Budapest, 2012. (35. évfolyam)
4. szám április - ENTERI-ŐR - Mezei Gábor: Art deco és modernizmus
Ritkán látni ilyen szenzációs kiállítást az Iparművészeti Múzeumban. Természetesen azzal kezdem, hogy okvetlenül meg kell nézni! Van idő – szeptember végéig nyitva lesz. Átfogó ismertetést írnom erről a rendkívül gazdag anyagról ebben a szerény terjedelemben nem lehet. Egyrészt a tárgyak sokasága miatt, másrészt azért, mert ez a történelmileg rövidnek tekinthető korszak – mindössze húsz év – olyan szerteágazó és stílusváltozatosságban pompás időszak volt, hogy tanulmányok sokaságát kellene írni róla... Nos, ez is megtörtént. A kiállítás katalógusa 275 oldal: remekül illusztrált tanulmányokban tekinti át a műfajokat, tehát ha valaki nem csak a tárgyak lenyűgöző látványát szeretné élvezni, hanem alaposabban kívánná megismerni ezt a világot, igazán érdemes kicsit mélyebben zsebbe nyúlnia, hogy hozzájusson ehhez a kitűnő, már-már monografikus összefoglalóhoz. Tíz alapos tanulmány szerzője járja körül a maga témáját, a bútorművészetről, ötvösségről, textilről, alkalmazott grafikáról, lakóház-építészetről, sőt még a korra jellemző festészetről is pontos és igényes körképet kínálva. Már átlapozva is feltűnik az irányzatnak az az érdekes és kivételes paradoxona, hogy bármennyire szerteágazóak, változatosak voltak is a stílusok, az egészet mégis valami mélyről jövő, egységesnek is látható korszellem jellemzi. A tárgyak múzeumok és magángyűjtők tulajdonából kerültek ki, ami már eleve biztosította azt, hogy a korrajzot – elvileg bármeny nyire is lehetetlen – teljesnek láthatjuk. Horányi Éva, a kiállítás kurátora és a ka talógus szerkesztője fantasztikus munkát végzett. Nem tudom, mennyi ideje volt az előkészítésre, de itt átgondolatlanságnak, esetlegességnek nyoma sincs. A művészettörténet és a művészetkedvelők többsége hajlamos arra, hogy mindig kissé lenézze a saját kortársait, mert „bezzeg a régi időkben”! Így voltunk a szecesszióval és az art decóval is. Ma már szilárd meggyőződésem, hogy gyenge periódus nincs, tévedünk, ha ezt hisszük. Az idő hitelesíti a teljesítményt. Telitalálat érvényességű illusztrációja ennek ez a korszak és feldolgozása: kerámia dísztárgyaival, a sokáig kissé bugyutának látszó-tűnő szobrocskáival együtt, amelyeket néhány évtizede még fillérekért sem lehetett eladni. Holott például Gor ka Géza fehér cserép Fiatal őzbak szobra igazi remekmű, színes mázas kerámia figurái pedig ma már a műkereskedelem keresett darabjai. Vagy itt a csőbútor, a harmincas évek nagy találmánya, amely később a legközönségesebb kommersz tárggyá vált – s közben és idővel Breuer Marcell karosszéke sztár lett, változatlan formában gyártják, vitathatatlanul a huszadik század nagy klasszikus ülőbútorai közé tartozik. Szubjektív kitérő: vajon ez a korszak nem is volt annyira régen, vagy már nagyon megöregedtem? Bizony a kiállításon szereplő tervezők közül többen a kollégáim voltak, sokukat jól ismertem. S mégsem. Nagy Károly és Mináry Pál je lentős tevékenységéről – szégyen-gyalázat – nem volt tudomásom. Kaesz Gyula vett fel az Iparművészeti Főiskolára, ahol nekünk bútortörténetet tanított, tervezést már nem. Kádár Béla és Scheiber Hugó festők a család jó barátai voltak. Mindketten szegényen, mellőzve haltak meg. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy a műkereskedelem felfedezze őket! A kor fontos jelszava volt a funkcionalizmus, ugyanakkor a díszítéssel, a romantikus megformálással együtt fejlődött ebben a két évtizedben. Ezt Kozma Lajos működésében láthatjuk igen jellemző módon, de vajon melyik út a fontosabb? Kovács Zsuzsa belsőépítész mondta annak idején – a hetvenes években? – hogy a jó széknek három szempontnak kell megfelelnie: legyen könnyű, kényelmes és gazdaságosan előállítható. Akkor én ezen nagyon fel voltam háborodva! A szépség, a szellem nem számít!? Manapság, a kiállításon szemlélve az ülőbútorokat, úgy látszik, hogy a korszakokra jellemző tárgyak, ha valóban jellemzőek, mégiscsak megőrzik aktualitásukat. Nekem mégis az egyedi darabok állnak közelebb a szívemhez. Kozma Lajos tükrei, gobelin kárpitozású karosszéke, Kóródy György szövött kárpitozású karosszéke, Kaesz Gyula tükrös öltöző asztala mind remekmű. De Nagy Károly puritán hallberendezését is szívesen hazavinném. Pompásak a könyvkötések, a reklámgrafika, Lukács Kató díszdobozai, és még sok minden más. Nagyszerű szemle, tessék megnézni! ● 9 BUDAPEST 2012 április
