Budapest, 2011. (34. évfolyam)
12. szám december - Daniss Győző: Quo vadis, Népopera?
Nem tudhatjuk, kiben ötlött fel legelőször, hogy az Operaház, a Nemzeti, a Magyar, a Víg, a Király meg néhány rövidebb-hosz szabb életű kisebb színház, valamint a Thália templomaihoz, papjaihoz csak közelebbről-távolabbról kapcsolódó orfeum, varieté, kabaré mellett szükség lenne egy olyan új intézményre, amelyikben a legszélesebb közönséghez is eljuthatnának igényes operák, más zenés darabok és hangversenyek. Az bizonyos, hogy például Angyal Ar mand a Zenevilág hasábjain már 1907-ben írt egy efféle intézmény szükségességéről. Az is bizonyosnak tekinthető, hogy a leendő igazgató, Márkus Dezső , ízig-vérig szín házi ember, az Operaház jeles karmestere is jó ideje foglalkozott a gondolattal – különben nem kezdhették volna el építkezést az akkori Tisza Kálmán téren (ma: II. János Pál pápa téren) l911 márciusában. Ehhez előzetes tárgyalások voltak szükségesek a székesfővárosi illetékesekkel (a főváros egy fél évszázadra ingyenes használatra adott telket a Népopera Részvénytársaságnak), el kellett készíteni az épületterveket, s az induláshoz elegendő hitel megszerzése is időt igényelt. Március 31-én – néhány nappal az első kapavágás után (!) – Márkus aláírta azt a szerződést, amiben kötelezettséget vállalt, hogy társulata a nyári hónapok kivételével a hét legalább öt napján – esetenként akár délután is – tart előadást, mégpedig saját bemutatók esetében magyar nyelven. A Népopera terveit a műfajban már járatos Jakab Dezső–Komor Marcell–Már kus Géza trió készítette. Abból a meggon dolásból, hogy a drága jegyeket áruló és műsortervében is arisztokratikus Operaházzal szemben egy sokaktól elérhető és „közérthetőbb” műsorú intézmény szülessen (valamint hogy ne lépjék túl a rendelkezésükre álló pénzügyi kereteket), csillogás nélküli nézőteret álmodtak meg, tágas, legyező alakú földszinti nézőteret, a hátsó sorok fölött pedig hatalmas karzatot. Eltekintettek a legtöbbnyire még akkoriban is barokk stílusú színházak inkább egymásra, mint a színpadra néző pá holyaitól, helyettük a színpad felé fordított, egymás mögött másfél arasznyival megemelt, egyszerű páholyokat építettek. És hogy ellensúlyozzák a barokk színházak akusztikailag is fontos sok-sok nézőtéri oszlopocskájának, hajlatának, cirádájának hiányát, a falak egy részét parafalemezekkel vonták be. A 14 méter széles és 8 és fél méter magas színpadnyílás is puritán volt, csupán fölötte díszlett Pór Bertalannak a zenét ünneplő freskója. A földszinten 1644, az emeleti karzaton 1303, a 44 páholyban 220 ülőhely sorakozott – ez volt Budapest legnagyobb nézőtere. Az árakat a színház sokszor hangsúlyozott eszméi szerint a szegényebb nézők, nem utolsósorban a VIII. kerület lakóinak pénztárcájához szabták: az Operaház 12 koronás földszinti csúcsárával szemben itt 3 korona volt a hasonló helyekre szóló jegy. Miközben az építők szinte hihetetlen gyorsasággal dolgoztak (a menet közbeni változtatások miatt sem voltak nagyobb zökkenők – talán azért is, mert Márkus Géza Márkus Dezső testvére volt, a rész vénytársaságban pedig a legidősebb fivér, az újságíró Márkus Miksa elnökölt), az igaz gató a december elejére tervezett bemutatóra készült. Az már korábban eldőlt, hogy a Népoperát Jean Nouguès két esztendővel azelőtt Nizzában bemutatott, s hamarosan több európai és amerikai színházban is tetszést arató művével, a Henryk Sienkiewitz nagysikerű regénye alapján íródott Quo vadis?-szal nyitják meg. Márkus rendkívüli energiával látott a társulatszervezéshez. Március végére szerződést kötött két rendezővel, a Király Színház főrendezőjével, Mérei Adolf fal és a kolozs vári Nemzeti Színház volt igazgatójával, Megyeri Dezsővel, a bécsi Volksoper kar mesterével, Grosskopf Márk kal, valamint e két utóbbi intézmény néhány énekesével. Azt is tudta, hogy színháza még karácsony előtt bemutatja Ambroise Thomas fél évszá zad nemzetközi sikereivel büszkélkedhető Mignonját, Planquette -nek A corneville-i harangok című operettjét és Verdi reme két, A trubadúrt. Az első kapavágástól a Népopera megnyitásáig nem egészen kilenc hónap (!) telt el. A Quo vadis? december 4-5-6-iki főpróbáira minden jegy elkelt, s az igazgató-karmester telt ház előtt vezényelhette az opera előtti Hunyadi László-nyitányt a 7-iki első hivatalos bemutatón is. Ugyancsak bemu-Quo vadis, Népopera? Daniss Győző Szép karácsonyi ajándékot kapott 1911-ben – már bő két héttel az ünnep előtt – a főváros zenekedvelő népe. December elején vadonatúj épületben emelte fel pálcáját a karmester: Jean Nouguès Quo vadis?-át láthatta-hallhatta háromezernél is több operabarát. S ezzel – éppen száz esztendeje – elkezdődött a Népopera, azaz az Erkel Színház története. Amelynek sorsával kapcsolatban most újra feltehetnénk a produkció címének kérdését. 6 BUDAPEST 2011 december forrás: Vasárnapi Ujság (1911)
