Budapest, 2011. (34. évfolyam)
12. szám december - Debreczeni-Droppán Béla: A „Különc” zaklatott élete és tragikus halála
Az Augsburger Allgemeine Zeitung így írt az ellenzékről: „... látható feje Batthyány Lajos gróf, tulajdonképpeni feje azonban a zseniális Eötvös József báró, szája pedig a tüzes Teleki László gróf.” Befolyását, meg becsültségét mutatja, hogy elnöke a pesti radikális ellenzékiek társaságának, a Nemzeti Körnek, majd ennek a Pesti Körrel való egyesülése után, 1846-ban az Ellenzéki Körnek. Emellett az 1844 októberében létrehozott Védegylet alelnöke, később az ellenzéki programot kidolgozó bizottság tagja. 1847-ben a követválasztások idején többek közt az ő intenzív agitációjának köszönhetően lett Kossuth országgyűlési képviselő. Az utolsó reformkori diétán, 1847-48-ban Teleki a jobbágyfelszabadítás (örökváltság) kérdésének megoldását tartotta a legfontosabb feladatnak, ennek érdekében szólalt fel. Párizs – Drezda − börtön 1848-ban, a forradalom kitörése után neve felmerült miniszterként, de ő nem vállalt tárcát barátja kormányában. Pozsonyból Pestre visszatérve az Ellenzéki Kör nevét megváltoztatva Nyáry Pál lal létrehozta a Radical Kört, jelezve, hogy az áprilisi törvényeknél több kell, minden téren radikálisabb változások. Az első népképviseleti országgyűlésen, 1848 júliusában Abony képviselőjeként jelent meg. Az országgyűlés munkájában tevékenyen részt vett, sokszor felszólalt, legtöbbször a reformkori harcostársa vezette kormánnyal szemben, annak ellenzékeként. Ez azonban nem jelentette sem a Batthyányval való barátság végét, sem azt, hogy a kormány adott esetben ne számíthatott volna szolgálataira. Számított is: a több nyelven, így franciául is jól tudó Telekit Batthyány miniszterelnök 1848. augusztus 29-én Magyarország párizsi nagykövetévé nevezte ki. A Teleki László vezette párizsi diplomáciai központ feladata az idő haladtával egyre bővült, 1849-ben már tulajdonképpen átvette a külügyek majdnem teljes irányítását. A külföld, elsősorban Franciaország és Anglia Teleki propaganda-munkájának köszönhetően ismerte meg a magyar kérdést, a szabadságharc törekvéseit, a valós helyzetet. Ez korántsem volt könnyű, hiszen ezekben az országokban nagyon sok téves információ, illetve szándékosan megtévesztő hír, megállapítás jelent meg rólunk. 15 BUDAPEST 2011 december Teleki László képmása. Barabás Miklós olajfestménye, 1867 Teleki László keresztelési anyakönyvi bejegyzése forrás: Kálvin téri Református Lelkészi Hivatal forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok