Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Zappe László: A Margit utcából Gül Baba türbéjéhez - Marafkó László: Klasszikus a szobatársam
ség számára egy nem kívánt gesztusnak is lehet jelentősége, értelme. Ha nem azonnal, a későbbiek során bizonyosan. E jelentkező nemzedék esetében a művészhajlamokat legerősebben az új magyar művészet megteremtésének vágya inspirálja. Balázs Bélát idézzük 1905-ből: Márc. 16. „Magyar művészetről, magyar drámáról beszéltünk aztán. A mi nagy feladatunkról. Nem elég gazdag, nem eléggé színes a magyar népélet drámaanyagnak – mondta Zoltán. Lehordtam érte.” Márc. 27. „Zoltán azt mondja: Nincs és nem is lehet magyar művészet, mert nincs magyar nemzet. (Vannak néha ilyen keserű pillanatai.) Ha csakugyan nem is volna – mondom –, nincs magyar nemzet, mert nincs magyar művészet!” »Filius ante patrem« – felel. De nem igaz. (...) Ezt a nagy öntudatát a fajközösségnek pedig a művészet teremti meg, mert kifejezi azt, ami mindnyájában közös és minden idegentől megkülönbözteti.” Az eruptív egyéniségű, de az egyetem előtti évei tapasztalataival is felvértezett Szabó Dezső nem is titkolt zsenitudatának lendületével később így vall ekkori önmagáról: „Voltaképpen két Szabó Dezsőről van szó. (...) A másik Szabó Dezső, aki őstalajának nedveiből, levegőjéből, századok és embermilliók szenvedéséből valósult elő, féltve és félve dugta el magát, mint egy lopott kincset. És teljesen elhazudta azt a nagy életálmot, melynek megépítését, mint egy mindenfölötti akaratot gyermekkorától magában hordotta. Ennek a magánosság kellett, de ezt nagy kóborlásaiban a természetben és a könyvekben mindig megtalálhatta.” Az életrajzi tényekhez visszatérve, Kodály 1904 szeptemberében, miután megkapta zeneszerzői diplomáját, önkéntes ismétlőként visszatér a Zeneakadémiára, s ugyanakkor az egyetemen tanári végbizonyítványt kell szereznie. Az Eötvös Collegiumba azonban nem költözhet vissza, mert négy évnél tovább ott senki számára sincs hely, így szobát bérel a vár alatti Hunfalvy utca 15.-ben Szabó Dezső, aki 1904 szeptemberétől iskolában tanít, az ezt megelőző nyarat az Eötvös Collegiumban tölti. A nyár végén ösztöndíjjal Párizsba indul. 1906 nyarának végén, innen visszatérve tanácstalanul bolyong a városban, majd kimondja a nevét – misztikus fordulat! s lám!, a Sas utcában szemben jön vele Kodály, aki 15 pengő kölcsönt ad neki, s jelzi, ellakhatnak a Hunfalvyban ketten is. A „gyötrött csodák tanyája” csakhamar sorsdöntő helyszín lesz. Párizsba – az Életeim szerint – „egy részlet Szabó Dezső ment ki, az egész Szabó Dezső jött vissza.” A döntés előzménye: „Itt van a roppant világ a maga mérhetetlen bőségeivel, itt az emberi világ millió problémájával, és engem be akarnak dugni a meddő szorgalom és a talaj nélküli ambíció élőhalottjai közé.” Már csak a szertartás (drámai színjáték?) van hátra, s a bérelt szobában, két fiatalabb tanú, Kuncz Aladár és Laczkó Géza jelenlétében megtörténik az addig elképzelhetetlen: Szabó Dezső 25 ezer finnugor témájú céduláját meggyújtják. Közben borozgatnak, falatoznak. A nyelvész szakma engesztelhetetlenségét jelzi, hogy Szinnyei később így nyilatkozik róla: „nagy ígéret volt a nyel vészet számára. Kár, hogy azután a modern irodalom útvesztőibe tévedt.” Később, szeptemberben költözik a Hunfalvy utcába Balázs Béla. Kevésbé színpadiasan, mint Szabó Dezső, de társai is a tudomány részletcélokat kitűző intenzitása helyett a világ teljességét befogó művészi törekvés jegyében vágnak neki a pályának. S az új magyar művészet hajtásai valóban az ő kezük nyomán növekednek. 27 BUDAPEST 2011 október A Ménesi úti épület bokrétaünnepe 1909-ben Szabó Dezső még nyelvészjelöltként Kodály, a zeneakadémista, aki bölcsész is Balázs Béla lelkesen szervezett népdalgyűjtő utakat
