Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - Friedrich Ildikó: A Dán Vöröskereszt kosztosai
A lakás, ruházat, cipő, bútor, tüzelő hiánya mellett 1945-ben, 1946-ban az alapvető élelmiszerellátás elapadása volt a legkínzóbb, elsősorban a jóvátétel-fizetés kötelezettsége, másrészt a vidék tartalékainak kiapadása és a megbénult vasúti közlekedés miatt. A tej-, tojás-, baromfi-, zöldség-, gyümölcsfelhozatal a felére, negyedére csökkent, a baromfiellátottság 1946 májusától szeptemberéig majdnem háromszor volt rosszabb, mint 1939 azonos időpontjában. (Albertini : Budapesti Negyed 1997.) A Képes Figyelő 1946-ban egy ma már abszurdnak tűnő tartalmú írást közölt, mely szerint „Budapest népe az ostrom alatt megette az Állatkertet” – a tevéket, szarvasokat, antilopokat, hattyúkat. Az 1938-as utolsó békeévhez viszonyítva a közellátásban majdhogynem ötven százalékos hiány mutatkozott. „Az 1945-46. gazdasági évben lakossági szükségletre rendelkezésre álló átlagosan 1700-1800 kalória messze elmaradt a népszövetségi normától – a napi 3000 kalóriától.” (Pe tő-Szakács: A hazai gazdaság négy évti zedének története). A mindennapi éhezés egyetlen ellenszere a „batyuzás” volt – a város népe vitte megmaradt javait a vidékieknek csirkéért, kolbászért, burgonyáért, tojásért. Budapest felszabadulása után a fővárosi elöljáróság szociális ügyosztálya három, majd 1946 január végéig húsz népkonyhát állított föl. 1945 nyarán hatósági és üzemi főzőhelyek is működtek, ahol 137 ezer felnőtt és 7600 gyermek jutott meleg ételhez, emellett a Kávésok Ipartestülete 255 gyermeknek reggelit osztott. Számos munkahelyen, gyárakban, iskolákban, hivatalokban természetbeni juttatásokkal igyekeztek enyhíteni az éhínséggel fenyegetett lakosság helyzetét. Egy II. kerületi elemi iskola igazgatója 1945. november 26-án hivatalos jelentésben számolt be az illetékes polgármesteri ügyosztálynak, hogy a „Mártírok útja 19/21. sz. alatti iskola személyzete 1740 kg burgonyát kapott. A burgonyát 87 személy között osztottam szét. Mindenki csak 20 kg burgonyát kapott. Két személy nem részesült ellátásban.” (Budapest Főváros Levéltára) A későbbiekben a kormány kötelezővé is tette a munkaadóknak, hogy az alkalmazottaknak és családtagjaiknak természetbeni élelmiszert biztosítsanak. 1946-47 telén Budapest lakosságának harmincnegyven százaléka szociális támogatásra szorult. 1946 tavaszán-nyarán a pénzromlás végképp megnyomorította a az ország lakóit, de aztán, az augusztusban bevezetett új forint nyomán a bérszínvonal végre elérte az 1938-as évinek az ötven (!) százalékát. 1946 első hónapjaiban – hatvanöt esztendeje, télen – megkezdték működésüket a nemzetközi segélyszervezetek. „Éhség és fagyhalál pusztít” A háborút túlélő gyermekek sorsa számos esetben megrendítőbb volt, mint a felnőtteké, lévén kiszolgáltatottabbak, esendőbbek. A szülő gyakran iskola helyett munkába küldte fiát-lányát is, hogy így biztosítsa a család szűkös megélhetését. Az árvák és elhagyottak sokaságát az állami menhelyek próbálták feltáplálni – 13 BUDAPEST 2011 február Elhagyott gyerek (Langer Klára felvétele) forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény A Dán Vöröskereszt kosztosai Friedrich Ildikó A főváros lakossága a II. világháború után mérhetetlen nyomorúságban tengődött. A civilizált lét minden kelléke hiányzott: lakások, hidak, közlekedés, víz, villany és gázszolgáltatás. Az ostrom után, hihetetlen energiával, szinte azonnal megkezdődött a romeltakarítás: az utcákról, terekről egyúttal a temetetlen holtakat, lótetemeket, kilőtt tankokat is eltávolították, pontonhidakat emeltek. A rommá lőtt városban óriási erőfeszítéssel megindult az élet – bár ennek színvonala messze elmaradt a háború előttitől.
