Budapest, 2011. (34. évfolyam)
11. szám november - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Lajta azok közé az építők közé tartozott, kiket a nagy feladat épp úgy izgat, mint a kicsiny, s akik fáradhatatlan szeretettel tudnak elmerülni építményük legapróbb iparművészeti részleteinek kialakításába is. A magyar népművészet, kivált az erdélyi faragott és vésett fadíszítések, azután a hímzések akkor már nagyon foglalkoztatták. Ihletért, formai motívumokért ezután mindig hozzájuk járt vissza. Abban az időben készült alkotásait a buja gazdagság, a drága és nemes anyagokkal való pazarlás, az apró díszítő részleteken való szerető elidőzés jellemzi. A valamikor «Parisiana» néven ismert Szerecsen utcai mulató, szürke márványborítású falaival, alumínium ajtajaival és domborított vörösréz párkányával a legkifejezőbb emléke, ízlése e nem éppen szerencsés korszakának. Nemes anyagot Lajta azután is sokat használt, de egyre mérsékeltebben bánt vele, mert ízlése fokról-fokra finomodott és természetének eredendő brutalitásán egyre inkább úrrá lett. (...) Közvetlenül a háború kitörése előtt épült meg rövid egymásutánban Lajtának két bérháza. Az első a volt Erzsébetvárosi Takarékpénztár Rákóczi úti háza: vörös téglából készült hatalmas építmény, amely fedőlap vagy egyéb összekötő építészeti tag nélkül való dóri oszlopokon áll. Az oszlopok szokatlan magassága, vagyis a földszintnek és az első emeletnek meglepő vertikális aránya az épület egész tömegéhez, igen eredeti hatásúvá teszi ezt a bérházat. Mint egy nagy erejű képzeletnek ciklópi alkotása mered föl komoran és súlyosan szomszédai közül. Részletezés és díszítő elemek nélkül való ez az épület, csak tömege és tömege részeinek egymáshoz való aránya teszi beszédessé. Míg ez az épület merészségével kirí környezetéből, egész mivoltával hozzásimul a magáéhoz nem sokkal utóbb készült Szervita téri bérháza. Azon sokan kifogásolták a homlokzat színességét, abban is az asszír és egyiptomi díszítő motívumokat. De igaztalanul, mert a művész mérséklettel élt velük, s ha kísérlete merész is, színességével megeleveníti az egész házsort. Fontosabb eredmény ennél emeleteinek és ablakközeinek egymáshoz való finom aránya. Ez a műve már teljesen érettnek mutatja Lajta művészetét. A tömeggel most már nagy öntudatossággal és kifejlett arányérzékkel bánik. ELEK ARTÚR NEKROLÓGJA A NYUGATBAN, 1920. 21-22. SZÁM Kis bírálat contra nagy bírálat a Múzeumi Negyed előkészületeiről Simplissimus Complicatustól tanulta a kis bírálat – nagy bírálat kettős eszközét, azaz azt, hogy minden jelenséget lehet a kisebb, illetve nagyobb kontextusban vizsgálni, és az olykor gyökeresen más eredményre vezet. A klasszikus példa a történelem szakdolgozat: a kis bírálat (egy délután): ha a 3. oldalon ezt írta fiam, akkor a 72-iken nem lehet a szöges ellentétét írni, a bibliográfia hiányos, négyes alá. Ha azonban a három napig tartó nagy bírálatot is lefolytatjuk ugyanazon a tárgyon, akkor az lehet az eredmény, hogy elhibázott a tárgyválasztás, a harmadik rész felesleges (elég lenne rá két bekezdés), viszont hiányzik két rész, és az egész egy epigon munka: „maga ne menjen történésznek, fiam...” Simplicissimus órákig tudta taglalni, hogy a Nemzeti Színház a kis bírálat szerint is, a nagy bírálat szerint is könnyűnek találtatott, mert nem csak ocsmány ronda és nem felel meg a 21. századi variálási követelményeknek, hanem rossz helyre is épült, és (így már) szükség sem volt rá, hiszen a városban van már tizenöt másik, ugyancsak az állam fenntartotta nemzeti színház. Át lehetett volna nevezni a Vígszínházat (à la Comédie Française...). És a Művészetek Palotája a kis bírálat szerint remekül funkcionáló épület (eltekintve az érthetetlenül elbaltázott garázstól!), de persze szintén nincs jó helyen sem Pesten, sem a Millenniumi negyed legócskább, a híd töltése melletti vacak telkén, amelyet csak az államra lehetett rásózni. A MűPa nagy bírálata igen bonyolult, és eredménye időben is változik. Akkor biztosan nem erre volt éppen szükség, különösen nem a szálloda és a kongresszusi központ nélkül, ilyen drágán... Ha mármost ugyanezt elvégezzük a jelek szerint csakugyan beinduló Múzeumi Negyed építkezésekkel, akkor a kis bírálat alighanem jó eredményt fog hozni. Biztosak lehetünk benne, hogy a Felvonulási térre (pardon, Október huszonharmadika térre) tervezett két új épület terve funkcionálisan és esztétikailag megfelelő lesz, különösen, ha komolyan lehet venni Baán kormánybiztosnak a nemzetközi pályázatra tett célozgatásait. Miért ne? Az elvetett bővítés tervei is igen jók voltak, Simplicissimus sajnálta, hogy kútba estek. Persze a kis bírálatnak még csak részben jött el az ideje. Jó helyre tervezik-e az épületeket? A kis bírálat szerint feltétlenül. A mai betoncsík alá hatalmas parkolót kell építeni – az autókat az egész Városligetből csak így lehet teljesen kitiltani. Az, hogy kellenek-e ilyen épületek, illetve ilyen épületek/intézmények kellenek-e leginkább, az már a nagy bírálat kérdéskörébe tartozik. A legnagyobb bírálati szempont a történeti kontextus. Minthogy kicsiny hazánkban mindig is a nyelvhez kötődő művészetek voltak a fontosak, ezért a modern Magyarország kis túlzással vizuálisan visszamaradottnak tekinthető. Ennek kiegyensúlyozása csak helyeselhető. Vagyis új művészeti múzeumra pénzt költeni helyes dolog. Az azonban nem mindegy, hogy például a Műcsarnoknak hozunk létre országos, decentralizált kiállítótermi hálózatot, vagy Budapesten építkezünk... A nagy bírálathoz tartozik, hogy az ilyen beruházások jelentős turisztikai bevételeket hoznak, vagyis voltaképpen hosszabb távon meg is térülhetnek. Aztán itt van még a szakmai cél, a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria szovjet mintára szétszaggatott gyűjteményeinek újra összeillesztése. A mai Szépművészeti Régi Képtárként való újrarendezése, a majdani épület Új Képtárként való használata. Ezek nem vitatható jó célok. Könnyű belátni, hogy Markó, Munkác sy, Csontváry, Rippl-Rónai posztumusz nemzetközi befuttatása nem lehetséges magyar alapokon (ha egyáltalán, akkor csak a világhírű kortársak társaságában sikerülhet). Aztán ugyancsak a nagy bírálatra tartozik az is, hogy éppen most... ez most a legnagyobb problémánk?! Erre a válasz egy nyakatekert igen. Ugyanis az ország (sajnos) letért az evolúciós fejlődés útjáról, és a sokak által kárhoztatott revolúciós („rángásos”) pályára tért, annak sok hátrányával. Ahogy a kormány 1998 és 2002 között is nagy építkezésekbe kezdett, most is ezt teszi. Minden remény megvan rá, hogy jobb és tartósabb eredménnyel. 22 Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
