Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - Horváth Júlia Borbála: Balkán-medence
A nyolcvanas években – történelemkutatóknak: 1984. április 28-án – a sötét üvegtáblák mögé tartós élet költözött. Az átadás mértéktartó ceremóniával zajlott, majd újból csönd ereszkedett a falak közé, mert a közönség csak négy nappal később tehette lábát az áruházba. A Skála Metró épületében éttermek, kávézók, miniboltok kaptak lehetőséget, a magasemeleti részeken az irodai személyzet, valamint a MÁV rejtélyes „bevételellenőrzési és visszatérítési és kártérítési hivatala” végezte napi hangyamunkáját (összesen 1700 fő). A skála valóban széles spektrumon mozgott: exportból visszamaradt VOR-öltöny, személyi számítógép, MÉTA mackóruházat, Tisza tornacipő és nyugatnémet lábas-készlet várta a kezes vásárlókat. A pénztárosnők varázsceruzával olvasták le az árakat, a vonalkód-írás fényes diadalútjára lépett. A fogyasztási részlegek jelentős népszerűségre tettek szert: a korai szupermarketben és a poszt-szövetkezeti nagyáruházban naponta harmincezer ember is megfordult. A vizuális tudatfokozók hatására a közönség elégedetten mozgólépcsőzött le s föl; újfent megelégedett azzal, hogy a kilencből csak a második emeletig emelkedhet – igaz, lifttel. A harmadik szinttől fölfelé, a barna üvegfal mögött, a város urának érezhette magát mind, kit megilletett a belépés joga e hangszigetelt acélvilágba. A szűrt fényben külvilágmentes események és eseménytelenségek váltották egymást, de lehetett élni, dolgozni; kiskabátban, metróval érkezni a metróházba; közben elnéző mosollyal felidézni a Marx tér fölött nyúzódó híd-egyesítés sikertelen kísérletét. Sokan még emlékeztek arra, hogy a híres építész, látván, hogy nem érnek össze a félhidak, öngyilkos lett. (A tervező cáfolta a hírt.) Mások a peresztrojka szellemében kritizáltak: a felüljáró egyik felét oroszok építették, akik egyéni felfogásban értelmezték a talajszinti nullpontot, ezért végül máshová érkeztek. Persze a szokásos szín sem maradt el: nem egyenlő mértékben lopták ki az anyagot a két végből, de arra gondoltak, néhány centiméternyi különbség senkinek sem fog feltűnni. A baljós árnyak ellenére végül szépen megoldódott minden, idővel a felüljáró is magára talált, az áruházépítésnél pedig igyekeztek igazodni a megadott design-hoz. A városiak lassan megszokták a nagydarab kísértetkastélyt, olyannyira, hogy a bejárat előtti forgóóra rendszeres találkahellyé vált – ami nomen non est omen: nem éppen pontosságáról volt híres. A tér a nagyvárosi forgalom ellenére sem tudta magához vonzani az embereket, az áruház előtt soha senki nem időzött tartósan, és a Belváros ezen nyugati tere amolyan átjáróházként működött. Az alujáró már szebben teljesített, korra, nemre és lakáshelyzetre való tekintet nélkül menedéket adott minden arra járónak, olcsó bódékkal terhelődött a lépcsők alja, s idővel a kifinomult szaglásúak sem tudták megkülönböztetni, melyik cég hamburgerének szaga/illata alázza éppen a gyrosét. Később a környéken kinövő mamut-plázák padlóra küldték a legendás Skála-láncot, földre került a MÁV is; igaz, utóbbi története kanyargósabbra sikerült, s a tér tovább ürült. Már csak egy műrom-kocsma hiányzott az teraszról, hogy aztán az is belebukjon a divatozásba; végül egy izmos kiárusítás elsöpörte a múltat, hogy helyére léphessen a modernkori fiatalizmus: a Skála Metró-MÁV emeleti régiójából Budapest egyik legnagyobb diszkója lett. Szégyenkezésre nem volt ok: a Moulin Rouge, a Citadella, a Stefánia Palota, a Nyugati kupolája, s ki tudja, miféle bukott hívságból épült csodavárak már rég elestek a szórakoztatóipar csatamezején. Betanulták a tulajdonosok: mindenkinek egyformán jár a kényes környezet, ne kongjanak hát üresen a bodorított falak, a festett kárpit, ne szomorkodjanak járatlanul a márványlépcsők, kell a közönség, mert anélkül művészet sincs. A megoldás: tuti vendégkört szerezni, olyanokból, akiknek legfontosabb dolguk a nyomulás, akik furfangos módon Balkán-medence szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Kulcsszavak egy tragédiához: baljós árnyak, diszkómánia, West Balkán, tudatfokozás, fiatalizmus, füstös neon, ócska haszon, rémhír keltése, pánik, szubjektív történetírás. 11 BUDAPEST 2011 február
