Budapest, 2011. (34. évfolyam)
11. szám november - Visi Lakatos Mária: Menjünk a telepre ki!
megváltozott az élet. Pór Bertalan 1919-ben hosszú emigrációba kényszerült, az Erdélyből elszármazott Mester Jenő és Kara Lász ló Mihály visszatértek szűkebb hazájukba. A Klebelsberg-éra idejében négy alkotó (Kisfaludi Strobl Zsigmond, Pásztor János , Sidló Ferenc és Szentgyörgyi István) pályája magasra ívelt: a ma már nem álló Szabadság téri irredenta szoboregyüttes alkotói Corvinkoszorút kaptak. Az elkövetkező gazdasági válság erősen érintette a telepiek egzisztenciáját. Az 1930-as években nem egy művész anyagi nehézségekkel küszködött, elmaradtak a jómódú magánmegrendelők és -támogatók. Nagyapáméknál is gondot okozott olykor a házbér, a villanyszámla kifizetése. Igaz, nem igaz, de azt mesélték, hogy a főváros képviseletében meg-megjelenő hivatalnokok „műteremlátogatásuk” alkalmával a házbér fejében néhány szoborral, képpel távoztak. Emberséges megoldás volt, mert ezek a művek azután a fővárosi gyűjteményt gyarapították. Aki tehette, az alkotó munka mellett tanított is. Apai nagyapám, a festő- és iparművész Lakatos Artúr tervezői és festői tevékenysége mellett 35 éven át dolgozott a Székesfővárosi Iparrajziskola részben általa is alapított textilszakán. Volt, aki átmenetileg külföldön próbálkozott (Czigány Dezső, Kádár Béla) . S persze cserélődtek a lakók. Ebben az időben költöztek a telepre például Cencz János , Lakatos Artúr, Zombory-Moldován Béla és Pádua Kálmán festők, Orbán Antal, Csor ba Géza, Abonyi Grantner Jenő, Szabó Iván szobrászok. (Ekkor találkoztak össze egy életre szóló érvénnyel a szüleim is.) A harmincas évek elején a főváros felújíttatta az épületeket és a parkot. Kertészek ápolták a növényeket. A közepére rózsával futtatott filagóriát emeltek, kis úszómedencét építettek, még teniszpálya is működött itt egy időben. A második világháború súlyosan érintette a negyedet. A közeli Keleti pályaudvar miatt több bombatámadás érte. (Pásztor János ennek esett áldozatául.) Hiába a sok évtizedes barátságok, nem tudtak egymáson segíteni azok, akik megszenvedték a vészkorszakot. Kádár Béla festő fiáról, a tehetséges zenészről, apám legjobb ifjúkori barátjáról a balfi táborból kapták az utolsó hírt. Mindenki kedvence, a festő Basch Árpád egy lipótvárosi csillagos házban halt meg, Zizi lányát a nyilasok a Dunába lőtték. A romok eltakarítása után mégis újraindult az élet. S megint új lakók érkeztek. Az ötvenes évekről így ír Gábor Móric unokája, egykori játszótársam, a szobrász-tanár, Szabó Gábor „...Kerényi Jenő például csak egy évig dolgozott itt, és ezalatt készítette a sátoraljaújhelyi partizán emlékművet, az egyik legkiválóbb magyar köztéri szobrot... Mások, mint Medgyessy, Gábor Móricz, Cser Károly, Vass Viktor, Szabó Iván, Kurucz D István, Kamotsay István egész életművüket itt alkották meg. Itt mintázta Medgyessy az 1937. évi Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert, ma a debreceni Déry Múzeum előtt látható négy allegórikus figuráját. Készültek szobrok a Hősök tere-i Millenniumi emlékműhöz, Kisfaludy Strobl Íjásza, Ispánki József Monteverdije az Operához, a stadion-szobrok egy része, Sidló Ferenc Szent Istvánja, Szabó Iván nagyvázsonyi Kinizsi lovas szobra, a Budai Önkéntes ezred emlékműve, Sándor műve. Itt alkotott Szentgyörgyi István, Czigány Dezső, Kádár Béla, Pásztor János, Kiss István, a névsor több mint 150 művészt jelent, és akkor még nem is említettük a tanítványokat és segítőket.” És ha jól emlékszem, itt készült a Sztálin szobor, Mikus Sándor alkotása is, melynek munkálataihoz a telep hátsó részében külön e célra beton alapú, több emeletnyi magas faépítményt húztak fel. Évekig állt még, túl élve magát a művet is. Nekünk jól szolgált játék közben eső ellen. Az idős mesterek között, 98 éves korában bekövetkezett haláláig, Gábor Móric volt a telep nagy öregje, ott élt és dolgozott veje is, Szabó Iván szobrász, és ott született és nőtt fel két művészunokája, Gábor és Iván . Napjainkban családjuk negyedik generá-17 BUDAPEST 2011 november Vass Viktor műtermében (1912)... ...és lányaival
