Budapest, 2011. (34. évfolyam)
11. szám november - Visi Lakatos Mária: Menjünk a telepre ki!
kerítés közelében jól láthatók a magas tetős, fatornácos épületek északra néző nagy osztottüveg-ablakai: a műteremablakok. Lyka Károly, a Művészet egykori szerkesz tője, az 1911. évi 10. számban írja a Krónika rovatban. „Tizenöt földszintes ház áll a Százados-utcában, amelyek november elsején osztódtak fel és fogadták be lakóikat ... legtöbbjük a fiatal magyar szobrászgárdából való... Egy friss művésztelep alakul tehát itt máról holnapra, szinte gőzerővel, a főváros tizedik kerületének perifériáján... ez a telep az első városi művésztelep. Gazdája, építője, kiadója a város, Budapest, az elismerés pedig, amely e műtermek kezdeményezéséért kijár, a polgármester, Bárczy István érdeméül írandó...Az egész telep Wossala Sándor városi mérnök tervei szerint épült...” Az új lakók még a késő őszi beköltözéskor elültették az első orgona- és aranyeső-vesszőket, hogy a kopár környezet tavaszra kiviruljon. Az ötvenes évekbeli bújócskáinkat és rablópandúros játékainkat talán még ugyanazok az orgonák látták. Vagy csak képzelem? Kisművészektől a mesterekig Már sikeres művészek és még kezdő tehetségek, szerény csendben alkotó, úgynevezett „kisművészek” kerültek ide egymás mellé. Nagyjából egy korosztályhoz tartozók, túlnyomórészt szobrászok. Többüknek közös tanárai voltak (Strobl Alajos, Zala György, Mátrai Lajos, Róna József és mások), akik korábban műteremmel is kisegítették a fiatal művészeket. (Nagyapámék Róna József Szabó József utcai műteremvillájából költöztek a telepre, a zuglói épület ma is áll.) Néhányan már korábban is ismerték egymást, jó barátság kötötte össze őket, előfordult, hogy együtt indultak egy-egy pályázaton is. Lányi Dezső szobrász lánya, anyámnak élete végéig jó barátnője, így idézte fel a vidám napokat: „Emlékszem, amikor Papa húsvét kor egy vízfecskendővel járta körül a telepet, hogy viruljon a sok szép asszony ... persze mi szaladtunk utána... Mária néni [nagyanyám – L.M.] éppen rántott bárányt sütött...Hej de szépek voltak azok a telepi születésnapok! ... Papa egyszer, éjfél fele, két cigánnyal jött haza, aki húzta egész éjjel. Papa mindenkiből bolondot csinált, de a Lányi-ház mindig nyitva állt.” Különösen az asszonyok, a feleségek és a gyerekek barátkoztak össze. Az ország különböző vidékeiről és a különböző családokból magukkal hozott szokásokat átvették egymástól. Kollégák, jómódú pártolók, bizonytalan egzisztenciájú „örök ígéretek” egyaránt szívesen látogattak ki ide egy kis „friss levegőért” és a kellemes társaságért. A Fészek Klubban kötött ismeretségek is gyakran a telepen értek barátsággá. A fiatal Nádasdy (akkor még Gráf ) Kálmán , az Opera későbbi főrendezője kivitte frissen elkészült Puccini librettófordítását, és saját zongorakí séretével énekelte végig a Triptichont. Gyakran megjelent vele Péterfy István zenekritikus, Rösler Endre, Palló Imre, az Opera énekesei, sőt még az idős Blaha Lujza is megfordult a telepen: Gábor Móric festette meg arcképét. Egy dedikált fénykép őrzi az 1913-ban ott járt 99 éves Görgey Artúr látogatásának emlékét, többen mintázták az agg tábornokot. 1954-ben, Gábor Móric festőművész műtermében Svéd Sándorral, a korszak kiváló baritonis tájával találkoztam, akit a művész Don Giovanni jelmezében festett le. Kedves vendégek voltak a műpártoló és -gyűjtő orvosok, mint például Nádor Henrik , a belgyógyász színházi orvos és a fogorvos Simon Béla . Sok közéleti és művészember jött valakihez modellként, közülük nem egy megkedvelte a telep hangulatát, „ottragadt”, rendszeres látogató lett hol az egyik, hol a másik műteremben, ahol összegyűlt a társaság. Történelmi változások Az első világháború és az azt követő politikai változások megrázták a telep lakóit is. Juhász Gyula még 1913-ban elhunyt, 1914 elején elvitte a tüdőbaj a kiváló szobrászt, Csikász Imrét, mindjárt a háború kezdete kor, Uzsoknál elesett a nagy tehetségű ifjú szobrász, Sámuel Kornél . Évekig katona volt Lányi Dezső, Strobl Zsigmond, Pór Berta lan, a hosszú orosz hadifogságból visszatérő Medgyessy Ferenc és Cser Károly szobrász is, aki 1914-ben költözött oda, ott élte le ő is, iparművész lánya is az egész életét. A húszas évek konszolidációja lassan, de éreztette hatását, a világháborús emlékműmegrendelések sok munkát adtak. A két háború közti időszakban mégis igencsak 16 BUDAPEST 2011 november Tavaszi vasárnap: a Vass, a Basch és a Horváth család (1923) Lányiéknál 1912-ben 1912-re benépesült a művésztelep. A tizenöt ház 28 lakásának első lakói Basch Árpád festő (1873−1944), Beszédes J. László szobrász (1874−1922), Csikász Imre szobrász (1884−1914), Czigány Dezső festő (1883−1937), Faragó Árpád szobrász (1880−1948), Földes Szabó János szobrász (1883−1924), Gábor Móric festő (1889−1987) Gémes Gindert Péter szobrász (1876−1923), Horváth Géza szobrász (1879−1948), Juhász Gyula szobrász (1876−1913), Kádár Béla festő (1877−1956), Kallós Ede szobrász (1866−1950), Kara László Mihály (1880−?), Keviczky Hugó szobrász (1879−1944), Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász (1884−1975), Kolozsváry Szeszák Ferenc (1881−1938), Lányi Dezső szobrász (1879−1951), Margó Ede szobrász (1872−1946), Martinelli Jenő szobrász (1886−1954), Medgyessy Ferenc szobrász (1881−1958), Mester Jenő szobrász (1882−?), Orbán Antal szobrász (1887−1939), Pásztor János szobrász (1881−1945), Pongrácz Szigfrid szobrász (1872−1929), Pór Bertalan festő (1880−1964), Sámuel Kornél szobrász (1883−1914), Sidló Ferenc szobrász (1882−1954), Siklódy Lőrinc szobrász (1876−1945), Szentgyörgyi István szobrász (1881−1938), Vass Viktor szobrász (1873−1955) voltak.
