Budapest, 2011. (34. évfolyam)
11. szám november - Visi Lakatos Mária: Menjünk a telepre ki!
Ha a Keleti pályaudvartól elindulunk a Kerepesi úton toronyiránt Gödöllő felé (az 1920-as évek második felében épült, Li sieux-i Szent Terézről elnevezett templom tornya látszik a távolban), a Fiumei úti sírkert háta mögött az egykori ügetőpálya, majd a régi gumigyár mellett haladunk el, és alig húsz perc járásnyira, a Hungária körút előtt jobbra fordulva érünk a Százados úti művésztelepre. A gyalogolni szerető festők és szobrászok gyakran így jártak haza a „városból”. Mi, a „bent” lakók pedig szokásosan a Népszínház utca és a József körút sarkáról induló 38-as villamossal döcögtünk ki az éppen napjainkban eltűnő Teleki téren át, majd tovább a Salgótarjáni úton. A járat az MTK-pályát elhagyva egy nagyívű balkanyarral a Hungária körútra fordult, ahol a Hős utcai megálló után már látszott az egykori Ferenc József-laktanya kőkerítése előtti végállomás. Negyed a külvárosban Az 1900-as évek elején még külváros ez a vidék, lazán beépített, szélfútta homokkal borított telkekkel. A Kerepesi út és a Hungária körút sarkán, a templom oldalán piac zsibongott, ahol a Rákosfalváról, Cinkotáról, Sashalomról bejáró gyümölcs- és zöldségtermelők kínálták portékájukat. Ott állt Deutsch bácsinak, a jó szívű, hitelre mindig kész kereskedőnek a standja is. (Az mesélte, rokona Fischer Annie zongoraművésznő nek.) Még ismertem az öreget, ott szorgoskodott mellette a lánya és veje is, de aztán szedelőzködniük kellett, mert a háború borzalmait túlélték ugyan, de a városépítés elsöpörte a kispiacot. Helyén ma üveg-beton irodaház magasodik, bekebelezve a Kerepesi útra néző régi földszintes-egyemeletes házak telkét is, az egykori ivóval, a fűszeres bolttal, a trafikkal és a fodrászüzlettel együtt. Eltűntek a „kistelep”-nek nevezett munkáskolónia apró, szoba-konyhás házai is, ahonnan Pelci néni (Pelzmayerné) átjárt segíteni a háztartásban a művésztelepi asz szonyoknak, s ahová hazavitte a mosni- és varrnivalót. Férje cipőjavítással kereste a mellékest. Hol van már a kenyérgyár és a közeli fatelep, és az éjjeli pihenőre tudj’Isten, honnan odatévedő helyiérdekű, amelyet mindenki „Muki”-nak nevezett? A Hungária körút mellett (ma már felújítva), néhány „jobb” két-háromemeletes bérház áll, ezek – így mondták – tisztviselőházaknak épültek. A fatelepen túl, a távolban a Gellérthegy csúcsát lehetett látni . Nézd – mutatta anyám – ilyen magasan vagyunk, azért jobb itt a levegő! Mert a telepen és környékén a levegő is más volt (vagy a soha vissza nem térő boldog gyerekkor emléke frissítette?). A Százados út elején, a Bárczy-féle nagy iskolaépülettel szemben, egy kerítés mögötti fás-bokros térben földszintes házak húzódnak meg. Ezek sem „úri lakok”, de mégis mások mint a többi a környéken. A Menjünk a telepre ki! Visi Lakatos Mária Budapest mai VIII. (1950-ig X.) kerületében, a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződése közelében különös világ a Százados úti művésztelep. Létrehozását rossz lakás- és munkakörülmények között élő ifjú szobrászok kezdeményezték 1909-ben, megvalósulását Bárczy István főpolgármester támogatta. Most száz esztendeje, 1911 novemberében költözhettek be az első lakók. Ma már a negyedik nemzedék él és dolgozik az ideiglenesnek szánt „művészfaluban”. 1911-től 1955-ig ott élt szobrász nagyapám, és a két háború között néhány évig festő- és iparművész nagyapám is. Én már csak játszani jártam ki ide, de a régi barátok családjával máig tartjuk a kapcsolatot. 15 BUDAPEST 2011 november Lakatos Artúr: A fatelep a művésztelep mögött (olaj, 1927) A művésztelep 1912-ben
