Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - Gács János: Bankszékházból kormányhivatal
Amikor a Sándor utcai régi országházban (ma az Olasz Intézet a Bródy Sándor utcában) már csak szűkösen elférő képviselők döntést hoztak az új Parlament megépítéséről, aligha gondolhatták, hogy csaknem húsz esztendős (1885–1904) folyamat veszi kezdetét. A monumentális palota ez alatt a hosszú idő alatt várost szervezett önmaga köré. A kikötői raktárak, vízmű és ipartelepek helyén sorra nőttek ki a földből az elegáns bérházak és bankok. Ez a dinamikus városfejlődés lehetett az oka, hogy a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete is itt emelt székházat 1902-ben. A mellette lévő, ugyanezen pénzintézet bérházának épült, 1904-ben elkészülttel együtt Hubert József (Pozsony 1846 – Bu dapest 1916) tervezte. Hubert a 19. század második felében és a századfordulón igen népszerű, sokat foglalkoztatott alkotó volt. Az Osztrák-Magyar Bank alkalmazottjaként annak 32 magyarországi fiókját tervezte, amelyek közül például a Nagykanizsán álló pénzpalota ma is a város egyik igazán reprezentatív épülete. Szintén pénzügyi tevékenység céljára épült a nyíregyházi Takarékpalota. Kastélyok is születtek műhelyében, át is alakított ilyeneket Bajmócon, Csitáron, valamint Nógrádgárdonyban. A Millenniumi Kiállítás Háziipari Csarnokát a pozsonyi városháza mintájára építette meg. Bankszékházból kormányhivatal Gács János 29 BUDAPEST 2011 február