Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - KÉZBEN A TŰZ - Csontó Sándor: Pest-budai koromlovagok
Tulajdonképpen pechjük volt a szerencsét hozó kéményseprőknek, mert nem volt egy Bevilaqua Borsodi Bélájuk – mint a sörösök nek, a kávésoknak és a mészárosoknak –, aki hangyaszorgalommal töltött évtizedek után megénekelte volna szép városi iparuk történetét. De a „mesterpubiknak” (akiknek a felmenőik is kéményseprők voltak) és a Főkétüsznek hála, létezik Budapesten egy izgalmas gyűjteménnyel dicsekedhető Kéményseprőipari Múzeum. A fűtésszezon közepén egy pesti és egy budai történettel adózunk a régi és mai füstfaragóknak. A velük való találkozást eredetileg a bekövetkező, fenyegető szerencsétlenség előjelének tartották, magát a szakmát pedig lebecsült foglalkozásnak. Hogy ez a visz szájára fordult a századok alatt, az az e foglalkozást űzők elszánt és tudatos propagandamunkájának köszönhető. Nem sok olyan hivatást ismerünk, amelynek művelői olyan sokat tettek volna saját népszerűségükért – s így persze a kenyerükért, a presztízsükért – mint a régi korok koromlovagjai. Marketing a javából – változatos eszközök bevetésével. Itt voltak mindjárt az újévi köszöntőlapok. Aztán megjelentek a naptárak. Később a tömegfogyasztási cikké váló színes képeslapok: szerencse-üzenetek hordozói, a szerencse-kultusz kifogyhatatlan motívumvariációkat fölvonultató nagykövetei. Amelyek nélkül üres formaság az újévi jókívánság. A kéményseprők jellegzetes alakja a 19. században épült be a mindennapi kultúrába, megtalálható a folklórban, anekdoták és népszokások mókás, frivol figurájaként is. S az e foglalkozást űző mesterember is ebben az évszázadban lett megbecsült, biztos jövedelmű részese a munkamegosztásnak, a szolgáltatók iparának. A céh bálja a nagyobb városokban az év egyik legrangosabb társadalmi eseményévé nőtte ki magát. Védőszentjük, csakúgy, mint a tűzoltóké: Pest-budai koromlovagok Csontó Sándor „Kéményseprőt látok, szerencsét találok!” Így szól a mondás, de manapság ez már két dolog miatt is egyre nehezebb. Egyrészt nagyon ritkán látunk hagyományos fekete ruhában, vállán kormoló kefét és acélgolyót cipelő kéményseprőt az utcán, másrészt a cipzár, tépőzár és patent korában megeshet, hogy egy tisztességes gombot sem találunk az öltözetünkön, amit meg lehet markolni. 6 BUDAPEST 2011 január KÉZBEN A TŰZ Újévi üdvözlet 1881-ből forrás: Kéményseprőipari Múzeum
