőnadrágot, kerek, foncsorozott napszemüveget, a nyakában pedig fémsípot viselt. Valamikor az UTE úszó- és vízilabdacsapatának tagja volt, később a strand felügyelője lett. Ezt a feladatot ötven éven keresztül töretlenül és felelősséggel látta 4 BUDAPEST 2012 május Lap egy prospektusból, a fürdő hőskorából forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
