Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - HELY-TÖRTÉNET - Aradi Péter: Károlyi, Czékli, Berda
Származásra és felekezetre való tekintet nélkül, mindenki előtt nyitva állt a lehetőség, hogy beköltözzék. Ez sok zsidó vallású iparost is oda vonzott – Károlyi István más birtokairól is –, akik a magyar városokban általában ki voltak zárva a céhes rendszerből. (Bár Károlyi az okiratban kikötötte, hogy tilos céheket vagy bármiféle ipartársulás-szerűségeket alapítani, s ezzel jócskán megelőzte korát, hiszen csak több mint három évtizeddel később, 1872-ben született meg az az ipartörvény, amely eltörölte a céheket.) A területhez ingyenes kikötő- és vízhasználat is járt, ennek köszönhetően itt az átlagosnál sokkal nagyobb számban, koncentráltabban jelent meg két iparág: a faipar és a bőripar. A bőripari üzemek általában a Váci út és a Duna-part közötti területen épültek, a faipari üzemek beljebb. Az első szíjgyártók, bőrfeldolgozók zsidók voltak – Újpest első bírája, Lőwy Izsák is ebben a szakmában dolgozott –, de később szinte minden foglalkozási ágban meg lehetett őket találni. A település lakosságának száma rohamosan nőtt: míg az 1840-es években még csak néhány százan éltek itt, az 1910-es népszámláláskor (várossá nyilvánítása után három évvel) már több mint 55 ezren, akiknek 18,4%-a vallotta magát izraelita vallásúnak. Az okiraton a mai tulajdoni lapokhoz hasonlóan rögzítették a tulajdonosváltásokat, így jól nyomon lehet követni, hogy egy adott helyrajzi számú terület mikor cserélt gazdát. „A kiállításban látható példányt – mutatja Szöllősy Marianne – Wolfner Gyula írta alá, akinek a vezetésével a legnagyobb bőripari cég jött létre Újpesten. De birtokunkban van a legelső, 1840. március 15-én kelt bérleti szerződés is, Mildenberger Márton aláírásával, aki kocsmát nyitott nagyjából a mai Északi vasúti összekötő híd magasságában – ő volt az első újpesti polgár.” Wolfnerékhez hasonlóan sok kis kézműves műhely fejlődött később nagyüzemmé, olyannyira, hogy az 1910-es évek elejére Újpest – Budapest, Pozsony és Temesvár után – Magyarország negyedik legnagyobb ipari városa lett. A már említett Wolfner-féle bőrgyár mellett nagyon jelentős volt a Mauthner-féle bőrgyár, és mellettük működött még vagy tizenöt közepes méretű bőrüzem, két hatalmas pamutipari üzem, de itt telepedett meg a Tungsram és a Chinoin is, nem beszélve a hajógyárról, amely székesfővárosi kezdeményezésre jött létre. Az ipari üzemek túlnyomó többsége mára már eltűnt Újpesten. Ezzel szemben az egykori vendéglátóhelyek egy része tovább él, néhányat pedig újranyitnak: „A Megyeri Csárda vagy a hajdani Közművelődési Körben működött Kör Kávéház emlékeiből sok minden megmaradt – meséli Szöllősy Ma rianne. – Nemrégiben fölajánlottak nekünk egy nagyon szép anyagot a Czékli-vendéglőkről. A Kakukk Étterem új tulajdonosa a felújítás során bukkant rá ezekre a tárgyakra. Czékli Ferenc 1930-ban nyitotta meg a Kékgolyó Nagyvendéglőt a Szent Gellért utca 8.-ban, onnan 1933-ban átköltözött a Nagy Sándor (ma: Nagysándor József) utca 7. alá, s ekkor fia, Czékli Gyula vette át a vendéglő vezetését. Az államosítás után, 1954-ben lett ismét üzletvezető a Kakukk Étteremben, majd 1961-ben az ő vezetése alatt nyílt meg az Öreg Halász Étterem.” Itt is gyakran megfordult Berda József , akit – noha Angyalföldön született – a helyiek újpesti költőként tartanak számon, joggal, hiszen csaknem negyven esztendeig élt ott. Közszeretetnek örvendett, minden vendéglőben ismerték. Időről időre végiglátogatta ezeket a műintézeteket, voltaképpen ezekben élte az életét. Voltak olyan újpesti polgárok, akikhez rendszeresen járt ebédre, mert szívesen hallgatták a történeteit, és boldogok voltak, ha beírt egy négysoros verset az emlékkönyvükbe. 1966-ban bekövetkezett halála után hagyatékából emlékszobát rendeztek be, amely később beleolvadt az Újpesti Helytörténeti Gyűjteménybe. A most látható állandó kiállításon a rá legjellemzőbb tárgyait mutatják be, többek között jellegzetes ruházatát, botját, a hátizsákot, amellyel kirándulni járt. Az újpesti természetjárókkal sokszor túrázott a budai hegyekben vagy a börzsönyi Újpest-forráshoz. „Megpróbáltuk úgy fel idézni az alakját, ahogy őt ismerték az itt élők – avat be koncepciójába a gyűjtemény vezető. – Sokan még ma is emlékeznek rá. Volt olyan látogatónk, aki – mikor megnézte ezt a tárgy együttest – csak annyit mondott: Hát igen, ilyen volt.” ● 24 BUDAPEST 2011 február Papír Sándor Berda emlékére
